szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

75 ezer forintos pénzbüntetést kapott az a férfi, aki hat évvel ezelőtt ittasan, szabálytalanul közlekedve elütött egy motorost, aki belehalt sérüléseibe. Az ítéletről csak most – külön kérésre – tájékoztatták az elhunyt családtagját, így derült ki, hogy a halált okozó ittas járművezetésből" csupán „ittas járművezetés vétsége" lett - írja a szoljon.hu.

Az akkori rendőrségi jegyzőkönyvek, műszaki szakértői vélemények szerint a motoros a megengedett sebességet betartva, szabályosan közlekedett, egy előtte lassan haladó konvoj előzésébe kezdett, mikor egy kisteherautó szabálytalanul nagy ívben elékanyarodott. Az ütközést nem tudta elkerülni, fékezés nélkül csapódott a kocsi elejének, 32 métert repült, súlyos fej-, gerinc- és belső sérülést szenvedett. Az orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy a teherautó sofőrje ittas volt, a vérvétel alapján a baleset időpontjában 2.24-2.34 g/l (ezrelék) között lehetett a véralkoholszintje.

A baleset 2003-ban történt, 2007 végéig összesen kilenc tárgyalás volt az ügyben, az utolsón 2 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztést kapott a sofőr, aki akkor fellebbezett az ítélet ellen. Az azóta eltelt másfél évben nem értesítették az elhunyt szüleit a bíróságról, most is csak külön kérésre küldték meg a jogerős bírósági ítéletről tájékoztató levelet.

 

MTI Autó

Munkában a mentőhelikopter, lezárták az M1-est

Lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát hétfőn Komárom közelében egy baleset miatt: szalagkorlátnak ütközött egy személyautó, egy sérülthöz mentőhelikoptert hívtak - közölte a rendőrség az MTI-vel.

MTI Itthon

Megverték a gázoló motorost?

Elképzelhető, hogy nem balesetben, hanem bántalmazásban sérült meg egy motoros, aki hétfőn összeütközött egy kerékpározó gyermekkel Békésen.

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Trudeau: Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen

Trudeau: Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump