Hódok rágták ki a hódok által okozott károkra figyelmeztető táblát Dél-Lengyelországban, a sziléziai Lubliniec város erdőkerületében – számolt be róla a helyi erdészet.
A táblát egy kis tó mellett állították fel az erdészek, arra hívták fel vele a figyelmet, hogy a hódok üregeket ásnak az ösvény alá és kidöntögetik az erdő tölgyfáit. A táblát tartó léc azonban szintén tölgyből volt, nem is kerülte el a sorsát, és maga is a hódkárok illusztrációjává vált.
https://www.facebook.com/nadlesnictwo.lubliniec/posts/pfbid0voSQQqAAEVzFtBck9HMzC3JzYT9xgCRvugoE2RXGbthBdLTd17gb36Yf8Lt9BgJdl
Az erdészet azzal viccelődött, hogy a hódok nem akarják, hogy bárki is figyelmeztessen a munkálataikra, és jobb ötlet híján azzal zárta Facebook-bejegyzését, hogy ha valaki túrázás közben a helyi kis tó mellett egy léc csonkját látja kiállni a földből, akkor képzeljen oda egy táblát, amelyen az áll: „Vigyázat, hódkárok!”
A hódok száz éve majdnem kihaltak Lengyelországban, 1928-ra a vadászat következtében csak 235 példányra becsülték a populációjukat. A fajmentő intézkedéseknek köszönhetően a becslések szerint ma már 150 ezren élnek és rágnak az országban.
Nyitókép: illusztráció. Fotó: Shutterstock