#katolikus egyház






Székely János katolikus püspök bocsánatot kért az egyházi abúzus áldozataitól

A háborús tematikájú püspöki kari körlevél körüli vita elhomályosította Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének nyilvános bocsánatkérését, amivel az egyháztagok által elkövetett testi és lelki bántalmazások elszenvedőinek üzent. De gesztust tett az ukránok felé is, amikor anyanyelvükön köszöntötte a témában nyílt nemzetközi kiállítás résztvevőit.




Orbán Viktor szerint Trump keresztény ember, de Jézus vitatkozna ezzel

Az amerikai elnök életútjában semmi sem utalt arra, hogy bármennyire is megérintette volna a vallásos áhítat. Az amerikai politika egyik misztériuma, hogy mégis a kereszténység védelmezőjeként képes pozicionálni magát, és erre játszott rá Orbán Viktor is a washingtoni látogatása apropóján. Lehet, hogy Trump mennybe szeretne menni, de Jézusnak – és a pápának – erről egészen más véleménye van.






„Jövevény voltam, nem fogadtatok be” – magyarországi egyházak a menekültválság idején

A 2015 őszén, épp tíz éve tetőző menekültválság idején a magyarországi egyházak is vizsgáztak – s részben levizsgáztak – az irgalmasság mindennapi gyakorlatából. Voltak azonban bátor püspökök, papok, lelkészek, vallásos szervezetek civil aktivistái, akik aktívan kivették részüket a segítségnyújtásból. Gyakran meg is kapták érte a „migránssimogató” bélyeget.