Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az Orbán–Putyin-találkozót megelőző politikusi nyilatkozatok szerint legkorábban májusban léphet létesítési fázisba a projekt.
Az az időpont, amikortól úgymond az összes engedély birtokában a Paks 2-es terv folytatásról – vagyis az építkezés tényleges megkezdéséről – gondolkodnának, a keddi Orbán–Putyin-csúcstalálkozót megelőző politikusi nyilatkozatok tükrében az „év elejéről” májusra csúszik – írja a Népszava. A portál idézi a beruházásért felelő tárca nélküli minisztert, Süli Jánost, aki november végén még arról beszélt, hogy a szükséges engedélyek az idei év elején beérkeznek, ám Szijjártó Péter külügyminiszter a múlt héten már arról tájékoztatott, hogy „még számos engedély beadása szükséges ahhoz, hogy a beruházás májustól létesítési fázisba lépjen”.
Nem véletlen, hogy a keddi Orbán–Putyin-találkozó fő témájaként a magyar miniszterelnök Paks 2-t jelölte meg. A lap arról ír, hogy az atomerőmű-bővítésre 2014-ben aláírt kormányközi szerződéshez képest a projekt már több mint hatéves csúszásban van és kérdéses, hogy az orosz vagy a magyar félé a nagyobb felelősség ebben.
A portál értesülései szerint szakmai berkekben amúgy a kivitelezési képességek hiányából eredő, alacsony minőségű orosz beadványokról pletykál, továbbá felmerült, hogy Moszkva a növekvő építőanyag-költségek okán a vételárat is feljebb srófolná, kérdés, hogy mit lép erre Orbán. Mert ha a miniszterelnök sem ebben, sem a 2029–30-as határidőből nem enged, akkor a kivitelezés kapkodóbb és silányabb lehet, ami végső soron a nukleáris biztonságot áshatja alá.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.