VIDEÓK
A Levegő Munkacsoport elvenne az autósoktól irányonként egy-egy forgalmi sávot a budapesti Kossuth Lajos utcában és annak folytatásában, a Rákóczi úton, a felszabaduló helyet pedig kerékpársáv építésére és járdaszélesítésre használná fel.
MTI
2012. április 27., péntek, 16:08
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tömegközlekedés hatékonyabbá tételét sürgeti, nem pedig az erre fordított állami támogatások csökkentését – derül ki abból a levélből, amelyet az IMF magyarországi képviselője kedden küldött a Levegő Munkacsoportnak, a környezetvédő szervezet erről szerdán tájékoztatta az MTI-t.
MTI
2012. február 01., szerda, 15:08
Egyebek mellett a korszerűtlen autóbuszok cseréjét és részecskeszűrők felszerelését tartalmazza az a kormányzati intézkedési programcsomag, amelyet kedden ismertettek a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) munkatársai az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén. A program része olyan övezetek létrehozása is, ahová csak alacsony károsanyag-kibocsátású járművek hajthatnának be. Az uniós forrásokra épülő tervektől a szálló por koncentrációjának 15-20 százalékos csökkenését várják a szakemberek.
MTI
2011. november 15., kedd, 14:12
Magyarországon évente 16 ezer ember hal meg a légszennyezettség káros hatásai miatt, és ha marad a mostani tendencia, a legjobb esetben is csak stagnálás várható a szmogfronton. A Levegő Munkacsoport igazgatóját kérdeztük, mennyire kritikus a helyzet.
7 hozzászólás
hvg.hu
2011. november 05., szombat, 11:40
A Levegő Munkacsoport kénytelen bezárni Környezet Tanácsadó Irodáját, mert elfogytak az iroda működtetését szolgáló forrásai - közölte a környezetvédelmi szervezet kedden.
MTI
2011. október 18., kedd, 11:43
Környezetvédő civil szervezetek megoldási javaslatokat dolgoztak ki a fővárosi önkormányzat fehér könyvében található egyes problémákra, például a nagyberuházások, vagy a forgalomterhelés ügyére.
MTI
2011. július 15., péntek, 12:45
A közúti közlekedési törvény ma is lehetővé teszi az időarányos úthasználati díj és a kilométerarányos útdíj szedését is, de jobb lenne külön törvényben szabályozni a közutak használatának a díját - mondta Bendik Gábor ügyvéd a Közlekedéstudományi Egyesület és a Levegő Munkacsoport által rendezett konferencián szerdán Budapesten.
MTI
2011. július 06., szerda, 22:01
A Levegő Munkacsoport sajtóhírekből értesült arról, hogy Százhalombatta önkormányzata idén tavasszal "egy teljességgel indokolhatatlan időszakban" végzett szúnyogirtást, értesüléseik szerint pedig várhatóan 33 alkalommal végeznek még további szúnyoggyérítést 2011 során - írja a szervezet szerdai közleményében.
hvg.hu
2011. június 15., szerda, 11:48
A Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta azt az ítéletet, amely szerint a közút kezelője köteles jelentős összegű kártérítést fizetni egy házaspárnak a hatalmas kamionforgalom miatt.
hvg.hu
2011. május 27., péntek, 10:36
A fővárosi dízeljárművek hatékony részecskeszűrővel való kötelező felszereléséért gyűjt aláírásokat a Levegő Munkacsoport.
MTI
2011. április 29., péntek, 12:51
A Levegő Munkacsoport és a Magyar Természetvédők Szövetsége szerint "értelmesebb célokra is lehetne fordítani az adófizetők pénzét, mint autógyárak támogatására" - áll a két szervezet pénteki közleményében.
MTI
2011. április 08., péntek, 16:56
A magyarországi járműipar támogatását szorgalmazza a nemzeti fejlesztési miniszternek írt levelében a Levegő Munkacsoport; a szervezet szerint a kormány a hazai buszgyártás fellendítésének fontosságát hangsúlyozta az Új Széchenyi-tervben, ám ehhez nem biztosította a szükséges forrásokat.
MTI
2011. február 03., csütörtök, 09:35
A Levegő Munkacsoport szerint veszélyezteti az emberek egészségét, hogy a Fővárosi Közgyűlés hétfőn úgy döntött, csak akkor kell tájékoztatni a lakosságot "a súlyosan szennyezett levegőről", ha egy napon belül várhatóan nem csökken a légszennyezettség
MTI
2011. január 31., hétfő, 20:13
A Levegő Munkacsoport szerint továbbfejlesztésre szorul az Új Széchenyi Terv.
Szóljon hozzá
MTI
2011. január 17., hétfő, 08:26
A Levegő Munkacsoport Tarlós István főpolgármesternek küldött levelében az áll: ne az oktatástól, az egészségügytől, a tömegközlekedéstől, a zöldterületek fenntartásától vonjon el pénzt a Fővárosi Önkormányzat, hanem a dugókat, baleseteket, zaj- és levegőszennyezést okozó közúti közlekedés rejtett támogatásának megszüntetésével szerezzen új forrásokat.
Hírszerző/FH
2011. január 11., kedd, 08:38
A Levegő Munkacsoport keddi közleményében azt írja: az egészségügyi határértéket jelentősen meghaladó mértékben, ismeretlen ideig tartalmazott nitrátot és növényvédő szereket a gödöllői Szent István Egyetem ivóvízhálózatában folyó víz.
hvg.hu
2010. december 21., kedd, 08:59
Az Európai Tanács hétfői ülésén a mérgező, egészségünket veszélyeztető biocidok - rovar- és rágcsálóirtó, valamint fertőtlenítő szerek - piacon tartása mellett foglalt állást, ami jelentős visszalépés az Európai Parlament által szeptemberben megszavazottakhoz képest - értékeli a Levegő Munkacsoport a brüsszeli döntést az MTI-hez eljutatott közleményében.
2010. december 20., hétfő, 16:45
Új szereplő lépett a taxis piacra. Az okokat a szaktársak is csak találgatják. A zöld civilek viszont lelkesen támogatják a céget - bár igazgatójuk csak a bemutatkozó sajtótájékoztatón ismerte meg a cégvezetést.
2 hozzászólás
hvg.hu
2010. december 06., hétfő, 16:27
A Levegő Munkacsoport szerint nemcsak a cumisüvegek, hanem minden egészségkárosító alkalmazás - például élelmiszertároló edények, hőnyomott papír - esetén be kell tiltani a biszfenol-A vegyületet.
MTI
2010. november 30., kedd, 10:58
A Levegő Munkacsoport levélben kérte külön intézkedések megtételére azokat a polgármestereket, amelyeknek településein a légszennyezettség jóval meghaladta az egészségügyi határértéket az utóbbi napokban.
MTI
2010. november 03., szerda, 15:21