A nigériai kormánynak sikerült elérnie 100 olyan diák szabadon engedését, akiket novemberben hurcoltak el Niger tagállamból az egyik ottani katolikus bentlakásos iskolából – közölte a helyi Channels Television helyi hírtelevízió vasárnap.
A Nigériai Keresztények Szervezetének közlése szerint 303 diákot és 12 tanárt hurcoltak el emberrablók november 21-én a Papiri faluban működő Szűz Mária tanintézetből. Ötven diáknak később sikerült megszöknie fogva tartóiktól, de a többiek sorsa azóta ismeretlen volt.
A hírtelevízió nem közölt egyelőre több részletet.
A Nigéria északnyugati térségében garázdálkodó fegyveres bandák rendszeresen rabolnak el diákokat, többnyire váltságdíj reményében. Bár a kormány többször ígérte a régió biztonsági helyzetének javítását, jelentős előrelépés nem történt.
Bár Donald Trump a keresztények elleni támadásokra hivatkozva mérne csapást Nigériára, a jelek szerint sokkal inkább Kína orra alá törne borsot egy esetleges beavatkozással. Peking óriási összegeket fektetett be az országban, amit igyekszik megvédeni, míg az Egyesült Államok katonai erővel jelenne meg a térségben. A nagyhatalmi rivalizálás vesztese Nigéria lehet.