Könnyfakasztó, szívszorító kamaradráma Darren Aronofsky új filmje, A bálna
A film főszereplője egy nagy visszatérő, Brendan Fraser.
A film főszereplője egy nagy visszatérő, Brendan Fraser.
Az LG bejelentette új, mozikba szánt LED-képernyőmárkája, az LG Miraclass piaci bevezetését. A vállalat szerint újdonságai azon moziknak lehetnek érdekesek, melyek üzemeltetői újszerű, magával ragadó élményt szeretnének nyújtani a mozilátogatóknak.
hvg.hu
A szakma nagy része a szőnyeg szélén áll – állítja Kárpáti György Mór rendező, akinek Jövő nyár című új filmje a kamaszkori mentális betegségek témáját járja körül.
A színpadi szerzőként és filmrendezőként egyaránt kedvelt ír kortárs író legújabb, A sziget szellemei című filmjében beigazolódik, hogy az örök barátság sem tart örökké.
Az alkotás egyik érdekessége, hogy a történet táncos főszereplőjét egy balerina alakítja, aki élete első filmszerepében debütál.
A két katasztrofális járványévet már maga mögött hagyta a moziipar, de a bázisévnek számító 2019-et sem nézőszámban, sem bevételben nem közelítették meg a filmszínházak.
Fülöp István
Két évvel ezelőtt alakított cégük a gazdaság más területein már jól ismert időszakos vagy dinamikus árképzéssel próbál új kuncsaftokat toborozni.
HVG
Meghaladták a kétmilliárd forintot az Avatar: A víz útja magyarországi jegybevételei.
MTI
A kilátástalan életérzését kétségbeesett rapbe öntő, dadogó borsodi juhászfiú, Larry történetét feldolgozó első nagyjátékfilmjének sikeres hazai fogadtatása után társadalmi traumákról és a terápiáról beszélt Bernáth Szilárd filmrendező.
A Fabelman család, mely Spielberg gyerek- és kamaszkorát, szülei válását és édesanyja ellentmondásos alakját idézi fel, a legjobb rendezés és a legjobb filmdráma kategóriában is elnyerte a Golden Globe-díjat, és több kategóriában is esélyesnek tartják az Oscar-díjra.
2022 végén mutatták be a korszakalkotó posztmodern szerző, Don DeLillo regényből készül Noah Baumbach-filmet, amely, annak ellenére, hogy egy közel negyven évvel ezelőtt készült irodalmi alkotás filmadaptációja, nagyon is aktuális.
Németh Róbert
A bevétel, nem pedig a nézettség szempontjából, noha azzal sem kell épp szégyenkeznie.
hvg.hu
Most volt huszonöt éves a film, így Magyarországon is újra bemutatják feljavított minőségben és 3D-ben is. Ami a rendező ördögi tervének is része lehet. Új előzetest is kapott a film.
hvg.hu
Január 21. és 29. között a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretében ismét bemutatják az ukrajnai háborúról szóló filmeposzt, Jevgenyij Afinyevszkij megrendítő alkotását, a Szabadság tűz alattot.
hvg.hu
Ingyenes mozi és mikuláscsomag – a hódmezővásárhelyi polgármesternél csak a hófehér szakáll és a piros ruha hiányzik.
hvg.hu
Csütörtökön ünnepli nyolcvanadik születésnapját a Taxisofőr, a Nagymenők, a Kaszinó, A tégla, és egy sor nagyhatású film rendezője. Filmjeivel nemcsak filmrajongók hadát bűvölte el, de kiakasztotta a katolikus egyházat és Kínát is. Az amerikai filmest a legnagyobbak között emlegetik, játékfilmek mellett sorozatokban, videóklipben is odatette magát.
MTI
Hétköznaponként a megemelkedett energiaárak miatt határozatlan ideig csak délután lesznek vetítések.
hvg.hu
Közel 100 év után – pontosan 92 év elteltével – álmodták újra filmvászonra Erich Maria Remarque híres háborúellenes regényét. Az új filmváltozatról nem tud nem eszünkbe jutni az ukrajnai háború. A tervek szerint ezt az alkotást jelölik a németek a legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjra.
Mehran Karimi Nasserit ugyanazon a párizsi reptéren érte a halál, ahol 18 éven át élt korábban.
hvg.hu
Az alkotók a fiatalokat szeretnék megszólítani vele.
hvg.hu