Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#pártállam

Balla István Kult

"Összefogta a farmer a bugyiját, ezért hasaltunk el" – 40 éves a Trapper

A nyugati életérzést jelképező farmer viselését a pártállam először tiltotta, majd megtűrte, végül annyira elfogadta, hogy engedte a hazai gyártását is. Ez egyszerre mutatta be a diktatúra puhulását és a szocialista ipar sikereit. Negyvenéves a Trapper, néhány lelkes csillaghegyi mérnök „gyermeke”, amelyet mellesleg még ma is beszerezhetünk. Kis magyar farmerológia.

M. László Ferenc Itthon

Felforgathatja a Fideszt Orbán Bayer Zsoltnak tett ígérete

Miközben a Fidesz évtizedek óta fékezi, hogy kiteregessék a rendszerváltás előtti titkosszolgálatok szennyesét, Orbán Viktor most meglepő javaslattal állt elő. Szerinte semmit sem szabad kitakarni a régi dokumentumokból, és a rendszer áldozatai döntsék el, mit hoznak nyilvánosságra. Megnéztük, hogy a Bayer Zsoltnak adott interjúban bedobott ötlet milyen következményekkel járna, és hogy végül kiderülne-e, hogy kik voltak a besúgok és a kémek?

hvg.hu Kult

Disszidálni a világhírért – a pártállam és az Omega

Ötven éve tölt meg stadionokat a nemhivatalos magyar zenei világmárka, az Omega. Kóbor János kollektívája mára nagyipari gépezetté nőtte ki magát, mely azonban nem jöhetett volna létre a Kádár-korszak kultúrpolitikai útvesztőjében való ügyes lavírozása, a tűrt-tiltott-támogatott tengelyen való ügyes egyensúlyozása nélkül. Hétfőn a Szabadság-koncerten lép színpadra az együttes a német Scorpions-szal.

MTI Itthon

LMP: "szégyen" a pártállami akták ügye

Az LMP szerint az elmúlt húsz év politikai erőinek a közös szégyene, hogy nem állhat fel a pártállam működése során keletkezett állambiztonsági akták sorsát vizsgáló parlamenti bizottság – mondta Schiffer András.

Zentai Péter Itthon

Magyarország egyre inkább pártállam – véli Scheppele

A Princeton egyetem alkotmányjogi professzora, a kelet-európai alkotmányok legrangosabb amerikai szakértője szerint Magyarországon példátlan törvényhozási dömping van, és hazánk már nem nyugati típusú jogállam.

MTI Itthon

Az "ügynököző" Ungváry pert nyert és most visszaperel

Jogerősen pert nyert csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán Ungváry Krisztián történész abban a büntetőperben, amelyet Kiss László alkotmánybíró indított ellene. Most a történészen a sor: személyiségi jogi pert indít Kiss László ellen.

hvg.hu Vélemény

A BKV-sztrájk és a magyar szakszervezetek átkos öröksége

Magyarországon 1989-90-ig pártállami maffia vezette a sóhivatallá züllesztett érdekképviseleteket. A versenyszférában csak elvétve találhatók a dolgozók érdekvédelmére szakosodott, valódi szakszervezetek. Más a helyzet a közszférában, ahol a különböző pártokhoz kötődő, széttöredezett szakszervezetek próbálják elejét venni az elbocsátásoknak, illetve fenntartani a szerződésben kőbe vésett juttatásokat. Ám összehangolt, eredményes akciókkal eddig adósok maradtak. A jelenleg folyó BKV sztrájk is kétesélyes.

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Mostantól működik az Aszályvédelmi Operatív Törzs

Mostantól működik az Aszályvédelmi Operatív Törzs

A kormány visszaüt: importtilalom a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben

A kormány visszaüt: importtilalom a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben

Lázár négyszemközt kérte a NER-oligarchákat: fogják vissza a luxizást a választásokig

Lázár négyszemközt kérte a NER-oligarchákat: fogják vissza a luxizást a választásokig

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

A címlapról ajánljuk