A kormányok Coachellája, vagy az az utolsó esély a katasztrófa előtt? Indul az ENSZ mindent eldöntő klímacsúcsa
Október 31-én kezdődik az ENSZ klímacsúcsa, az idén Glasgow-ban megrendezett COP26. A kéthetes csúcsra óriási figyelem hárul, mert egyre több jelentés lát napvilágot arról, közel sem elég az, amit eddig vállaltak az országok azért, hogy ne legyenek katasztrofális következményei a klímaváltozásnak. Összegyűjtöttük, mit kell tudnia a COP26-ról.
A koronavírus-világjárvány miatti kényszerszünet után egy év kihagyással, október 31-én startol az ENSZ klímacsúcsa, a 26. alkalommal megrendezett COP. (A COP egyébként a Conference of Parties, tehát a résztvevők konferenciája rövidítése.) 1995 óta minden évben megrendezik az ENSZ kéthetes, nemzetközi klímaváltozás-konferenciáját. A résztvevők pedig az ENSZ tagállamok, akik aláírták a szervezet éghajlatváltozási keretegyezményét (UNFCCC). Tehát közel 200 országból körülbelül 30 ezer ember, köztük politikusok, kutatók, aktivisták fognak részt venni az eseményen, köztük olyan ismert nevek, mint Greta Thunberg, Ferenc pápa és Erzsébet királynő, Boris Johnson, Joe Biden vagy Sir David Attenborough.
A COP26 célkitűzése nem kevesebb, minthogy a világ vezetői arról döntsenek:
hogyan mérsékeljük a legjobban a klímaváltozás káros hatásait?
Hogy mi igazából a tárgyalások, egyeztetések, megállapodások és az azokat követő vállalások tétje? Az olyan természeti anomáliák és szélsőséges időjárási jelenségek és következményeik megfékezése, mint például a vízhiány, az erdőtüzek, a tornádók, az emelkedő tengerszint, a villámárvizek, hogy csak néhányat említsünk abból, amiből már kaptunk ízelítőt. A legutóbbi IPCC-jelentés szerint még megállítható a katasztrófa, de a politikusok nélkül nem fog menni.
Sokan ezt az évtizedet döntő jelentőségűnek tartják, a klímacsúcsot pedig az utolsó lehetőségnek arra vonatkozóan, hogy az ENSZ klímajelentése szerint a megfelelő 1,5 fok alatt tudjuk tartani a klímaváltozást és hogy ehhez konkrét, tényleges lépéseket rendeljenek az országok.
COP-mérföldkövek |
A 3. alkalommal, a japán Kiotóban 1997-ben megrendezett COP eredményeként született meg a kiotói jegyzőkönyv. Ennek keretében az aláíró országok jogi kötelezettséget vállaltak arra vonatkozóan, hogy csökkentik 2008 és 2012 között az 1980-as bázisévhez képest 5,2 százalékkal az üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat. (Ennek az érvényét egyébként 2020-ig meghosszabbították. Erről Dohában, 2012-ben állapodtak meg, ennek volt a folytatása a párizsi egyeztetés.) A 2015-ös párizsi klímaváltozási konferencia, a COP21 eredménye volt a párizsi klímaegyezmény, ahol újfent számszerű vállalásokat tettek az országok a kibocsátáscsökkentésre vonatkozóan, vagyis hogy 2 százalék alatt tartanék a Föld éghajlatának melegedését. Ez volt az legfontosabb eredménye az eddigi csúcstalálkozóknak. |
Bár minden évben megrendezték a konferenciát, nem mindegyik jelentett különösebben mérföldkövet, vagy előrelépést, a COP26-ot azonban a COP21 utódjának tartják, így sokan úgy tekintenek az eseményre, hogy ott az eddigi lépések értékelése, a továbbiak meghatározása történik meg. Amióta Donald Trump alatt az Amerikai Egyesült Államok először kilépett, majd már Joe Biden elnökségével visszalépett az egyezménybe, az USA hozzájárulására különös figyelem hárulhat majd.
Miért fontos a COP26? Először is, a koronavírus-járvány rámutatott, hogy fokozottan oda kell figyelnünk arra, milyen hatással is vagyunk a környezetre, ugyanis a világjárvány kitöréséért az emberi beavatkozás okolható. A COVID-19 okozta helyzetből való kilábalás pedig a legtöbb országban a „build back better”, vagyis az „építsük vissza jobban” jelszóval indult el és számtalan kutató mutatott rá, hogy a gazdaságok újraindításának, átalakításának és a további intézkedéseknek is a zöld helyreállás jegyében kellene telniük.
Melyek lesznek a COP26 fő témái? |
A párizsi klímaegyezmény eddigi értékelése természetesen központi téma lesz, amelynek része az is, hogy beszámolnak az országok az eddigi eredményeikről. Finanszírozás: A klímaváltozás elleni küzdelemnek ára van és az alkalmazkodáshoz a szegényebb országoknak hozzájárulásra, segítségre van szüksége. A Világgazdasági Fórum írt arról, hogy Joe Biden az ENSZ legutóbbi Közgyűlésén megduplázta az USA hozzájárulását és 11,4 milliárd dollárt juttatnak évente a rászoruló országoknak, de további plusz hozzájárulásokra van még szükség. Az energia adja az üvegházhatású gázok kibocsátásának 65 százalékát. Sok ország tett már lépéseket a zöld és megújuló energiaforrások irányában, azonban a világ villamosenergia-felhasználásának kétharmada még mindig a fosszilis tüzelőanyagokon nyugszik. A mobilitás és a közeledés is a tárgyalások középpontjában lesz, mivel az a fosszilis tüzelőanyagok okozta kibocsátás közel negyedéért tehető felelőssé. Bár az Egyesült Királyság és az EU már bejelentették, hogy 2035-re minden új autó zéró kibocsátású lesz, a szakértők szerint elengedhetetlen, hogy az USA, India és Kína – mint jelentős piacok és gyártók is – hasonló elkötelezettségről tegyenek tanúbizonyságot. A nehézipar (ide tartozik a cement-, acél-, vagy vegyipar) és a szállítmányozás is jelentős hozzájáruló az üvegházhatású gázok kibocsátásához. Ebben az esetben a szakértők szerint az egyik legfontosabb kérdés az az, hogy az iparágak dekarbonizációjához hogyan tudják csökkenteni az ún. zöld prémiumot. Hogy ez mit jelent? Egyelőre többe kerül, ha egy zöldebb technológiát alkalmaznak és ezen változtatni kell: többek között szabályozással és pénzügyi eszközökkel is.  Fülöp Máté |
A közös, koordinált vállalásokat és a cselekvést az is gúzsba köti, hogy a világ országai nem egyenlő mértékben felelősek a kibocsátásért és annak következményeit sem egyenlően szenvedik el. Ahogy azt a Másfélfok cikke is írja,
a klímaváltozás megfékezése elsősorban a G20 országokon múlik: a klímatárgyalások egyik legnehezebb kérdése évek óta a piszkos anyagiak.
Vagyis melyik ország mekkora felelősséget és ehhez mérten anyagi részesedést vállal a közös kibocsátás-csökkentési célból, és a klímaváltozás káros hatásai szempontjából sérülékenyebb, érintettebb fejlődő országok klímafinanszírozását kitől-honnan teremtik elő. Elvben a gazdag államok évi 100 milliárd dolláros - összesen 500 milliárd dolláros - támogatási alap létrehozását vállalták ebből a célból, de kiderült, hogy az eredeti 2020 helyett ez leghamarabb 2023-ban indulhat.
A cikk fő megállapításai közé tartozik, hogy a világ népességének kétharmadát és a globális GDP 80 százalékát adó G20-ak felelnek a globális kibocsátások 75 százalékáért, ezért ezeknek az országoknak óriási szerepe van az éghajlatváltozás mérséklésében, de jelenleg egyetlen G20-ország klímavállalása sem kompatibilis a 1,5 fokos küszöbértékkel. Pedig, ha az összes G20-tag nettó nulla kibocsátási célt tűzne ki a század közepére és 2030-ig az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által szükségesnek ítélt kibocsátás-csökkentést vállalna, akkor 1,7 °C-nál korlátozható lenne a század végére várható felmelegedés.
Nem minden zöld, ami fénylik
Egyre több jelentés lát napvilágot arra vonatkozóan, hogy sürgető lépésekre van szükség, hogy 2100-ra ne váljon élhetetlenné a bolygó. Az ENSZ egy múlt héten közzétett jelentésében például arra hívta fel a figyelmet, hogy minden vállalás és zöld ígéret ellenére számos kormány a tervek szerint 2030-ig megduplázná a fosszilis tüzelőanyagokból nyert energia kitermelését, ami viszont veszélyesen ellentmond a párizsi klímacéloknak, több ország ugyanis egyenesen növelné az olaj- és a földgázkitermelését, miközben csak kicsit csökkentene a kőszén kitermelésén.
Igen, történt előrelépés az éghajlattal kapcsolatban, csak közel sem elég
– így foglalta össze a New York Times azt, hogy mekkora a különbség az eddigi vállalások és aközött, hogy ténylegesen mire lenne szükség. 2014-ben (tehát a párizsi klímaegyezmény előtt) egy olyan ösvényen voltunk, ahol is 4 Celsius-fokot emelkedne a Föld átlaghőmérséklete az évszázad végére – ez katasztrofális következményekkel járna. Jelenleg, ha semmi nem változna a jövőben – a zöld energiának köszöngetően – olyan 3 fokkal melegedne a Föld, és ez még mindig lesújtó következményekkel járna. Az egyelőre papíron létező vállalások az országoktól pedig azt eredményezik, hogy
ha be is tartják azt, amit vállaltak, akkor a becslések szerint olyan 2-2,4 fokot emelkedne a hőmérséklet. Ez azonban még mindig nagyon messze van attól, hogy a tudósok álláspontja szerint a 1,5 fokot kell elérnünk.
Ami azonban aggodalomra ad okot, az az, hogy több ország is próbálja meglékelni azokat a fontos jelentéseket, amelyek alapul szolgálhatnak arra, mi lenne létfontosságú lépés: kutatók nemrég az IPCC egy jelentését ki is szivárogtatták, hogy a kormányok ne süllyeszthessék el, amiben konkrét, sürgető intézkedéseket javasolnak.
Persze vannak többen, akik elég szkeptikusok a COP26-tal kapcsolatban: Ayisha Sid környezetvédelmi aktivista azt írta, a COP26 a sok repüléssel és drága hotelfoglalásokkal nem más, mint amolyan szórakozás sokaknak és - utalva az egyik legnépszerűbb amerikai fesztiválra - olyan, mint „a kormányok Coachellája”. A kritikák között gyakran felmerül az is, hogy a világtalálkozón nem lehetnek jelen az őslakosok képviselői, és a gigaesemény szponzorai között a legnagyobb szennyező vállalatok vannak, amelyek ráadásul a szervezéssel kapcsolatban panaszkodtak.
Az aggályok között szerepel az is, hogy kormányok titokban azért lobbiznak, hogy a párizsi klímaegyezményt fellazítsák, hogy ne kelljen olyan mértékben csökkenteni az üvegházhatású-gáz-kibocsátásokat. Valamint, hogy az élelmezés miért nem központi téma, hiszen az egyik legjelentősebb probléma. A legrangosabb természettudományi folyóirat, a Nature is amellett érvel, hogy a mezőgazdaságot nem szabadna kihagyni a COP26 központi témái közül.
Vezető képünkön a konferencia tiszteletére zöldbe burkolózó londoni miniszterelnöki rezidencia
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
„A klímacsúcson sokszor olyan megállapodások születnek, amikről jobb, ha nem is tudunk”
Tévedünk, ha azt hisszük, hogy ha nem történik látványos előrelépés az ENSZ hétvégén kezdődő klímavédelmi világkonferenciáján, a COP26-on, akkor elbuktuk a klímaváltozás elleni harcot – mondja a hvg.hu-nak adott interjújában a csúcson többször részt vevő Huszár András, a Green Policy Center alapító-igazgatója. Szerinte paradox helyzetben vannak a politikusok, akiknek kevéssé kifizetődő azt mondani, hogy ők védték meg a világot az összeomlástól, ha a világ nem is omlott össze, mint egy extrém időjárási esemény után a helyszínre sietni, fényképezkedni, és bejelenteni, hogy milyen segítséget nyújtanak a természeti csapás által sújtott övezetnek.
