Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A takarékszövetkezetek jogutódjaként az MBH Banknál még mindig van 150 olyan üres, értéktelen ingatlan, ahol valaha takarékfiók működött. Ezeket az állam megvenné az ATM-telepítésekhez – praktikusan ugyanazokon a helyeken lesznek az ATM-ek, ahol piaci alapon nem érte meg banki szolgáltatást nyújtani.
Az MBH Bank tulajdonában a jogelődök révén mintegy 150 olyan, régebben bankfiókként működő ingatlan van, melyet korábban nem sikerült értékesíteni, így jelenleg üresen áll. Ezek jellemzően kistelepüléseken lévő, alacsony forgalmi értékkel rendelkező ingatlanok – közölte a pénzintézet a HVG megkeresésére.
A kormány célja, hogy minden kistelepülésen legyen ATM, valamint palackvisszaváltó automata – jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kormányinfón. Az ehhez szükséges intézkedések a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartoznak. A falvakban a korábbi takarékszövetkezet-épületeket az állam megvásárolja, illetve támogatja az önkormányzatokat, hogy megszerezzék azokat.
A Fidesz ATM-törvénye – ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, de ez alighanem formaság – kötelezi a bankokat, hogy minden településen biztosítsanak készpénzfelvételi lehetőséget. Az önkormányzatokat pedig, hogy ehhez helyszínt biztosítsanak.
A bezárt takarékfiókok hasznosítása adja magát, de azért meglehetősen visszás. Hiszen egyrészt ugyebár arról van szó, hogy a szóban forgó ingatlanokon piaci alapon nem érte meg banki szolgáltatást nyújtani – ezért zárták be a fiókokat.
A Fidesz most kötelezi a bankokat, hogy pontosan azokon a helyszíneken nyújtsanak szolgáltatást, ahol ez nem éri meg.
Egy ATM persze nem akkora költség, mint egy bankfiók, de a jelek szerint ezeken a helyszíneken ATM-et sem éri meg üzemeltetni – ha megérné, akkor az MBH üzemeltetne rajtuk ATM-et.
Másrészt a kormány ezzel az intézkedéssel leveszi az MBH válláról ennek a 150 ingatlannak a terhét, amelyek – ahogy arra az MBH válasza is utal – hasznosíthatatlanok és eladhatatlanok. Hiszen ha nem lennének azok, a pénzintézet és jogelődjei már kezdtek volna velük valamit.
Az MBH többségi tulajdonrésze Mészáros Lőrinchez köthető, a bankban kisebbségi tulajdonos a magyar állam, bár épp most akarja eladni a részesedését.
A vidéki takarékfiókok bezárása már a 2010-es évek óta folyamatosan zajlik, a folyamat átívelt a takarékok átalakulásán. A takarékok előbb integrálódtak, majd a Takarékbank beolvadt az MKB-ba, aztán az MKB fuzionált a Budapest Bankkal, és létrejött az MBH. A „racionalizálás” az egész folyamatot végigkísérte.
A kormány másik ötlete, hogy a falvakban legyen palackvisszaváltó automata is. Az automatákat a Mol hulladékkoncessziós leánya, a Mohu üzemelteti. A kérdés ugyanaz, mint az ATM-ek esetében: mekkora az a lélekszám, amelytől rentábilisan üzemeltethető egy automata? A kistelepüléseken nyilván nem éri meg automatát telepíteni és üzemeltetni, kérdés, hogy az állam – ha erre kötelezi a Mohut – milyen támogatást nyújt majd.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.