szerző:
Medipress
Tetszett a cikk?

A vitaminokat és táplálékkiegészítőket fogyasztó emberek nagyobb valószínűséggel halnak meg egy adott időn belül, mint azok, akik nem élnek ezekkel a készítményekkel. Ez derült ki egy finn kutatásból, mely alátámasztja a témával foglalkozó amerikai vizsgálatok eredményeit. A kutatás anyagát az Archives of Internal Medicine közölte le.

Közel 1800 embertől gyűjtöttek adatot a 62-74 éves korosztály tagjai közül, akik egy finn város prospektív közegészségügyi felmérésében vettek részt. Tíz év alatt a 221 vitamint szedő ember közül 59 hunyt el (26,6 százalék), a kiegészítőket mellőző 1553-ból viszont csak 281 veszítette életét (18,1 százalék). Miután rögzítették az egyéb, halálozást befolyásoló tényezőket – mint például az életkor, nem, dohányzás – még mindig 50-70 százalékkal nagyobb maradt a kockázatuk a vitaminfüggőknek – árulta el Tomi-Pekka Tuomainen, a Kelet-Finn Egyetem kutatója.

Marton Szilvia

Eredményeik egybecsengenek a nemrég a Minnesotai Egyetemen végzett kutatás során tapasztalakkal. Ott 38 ezer nőt vizsgáltak, akik a kutatás kezdetén átlagosan 62 évesek voltak. Kissé emelkedett halálozási arányt találtak azok körében, akik vitaminokat szedtek. Mindkét helyen összefüggést tártak fel, nem ok-okozati viszonyt. A minnesotai kutatás azt sugallta, hogy a kiegészítőket szedők egy „önkiválasztó” csoport tagjai. Lehetséges, hogy ők már eleve több egészségügyi problémával küzdenek, azért használják a szereket, illetve valószínűbb, hogy a családjukban is vannak betegek (ami azt jelenti, hogy náluk is fennáll a baj kialakulásának veszélye).

Az új kutatás szerint azonban ezek a feltételezések nem magyarázzák a megnövekedett halálozási kockázatot. Toumainen és munkatársai úgy végezték el a felmérést, hogy előzetesen kikérdezték a résztvevőket a már meglevő betegségeikről és a családban előforduló súlyosabb problémákról. Így csökkent valamennyit a kockázat, de mégsem tűnt el teljesen. Az összefüggés oka részben az lehet, hogy a készítmények a szükségesnél több vasat és rezet tartalmaznak, így károsítják az egészséget. Ezek a fémek úgynevezett prooxidánsok, azaz oxidatív stressznek tehetik ki a szervezetet, ami krónikus betegségekhez vezethet, bár ezzel kapcsolatosan még több kutatásra lesz szükség az összefüggés bizonyításához.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!