Olyan biztonsági szabályozó mechanizmust dolgozna ki közösen az Egyesült Államok és Kína, amellyel figyelmeztethetnék és riaszthatnák egymást a nemzetbiztonságot veszélyeztető mesterségesintelligencia-támadásokról – jelentette be Scott Bessent amerikai pénzügyminiszer vasárnap a kínai pénzügyminiszterrel, He Li-fenggel folytatott tárgyalása után.
Bessent az együttműködésről azt mondta,
Nagyon fontos, hogy a világ első és második számú mesterségesintelligencia-hatalma között az átláthatatlanságból az átláthatóságba térjünk át.
Bár a találkozón mindkét fél elköteleződött az AI-transzparencia iránt, döntés nem született a biztonsági rendszer létrehozásáról, az legkorábban Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök eheti tárgyalásai alatt várható.
Hszi amerikai látogatását Peking hétfő reggel hivatalosan is megerősítette. A kínai elnöknek ez lesz az első washingtoni útja 2015 óta. Májusban Hszi már vendégül látta Trumpot Pekingben.
A találkozó szerdától péntekig tart. Azt már most tudni, hogy Trump ritka diplomáciai gesztusként személyesen megy ki vendége elé a reptérre, a Washington melletti Andrews légitámaszpontra. A protokollvacsora sem marad el, az előzetesen elérhető vendéglistán a világ techvezérei, Elon Musk, Jeff Bezos és Tim Cook is szerepelnek.
Trump nemrég zavaros bejegyzést osztott meg közösségi oldalán, a Truth Socialön, amelyben arról értekezik, hogy szeretne kinevezni egy „AI-cárt”, aki az „AI-erőt” (AI Force) vezetné. Azt írta, kormánya „semmilyen módon nem kívánja akadályozni ennek a hihetetlen iparágnak a fejlődését”, sőt: „ápolni és támogatni fogjuk, valamint gondoskodni fogunk róla, ahogyan növekszik”.
Ne mcsak az amerikai elnök, Peking is nagy rajongója az AI-nak. A kínai állami lap, a China Daily nemrég arról írt, hogy a többek között Elon Musk által is támogatott kezdeményezést, amely szerint az AI-modellek fejlesztését le kellene lassítani, tényleg az emberiség iránti aggodalom vezérli-e, vagy a félelem, hogy Kínával kell versenyeznie az Egyesült Államoknak. Hszinek és Musknak most lesz alkalma erről beszélgetni, ha máshol nem, vacsora közben.
Amerika és Kína mesterséges intelligenciához való viszonyulását feszült figyelemmel követi a világ, nemrég Bill Gates Microsoft-alapító beszélt arról, hogy találkozót kezdeményezett mindkét szuperhatalom vezetőjével, mert szerinte a világ kormányai nincsenek felkészülve az AI által okozott kihívásokra.
https://hvg.hu/360/20260918_hvg-ai-mesterseges-intelligencia-elszabadult-agensek-szabalyozas-apokalipszis-anthropic-openai-meta-bill-gates-trump-usa
Nyitókép: Scott Bessent és He Li-feng. Fotó: X / @SecScottBessent