Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Thomas Zimmer trumpizmus-szakértő: A legrosszabbra kell számítani
hvg360

Thomas Zimmer trumpizmus-szakértő: A legrosszabbra kell számítani

Trump olyan mértékben és tempóban indított támadást a demokrácia ellen, hogy az még a legpesszimistább megfigyelőket is megdöbbentette. Így most szó szerint minden elképzelhető az Egyesült Államokban. Így vélekedik a Die Zeitben közzétett kommentárjában Thomas Zimmer, a Georgetowni Egyetem vendégprofesszora, aki a trumpizmusról és az amerikai szélsőjobboldal történetéről ír könyvet.

Világ

Új gyanúsított Anna Lindh gyilkossági ügyében

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe szerdán Anna Lindh külügyminiszter meggyilkolásával kapcsolatban, az eddigi fő gyanúsítottat, a 35 éves Per Olof Svenssont pedig szabadlábra helyezték - jelentette be a svéd államügyész. Az új gyanúsított személyéről egyelőre nem árultak el többet.

Világ

Szerbia: vádat emeltek Milosevics ellen

Két súlyos politikai bűntény elkövetésével vádolja a szerbiai ügyészség Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfőt és rezsimje volt teljhatalmú titkosszolgálati főnökeit. Az ügyészség szerdán továbbítja a Ivan Sztambolics volt szerb elnök elleni gyilkosság és a Vuk Draskovics ellenzéki pártvezér elleni merényletkísérlet ügyében elkészült vádiratot a belgrádi kerületi bíróságnak.

Világ

Berezovszkij hirdetéskampányt indított Putyin ellen

A londoni száműzetésben élő orosz nagyvállalkozó, Borisz Berezovszkij neves értelmiségiek által szignált, teljes oldalas politikai hirdetést adott fel a vezető amerikai és brit napilapokban, amelyben Vlagyimir Putyin orosz elnök veszélyességére figyelmeztetett.

Világ

Bizalmatlansági indítvány a cseh kormány ellen

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be kedden a Vladimír Spidla miniszterelnök vezette szociáldemokrata többségű cseh koalíciós kormány ellen az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS). A kormány sorsát eldöntő szavazásra pénteken délelőtt kerül sor - döntött kedden a cseh parlament alsóháza, a képviselőház.

Világ

Több órás áramszünet volt Svédországban és Dániában

Több mint 3 millió svéd és dán maradt kedden délelőtt áram nélkül: az áramszünet a dániai Sjealland szigetet Koppenhágával, valamint Svédország déli részét - Malmö környékét - érintette elsősorban. A hibát néhány órán belül kijavították.

Világ

Az ENSZ-főtitkár a BT reformját szorgalmazza

Kofi Annan ENSZ-főtitkár nyomatékosan figyelmeztette az Egyesült Nemzetek Szervezetét azokra a pusztító következményekre, amelyeket az amerikaiak "első csapás" doktrínája jelent a nemzetközi biztonságra nézve. Annan beszédében síkra szállt az ENSZ alapvető reformjáért is.

Világ

Svájcban is nyomoznak a Lindh-gyilkosság ügyében

Svájcban is vizsgálódnak Anna Lindh svéd külügyminiszter meggyilkolásának ügyében, svéd médiaértesülések szerint ugyanakkor egyhelyben topog a svédországi nyomozás, annak ellenére, hogy újabb gyanúsított került a gyilkost kereső rendőrök látómezejébe. Eközben Irakban egy leányiskolát neveztek el Anna Lindhről.

Világ

Észak-Korea elutasítja a NAÜ határozatát

Észak-Korea nem fogadja el az ENSZ nukleáris felügyeleti szervének határozatát, amely felszólítja a távol-keleti kommunista államot: hagyjon fel nukleáris fegyverprogramjával és csatlakozzon újra az atomfegyverek továbbterjedését gátló nemzetközi egyezményhez.

Világ

Pacepa szerint Arafat hivatásos terrorista

Hivatásos terroristának nevezi Jasszer Arafat palesztin vezetőt Ion Pacepa, a Ceausescu-rendszer egykori kémfőnöke a The Wall Street Journal hétfői számában megjelent írásában. Simon Peresz volt izraeli külügyminiszter ugyanaznap jelentette ki, hogy a palesztin elnök megérdemelte a Nobel-békedíjat.

Világ

Izrael ismét elutasította Arafat tűzszüneti javaslatát

Elutasította Jasszer Arafat általános tűzszünetet célzó javaslatát hétfőn az izraeli kormány. A palesztin elnök a közel-keleti béketervet kidolgozó kvartett - az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ - képviselőivel előző nap folytatott megbeszélésén szögezte le, hogy átfogó fegyvernyugvás elérésére törekszik Izraellel; ugyanakkor Ion Pacepa, Ceausescu román diktátor egykori kémfőnöke a The Wall Street Journalben hétfőn megjelent cikkében leplezi le Arafat múltját.

Világ

Pokolgép robbant az ENSZ bagdadi székházánál

Egy iraki biztonsági őr és az öngyilkos merénylő meghalt, amikor hétfő reggel Bagdadban gépkocsiba rejtett pokolgép robbant az ENSZ-képviselet székhelye közelében. Irak átmeneti kormányzótanácsa vasárnap elismerte közös határát Kuvaittal.

Világ

Növekszik a brit kormány népszerűsége

A nyári hónapok súlyos belpolitikai megpróbáltatásai ellenére meredeken emelkedik a kormányzó brit baloldal népszerűsége a konzervatív ellenzék rovására, és a kormányfő is bírja a választók jelentős relatív többségének bizalmát egy hétfőn nyilvánosságra hozott új, országos felmérés szerint.

Világ

Románia: négyszázezren igényeltek magyarigazolványt

Romániában négyszázezren igényeltek eddig a kedvezménytörvény alapján magyarigazolványt - derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöksége által a jogszabállyal kapcsolatban létre hívott központi tájékoztató iroda hétfői közleményéből.

Világ

Arafat általános tűzszünetet akar

Jasszer Arafat palesztin elnök közvetve általános tűzszünetet ajánlott Izraelnek. A palesztin vezető szorgalmazza, hogy nemzetközi megfigyelők érkezzenek a térségbe.

Magyar Péter: A cél a kétharmados győzelem

Magyar Péter: A cél a kétharmados győzelem

Dimenziókapu Mogyoródon: így fest most a 79 milliárdból megújuló Hungaroring – képek

Dimenziókapu Mogyoródon: így fest most a 79 milliárdból megújuló Hungaroring – képek

Megnyirbálná a mentelmi jogot a Fidesz új szóvivője

Megnyirbálná a mentelmi jogot a Fidesz új szóvivője

Orbán örökbe fogad egy zebrát

Orbán örökbe fogad egy zebrát

Kutyaszánbajnokság kedvéért látogat Grönlandra az J. D. Vance felesége

Kutyaszánbajnokság kedvéért látogat Grönlandra az J. D. Vance felesége

Megérkezett az első turistahajó Szantorinire, pedig még mozog a föld

Megérkezett az első turistahajó Szantorinire, pedig még mozog a föld

Öt hét után megjelent a pápa hívei előtt

Öt hét után megjelent a pápa hívei előtt

Előrehozott választásokat írt ki Kanada új miniszterelnöke

Előrehozott választásokat írt ki Kanada új miniszterelnöke

Ellepte a pornó a Spotifyt – némelyik a toplistákra is felkerült

Ellepte a pornó a Spotifyt – némelyik a toplistákra is felkerült

A címlapról ajánljuk