A chicagói születésű XIV. Leó pápa vérvonalát a családkutatással foglalkozó Ancestry nevű szolgáltató rajzolta fel azok után, hogy első amerikaiként pápává választották. A genealógus csapat megállapította, hogy Leó apai nagyapja, John R. Prevost Szicília északkeleti részéből vándorolt az Egyesült Államokba.
Nem véletlen, hogy Leó pápa pénteken a világ diplomatáihoz intézett első beszédében azt mondta, hogy a migránsok méltóságát tiszteletben kell tartani. A szavait lehetett akár úgy is értelmezni, hogy elődjéhez, Ferenc pápához hasonlóan Leó is hajlandó lenne összeütközésbe kerülni a kérdésben a migránsellenes amerikai elnökkel.
A pápa szicíliai gyökereiről a információ részben egy 1940-es űrlapon bukkant fel, amelyet az akkoriban Chicagóban élő nagyapjának kellett kitöltenie, mivel külföldi volt, és nem volt még honosított amerikai állampolgár.
A nyomtatványból kiderül, hogy Prevost 1876. június 24-én született Milazzóban, Messina tartományban, Olaszországban, és a Salvatore Giovanni Gaetano Riggitano nevet kapta. 1903 májusában érkezett New Yorkba a Perugia nevű gőzhajón, egyike volt annak a mintegy 4 millió olasznak, akik 1880 és 1915 között vándoroltak az Egyesült Államokba a szegénység, a politikai helyzet, valamint más nehézségek elől menekülve.
Riggitano Johnra angolosította a keresztnevét, és sajátjaként használta a felesége, Suzanne Prevost vezetéknevét. Olasz, francia és spanyol nyelvet tanított, és Chicagóban telepedett le. A Prevost házaspár egyik fia, Louis Marius egy Mildred Agnes Martinez nevű nőt vett el feleségül, akinek az apja, Joseph Dominikai Köztársaságot és Haitit magában foglaló szigeten született. A pápa anyai nagyszülei egy ideig New Orleans kreolok lakta kerületében éltek, és feketéknek vallották magukat.
A faji elnyomás és az erőszak felerősödése miatt aztán északra költöztek, Chicago városába, és más hasonló helyzetben lévő családhoz hasonlóan fehérre változtatták a faji identitásukat.
Louis és Mildred Prevost Chicagóban három fiút neveltek fel, közülük a legfiatalabb Robert Prevost, akit 1982-ben szentelték pappá. A többi pedig már történelem. Ferenc pápa 2023-ban avatta bíborossá, a halála után pedig az utódjának választotta a konklávé.