Több százmillió dollár értékben kötöttek határidős ügyleteket az olaj árára vonatkozóan percekkel azelőtt, hogy Donald Trump bejelentette: elhalasztja az iráni energia-infrastruktúra elleni támadásokat – számolt be a BBC. A kereskedőket egy remek megérzés vagy belsős információ hajthatta: arra fogadtak, hogy esni fog az energiahordozó ára, és Trump bejelentését követően valóban ez történt, percek alatt 14 százalékot zuhant az olaj árfolyama.
A brit lap szerint az olaj piacán nem látszott túl nagy érdeklődés angol idő szerint hétfő délelőtt, 11 óra előtt néhány perccel azonban hirtelen megugrott az ügyletek száma. A WTI nyersolajra 170 millió dollár, azaz 57 milliárd forint értékben, a Brent nyersolajra pedig 150 millió dollár, vagyis 50 milliárd értékben kötöttek szerződéseket néhány percen belül. Trump végül 11:04-kor posztolta ki saját közösségi oldalára, hogy öt nappal elhalasztja a támadásokat. A hírre az olaj ára zuhant, míg a forint erősödni kezdett.
A BBC megkereste a Fehér Házat, ahonnan egy szóvivőtől azt a választ kapták, hogy „semmilyen kormánytisztviselő nem profitálhat bennfentes információkból.” Nem ez az első eset, hogy Donald Trump döntései kapcsán felmerül a bennfentes kereskedelem gyanúja: korábban Nicolas Maduro elfogása előtt nem sokkal valaki a Polymarketen fogadott nagy összegben arra, hogy a venezuelai elnök nem marad hivatalban 2025 végéig, erről itt írtunk:
Alig 48 perccel azelőtt, hogy Donald Trump kiadta a parancsot a Nicolas Maduro elfogásával végződő katonai akcióra, valaki több tízezer dollárt tett fel arra, hogy január végén már nem Maduro lesz Venezuela elnöke. Korábban a Google keresési ranglistáján tippelte meg valaki ijesztő pontossággal és időzítéssel, de a Nobel-békedíj kapcsán is felmerült a bennfentes kereskedelem. Shayne Coplan, a platform alapítója azonban nem aggódik, szerinte a piac ezt is megoldja magától.