Ki főzte meg a Földet? – kérdezi a Nobel-díjas

„Nem mondhatjuk soha, hogy az isteneknek nincs humorérzékük” – kezdi cikkét a New York Times kolumnistája, a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman. A lapban rendszeresen publikáló professzor ezúttal a globális felmelegedéssel foglalkozik. „Fogadok, hogy most jót nevettek az Olümposzon, miután meghozták a döntést: 2010 első fele – miután összeomlott minden remény a klímaváltozás korlátozására – legyen a valaha volt legmelegebb félév” – folytatta Krugman a „tudományos” elemzést, valószínűleg arra utalva, hogy az elmúlt év végére gyakorlatilag összeomlott a koppenhágai klímacsúcs, és csak egy látszategyezmény jött létre.

Tegyük hozzá: Koppenhágában kiderült, hogy az Európai Unió hiába készült átfogó javaslatokkal és önkorlátozási intézkedésekkel a csúcstalálkozóra, teljesen súlytalanná vált az USA és Kína mellett, de még Oroszország, India és Brazília is hatékonyabban lépett fel a nemzetközi mezőnyben a nehézkes döntési procedúra és a folyamatos egyeztetés kényszere miatt bénult EU-nál.

Krugman azonban nem a nemzetközi tárgyalások problémáival foglalkozik, hanem a belső, amerikai törvényhozási folyamatokkal. Azt vizsgálja a Nobel-díjas közgazdász, hogy miért bukott el a szenátusban a klímaváltozási törvény.

Pontosabban előbb azt nézte meg, miért NEM bukott el, nehogy azokat vádolják meg az emberek, akik ezt nem érdemelnék meg. Krugman ennek kapcsán felmenti a tudósokat és a gazdasági szakértőket, szerinte a klímakutatók – még ha voltak is hibák a számításaikban -, helyesen jelzik a globális felmelegedést, és a gazdasági szereplők sem gátolnák a széndioxid-kibocsátás csökkentését, hiszen az egész gazdaságnak ez nem ártana, a GDP-növekedés lassulása elhanyagolható lenne emiatt. (A széndioxid okozza az üvegházhatást, vagyis a globális felmelegedést.) A klímakutatók hibáit egyébként Krugman szerint a sajtó nagyította fel, és ez kapóra jön azoknak, akik ellenzik a cselekvést a klímaváltozás ügyében.

Kapzsiság és gyávaság

Krugman szerint tehát nem a tudomány és nem a gazdaság az oka annak, hogy nem ment át a törvényjavaslat, hanem két tényező: a kapzsiság és a gyávaság.

A klímaügyben a cselekvést megakadályozó tényezők után nyomozva Krugman a pénz útját követte. Szerinte a széndioxid „megdrágítása”, vagyis, hogy ára legyen a kibocsátásnak, elsősorban nem az egész gazdaság érdekeit sérti, hanem néhány speciális iparágét. Így például a szén- és az olajiparét. És ezek az iparágak hatalmas dezinformációs kampányt kezdtek, hogy megvédjék érdekeiket.

Krugman szerint ehhez a felnagyított médiahírek - amelyek a klímakutatók tévedéseivel borzolják a kedélyeket - ugyanúgy hozzátartoznak, mint a szponzorált kutatóintézetek, amelyek állítják: megbénítaná a gazdaságot a széndioxid-kibocsátás korlátozása. Ezeknek a pénzforrásai általában a nagy energiacégek Krugman szerint: az Exxon Mobil például több tízmillió dollárt költött a klímaváltozás tagadásának népszerűsítésére, a Koch Industries pedig két évtizede támogat környezetvédőkkel szembenálló szervezeteket.

És a politikusok?

Krugman felteszi ezután a költői kérdést: Honnan kapják kampánytámogatásaikat a klímaváltozás teóriáját ellenző politikusok? A Nobel-díjas közgazdász szerint az olvasók jól tudják erre a választ. Ugyanakkor szerinte a kapzsiság önmagában még nem triumfálhatott volna, kellett ehhez a gyávaság is. Ez azokra a politikusokra jellemző, akik tudják, mennyire fenyegető a globális felmelegedés, korábban ki is álltak ezért a nyilvánosság előtt, de az utolsó, a döntő pillanatban mégis megrettentek a cselekvéstől.

Ezek közül egyet emel ki Krugman: John McCain szenátort.

Egy időben ő a „környezet barátjának” volt tekinthető – írja a professzor. 2003-ban például a törvényhozásban előterjesztett egy javaslatot az üvegházhatást keltő gázok korlátozására, illetve az ezekkel való kereskedésre. Elnökválasztási kampányában is újra megerősítette ezen szándékát, ám most, hogy ellenfele ül a Fehér Házban, nem ragaszkodik már ennyire ehhez, hajlandó volt "feláldozni elveit, az emberiség jövőjét", néhány plusz évért a politikában. És Krugman szerint McCain nincs egyedül: „A kapzsiság a gyávasággal megtámogatva győzött. És az egész világ fizeti meg az árát.”