VIDEÓK
Demonstrációt tartanak ma a szaktárca épülete előtt a Malév érdekképviseletei, volt munkavállalói. Azt követelik, hogy a légitársaság felszámolása során tisztességesen járjanak el a dolgozókkal szemben, időben kapják meg fizetésüket, végkielégítésüket, felmondási pénzüket. Többen ugyanis 35-38 év munkaviszony után négyszáz-hatszázezer forintos végkielégítést kapnak a nyolc-tízmillió forintos járandóság helyett.
HavariaPress
2012. május 22., kedd, 09:49
Demonstrációt tart pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet a fővárosban az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt - jelentették be az érintett szervezetek képviselői kedden.
MTI
2012. május 15., kedd, 11:05
Valódi demokráciát követelt az Occupy-csoport szervezésében tucatnyi civil demonstráló Áder János köztársasági elnöki csütörtöki beiktatása után a Sándor-palota előtti téren. A flashmob résztvevői így kívánták felhívni az új államfő és a közvélemény figyelmét a demokrácia és a társadalmi igazságosság fontosságára.
MTI
2012. május 10., csütörtök, 14:25
Demonstrációt tart a Széll Kálmán-terv 2.0 ellen a Jobbik május 12-én - közölte az MTI-vel hétfőn Vona Gábor, a párt elnök-frakcióvezetője.
MTI
2012. április 30., hétfő, 18:36
Demonstrációt tart pénteken a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) a Metro Kereskedelmi Kft.-nél működő szervezete a szerintük eredménytelen bértárgyalások miatt.
MTI
2012. április 03., kedd, 17:52
Demonstrációra készülnek szombaton az óbudai Auchan előtt az áruházlánc dolgozói - közölte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ).
hvg.hu
2012. április 03., kedd, 12:08
"A Köztársaság védelmében" tart pénteken demonstrációt Budapesten az MSZP a Kossuth téri Károlyi-szobor csütörtöki elszállítása miatt - tájékoztatta az ellenzéki párt közleményében az MTI-t.
MTI
2012. március 30., péntek, 11:57
Demonstrációt tartottak a szolnoki MÁV Kórház fekvőbeteg-ellátó osztályainak megőrzéséért, illetve a meglévő munkahelyek megtartásáért szerdán a Tisza-parti városban; az intézmény bejárata előtt több százan gyűltek össze.
MTI
2012. március 14., szerda, 18:32
Becsapva érzik magukat a családi gazdálkodók, akiknek a Fidesz - még ellenzékben - azt ígérte, állami földeket kapnak. Ehelyett az átláthatatlan pályázatokat sorra nyerik a Fideszhez közel álló üzleti körök. A pályázatok körüli állítólagos visszásságokat most Budai Gyulának kellene kivizsgálnia. De bíznak-e még Budaiban a gazdák? Videó egy minidemonstrációról és arról, hogyan pattintotta le az agrárminiszter sajtófőnöke riporterünket.
22 hozzászólás
Dezső András
2012. március 14., szerda, 13:15
Márciusban reménykednek, áprilisban tárgyalnának, eredmény híján pedig júniusban demonstrálnának az orvosok - írja a Népszabadság.
MTI/Népszabadság
2012. március 12., hétfő, 05:42
Véget ért a Kossuth téren a Magyar Szolidaritás Mozgalom szombati tüntetése. Az előadók beszédük végén egy-egy gerezd narancs elvételével demonstrálták: fogyjon a narancsuralom. Kónya Péter, a Szolidaritás társelnöke arra kérte az összegyűlteket, ne hagyják, hogy a kormánypárt kisajátítsa a nemzeti jelképeket, a kokárdát és a magyar zászlót. A Szolidaritás március 15-én az Egymillióan a sajtószabadságért mozgalom tüntetéséhez csatlakozik. Helyszíni riport, galéria és videó a tüntetésről.
26 hozzászólás
hvg.hu
2012. március 10., szombat, 19:48
A Hallgatói Hálózat (HaHa) közlésével ellentétben két nappal a szerdai demonstráció előtt a HaHa hívta meg a tiltakozó rendezvényre Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt - közölte az államtitkárság szerdán.
MTI
2012. február 15., szerda, 16:04
Bevonultak az ELTE jogi karának épületébe az Egyetem téren a Hallgatói Hálózat (HaHa) Utolsó nyílt nap című tüntetésén részt vevő demonstrálók, köztük egyetemisták, gimnazisták és tanárok. A tüntetők a felsőoktatás szétrombolása és a drasztikus keretszámcsökkentés ellen tiltakoznak.
hvg.hu
2012. február 15., szerda, 15:52
Bevonultak az ELTE jogi karának épületébe az Egyetem téren a Hallgatói Hálózat (HaHa) Utolsó nyílt nap című tüntetésén részt vevő demonstrálók, köztük egyetemisták, gimnazisták és tanárok. Az elfoglalt épületben a tüntetők hallgatói fórumot tartottak, valamint a felsőoktatás szétrombolása és a drasztikus keretszámcsökkentés ellen tiltakoztak.
1 hozzászólás
hvg.hu
2012. február 15., szerda, 13:40
Az Utolsó nyílt nap címmel hirdetett szerda délutánra demonstrációt Hallgatói Hálózat (HaHa) a felsőoktatás szétrombolása és a drasztikus keretszámcsökkentés ellen.
Laborczi Dóra
2012. február 14., kedd, 13:15
Mínusz nyolc fokban kezdődött meg szerda délután a HÖOK "Mentsük meg az oktatást a fAGYhaláltól" elnevezésű demonstrációja. A budapesti Deák téren körülbelül száz-százötven egyetemista gyűlt össze. A 2012-es felvételi keretszámok visszavonását és a hallgatói szerződések eltörlését követelő egyetemisták fórumára Kis Norbert felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is megérkezett.
eduline.hu
2012. február 08., szerda, 19:19
A Margit híd pesti hídfőjénél levő "Fehér ház", azaz a képviselői irodaház előtt tüntetnek az ACTA ellen szombaton. Az internetes kalózkodás megfékezésére szánt Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást ellenzők délután négyre gyűlnek össze.
hvg.hu
2012. február 08., szerda, 11:24
Több ezren tüntettek a szervezők becslései szerint a BKV székházánál kedden a cég dolgozóit sújtó megszorítások miatt. A demonstrálók hét pontból álló petíciót adtak át a BKV vezérigazgatójának, aki szerint a demonstráció politikai tüntetés volt. Ha nem változik a helyzet, a szakszervezetek szerint márciusban sztrájk is jöhet.
20 hozzászólás
hvg.hu
2012. február 07., kedd, 15:59
A mostani helyzetben érthetetlen és értelmetlen a BKV vezetősége szerint az a demonstráció, amelyet a közlekedési társaságnál működő szakszervezetek szerveztek kedden délutánra. Továbbra is próbálnak mindent megtenni azért, hogy hosszú távon finanszírozhatóvá tegyék a közlekedési társaságot, illetve kialakítsanak egy új kollektív szerződést – derül ki a BKV közleményéből, amelyet nem sokkal a keddi tüntetés előtt adtak ki. Ebben jelzik azt is, hogy szerdán átutalják a dolgozók fizetését.
hvg.hu
2012. február 07., kedd, 15:15
Demonstrációt hirdettek a BKV szakszervezeti szövetségei kedd délutánra a BKV Akácfa utcai székháza elé, tiltakozásul a dolgozókat érő megszorítások ellen.
MTI
2012. február 06., hétfő, 17:20