Mohácsi vész: Szapolyai János csak bűnbak volt?

Pontosan 484 éve, 1526. augusztus 29-én fordulóponthoz érkezett Magyarország története: ezen a napon Mohácsnál megsemmisült a középkori magyar királyság. Úgy tudtuk, Szapolyai János erdélyi vajda a korona megszerzésének reményében szövögette terveit, húzta az időt, szántszándékkal cserbenhagyta a 20 esztendős II. Lajost és a 25 ezres magyar sereget a válságos órákban. Ha beavatkozik, elkerülhető lett volna a veresség. B. Szabó János történész szerint mindezt el kell felejteni: Szapolyai nem volt áruló.

hvg.hu: Miért okolják Szapolyait a mohácsi csata elvesztésével?

B. Szabó János: Amiért a hagyományos magyar történelemszemléletben még mindig gondok vannak a valóság észlelésével. Görgeyből áruló lett, mert nem tudtuk megemészteni, hogy a sokszoros túlerő leverte a szabadságharcot. A Rákóczi-szabadságharcot is kuruc romantikává hamisították, és eltüntették a katonai balsikereik hosszú sorát, amelyek a bukáshoz vezettek. Károlyi Sándor báróból, a szatmári főispánból is árulót kellett faragni, aki az utolsó utáni pillanatban kiegyezett a bécsi udvarral.

Szapolyai János – korabeli ábrázolás

Hogy miért bizonyult Szapolyai alkalmasnak erre a szerepre? Akik ott voltak a mohácsi ütközetben, azok is kerülhettek volna korábbi politikai tevékenységük okán az utókor pellengérére, de haláluk legitimálta őket. Szapolyai azonban túlélte Mohácsot. Igyekezett odaérni a csatába, feltehetően az oszmánok elől hátráló királyi sereggel Mohácstól jóval északabbra, talán Buda közelében akart egyesülni. Amikorra tisztázódott a hadi helyzet, Szapolyai serege még Szegednél állt. A vajda számára nyilvánvalóvá vált, katonáival már nem tud a csata előtt megjelenni a király táborában. Ezért gyorskocsira ülve személyesen próbált eljutni az uralkodóhoz, ám még így is elkésett. Az erdélyi szászok és a magyar vármegyék erejével együtt is mindössze 10-15 ezer embert vihetett volna magával Mohácshoz. Ez pedig nem osztott és nem szorzott volna az elsöprő oszmán túlerővel szemben.

hvg.hu: Volt-e egyáltalán felelőssége Szapolyainak abban, hogy a  mohácsi csata tragédiába fordult?

B.Sz.J.: Személy szerint vajmi kevés köze volt a mohácsi vészhez, nem tekinthető a vereség okozójának, illetve felelősének. Olyan logisztikai szempontok érvényesültek a korabeli Magyarországon, hogy csak akkor tudott volna felvonulni seregével, ha legalább két héttel később vívják meg a csatát. És ezen mit sem változtatott személyes szándéka. Más kérdés, hogy mint az ország leggazdagabb főura, akinek a legnagyobb birtokállománya volt, teljes joggal aspirálhatott a trónra a Mohács után kialakult válságos helyzetben. Ennek aztán messzemenő következményei lettek, de önmagában ez nem kapcsolható össze a csatával.

hvg.hu: Így vagy úgy, mégis a királyságig vitte. A székesfehérvári országgyűlés 1526. november 10-én királlyá választotta, rá egy napra I. János néven meg is koronázták.

B.Sz.J.: Abból, hogy Szapolyai nem ment el a csatába, helyesebben lemaradt róla, nem következet egyenes ágon a királyi karrier, ez ugyanis összeesküvés-elméletes gondolkodásmód. Ad abszurdum, ha katonáival ott van, akkor sem biztos, hogy megnyerik a csatát, legfeljebb embereivel együtt a vérfürdő része lesz, s több áldozatot kell elföldelni napok elmúltával. Ez tehát már önmagában is hibás logikai feltevés. Ráadásul a csatavesztésnek sem kellett volna feltétlenül a király halálával járnia. Ezt csak a körülmények szerencsétlen összjátéka okozta: a menekülés előtt nem vette le vértjét, a lovasbaleset után pedig már le sem lehetett venni. Így nem tudták megóvni az életét.

Szapolyainak valóban voltak ambíciói a trónra, mikor még az idős és beteg Ulászló uralkodott, akinek akkor még nem volt fiú utóda. Midőn megszületett a trónörökös, s Lajos megélte 20. életévét, az erdélyi vajda nem álmodozhatott arról, hogy valaha is magyar király lehet belőle. Ehhez „történelmi baleset” kellett. A Szapolyai ellenfelei alkotta tábor persze igyekezett úgy beállítani ezt az eseménysort, mintha gondosan kifundált, eltervezett összesküvés lett volna a vajda részéről. Már 1526 tavaszán rebesgették, lepaktált az oszmánokkal, s a vesztes csata és a király halála után tovább erősödtek ezek a vádak, amelyek a magyar trónra pályázó Ferdinánd propagandájában csúcsosodtak ki. Miután János király 1529-ben valóban szövetségre lépett a szultánnal, sokan meggyőződéssel hirdették, hogy Szapolyai merő önzésből hagyta cserben királyát és az országot Mohácsnál. Védelmezői viszont az 1527-ben János király pártjára álló Brodarics kancellár beszámolójából meríthettek ellenérveket az ellentmondásos királyi parancsokról, és a vajda többszöri kéréséről, hogy megérkezéséig semmiképp ne vállaljanak csatát az ellenséggel.

hvg.hu: Augusztus 29. sötét nap a magyar történelemben. Ezen a napon esett el Nándorfehérvár, öt évvel később órák alatt összeomlott a királyság, s elvérzett a hadba vonult 25 ezer fős sereg nagyobbik fele. Tizenöt esztendő múltán, 1541-ben Buda elfoglalása esett ugyanerre a napra. Csak számmisztika, vagy több annál?

B.Sz.J.: Nem számmisztika, inkább logisztika rejlik a háttérben az események mozgatórugójaként. A török sereg felvonulásának ugyanis meghatározott időtartama volt, vagyis előre eltervezhető, kiszámítható volt, nagyjából mikor, hová érhetnek el, s lesznek háborúskodásra, bevetésre készen. Mint ahogy a magyaroknak is megvolt a saját ütemtervük. Amikor 1521-ben Szulejmán Nándorfehérvárt ostromolta, jelentős magyarországi mozgósítás zajlott. Szinte napra pontosan egyeztek a dátumok 1526-tal. Akkor sem jött ki Szapolyai hamarabb Erdélyből, mint 1526-ban; a királyi sereg sem tudott hamarabb felvonulni a déli határra, mint öt évvel később. Ezek a dátumok elsősorban a logisztikai tényezőkön múltak, s az is, mikor, hová értek el időben a törökök.

A mohácsi csata. Than Mór festménye

Attól kezdve, hogy Szulejmán elfoglalta Nándorfehérvárt, augusztus 29-e személyes szerencsenapjává vált, amelyhez aztán foggal-körömmel ragaszkodott. Sőt, kifejezetten erre a napra időzített eseményeket. Bár talán a mohácsi csata esetében ez még nem így történt, mert gyaníthatóan nem pusztán tudatos döntés eredménye, hogy pont azon a napon kellett megvívni: a nagyvezír szerette volna halasztani a harcot. De Buda bevételét már szinte biztosra vehetően ehhez igazították: több napig táboroztak a törökök a vár alatt, s kifejezetten személyes döntés eredménye, mikor hívta meg a szultán a magyar vezetőket táborába, miközben csellel elfoglalta a várat. És mivel ez babonás korszak volt, a legfontosabbnak az bizonyult, miben hittek katonái, mivel voltak mozgósíthatóak. Egészen biztosra vehető, ösztönzőleg égett bele emlékezetükbe az augusztus 29-i diadalmas dátum.

hvg.hu: Végül is miként látja a vajda történelmi szerepét?

B.Sz.J.: 1526 őszén mindenki azt gondolta, Mátyás napjai jönnek vissza, újra nemzeti királyunk van, s az országban minden úgy folyik tovább, mint addig. Az emberek nem vették észre, hogy a világ radikálisan megváltozott körülöttük, és a Habsburg szomszédság, meg Ferdinánd ambíciói a magyar koronára minden megegyezést ellehetetlenítettek közte és Szapolyai között. És ő volt a gyengébb. Persze ezt még nem tudhatta 1526-ban, akkor még a török elleni harcra készült, meg az ország újjászervezésére, de gyakorlatilag egy éven belül belekényszerítették a török szövetségbe. Onnantól kezdve már azt az utat járta, mint 150 éven keresztül sok magyar vezető, aki a nagyhatalmak között őrlődve próbálta a saját hatalmát megőrizni, vagy épp megteremteni itt a Kárpát-medencében.