Tetszett a cikk?

A válságtudat, vagy maga a válság keletkezik először? Új jelenség-e a világválság, vagy az ember mindig is krízishelyzetben élt, csupán nem volt a tudatában és nem aggódott miatta? Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket boncolt a negyven éve, 1968. november 7-én elhunyt (kultúrfilozófus? író?, szóval a besorolhatatlan) Hamvas Béla.

Hamvas Béla gyárkéményekkel. A válság szellemi
© hvg.hu
A harmincas évek világválságának idején írt – és a szocializmus válságának idején, 1983-ben újra kiadott – „krizeológiai” írásaiban (Modern apokalipszis, Krízis és katarzis, A világválság) Hamvas mélyebben sejtette a világkrízis gyökereit, mint azok, akik akkor „tőzsdekrachról”, ma pedig „fedezeti, illetve hitelválságról” beszélnek, vagyis a gazdasági fenyegetettséget tekintik a válság alapjának. Szerinte ugyanis a válság eredendően vallási, még pontosabban szellemi.

Fedezeti válságról persze a filozófus is beszél, de szerinte nemcsak a bankhitelek mögött nem áll fedezet, hanem a szavak mögött sem, az elveknek sincsen hitelük. Nincsenek biztosítékok – és a válságtudat alapélménye éppen a bizonytalanság. Szakadék szélén táncolunk, óriási az igény a megkapaszkodásra, szellemi aranytartalékokra, vezérfonalakra – ám a bizonytalanság érzése (és ezzel maga a bizonytalanság) csak fokozódik, és lassan az egész emberi egzisztenciára kiterjed. Ezért a válság egyrészt a lázadás szellemét éleszti föl, másrészt az utópizmusét (vagyis azokét, akik látni vélik a kiutat, és megoldásokat keresnek). Primer szinten pedig természetesen feléleszti azt a praktikus szemléletet, illetve gyakorlatot is, amely „kezelni” kívánja a válságot, noha annak – a betegség metaforájánál maradva – csupán a tüneteit „kezelheti”. Maga a világválság nem „menedzselhető”, hiszen – Hamvas szerint – alapvető tulajdonsága a megoldhatatlanság, illetve – és ez a momentum adhat okot akár optimizmusra is – a kérdésszerűség.

A bizonytalanság és a fedezeti válság Hamvas diagnózisa szerint az élet minden területén jelentkezik. A filozófiában elvetették a „biztosság illúzióját” keltő tételeket, a tudomány korábban bizonyosnak látszó törvényei és axiómái sorra relativizálódnak. A bel- és külpolitikában új törekvések próbálnak szilárd alapot teremteni, mivel a régi eltűnt. „A gazdaságban helyre akarják állítani az úgynevezett bizalmat, amelynek megsemmisüléséről panaszkodnak. Egyik fontos ága a gazdasági bizonyosság helyreállításának: a fedezetprobléma. A fedezet ugyanis az a titkos erőtartalék, amely a gazdasági életnek a biztosságot megadja. De a fedezet mindenütt megingott, vagy teljesen el is tűnt. A kulturális területen éppen úgy, mint a társadalomban a bizonytalanság ezer arcával minden kérdésből előtűnik.”

Megoldhatatlanság és kérdésszerűség (Oldaltörés)

A válság tünete Hamvas szerint a megoldhatatlanság és a kérdésszerűség – maga a bizonytalanság azonban nem tárgyi tünet, hanem „az alkotó, cselekvő, működő embernek le nem vethető sajátsága”. A realitás ma éppen olyan, mint minden időben volt. „Csupán a tudat az, amely a realitást maga alól elrántva érzi, és úgy tapasztalja, hogy legyőzhetetlen erőknek kiszolgáltatva él.”

Hamvas, aki a Fővárosi Könyvtár munkatársaként a világ krizeológiai irodalmát tanulmányozta, munkája során két tipikus állásponttal találkozott: az egyik szerint a bizonytalanság az elsődleges mozzanat, és abból keletkezett a válság. A másik „azt tartja, hogy a primer momentum a válság, s ennek eredménye az, hogy az emberi tudatnak fel kellett vennie a bizonytalansági magatartást.” A két szemlélet ritkán jelentkezik együtt. „Holott valószínűnek látszik – írta –, hogy sem válság bizonytalanságtudat nélkül, sem pedig bizonytalanságtudat válság nélkül nincs. Annak a kérdésnek a felvetése, hogy melyik az elsődleges, és melyik keletkezett a másikból, nem korrekt. A válság realitásának alanyi és tárgyi oldala van, s egyik a másikat nem előzi és nem előzheti meg. A bizonytalanság és a krízis úgy függ össze, mint alany és tárgy: egymás nélkül nincs.”

Krízis és Katarzis című tanulmányában Hamvas – Willam James amerikai pszichológus nyomán – egyszer és kétszer született típusról beszél, vagyis olyan emberekről, akiknek a sorsa simán és irányváltoztatás nélkül folyik le, és olyanokról, akiknek életében „egy, az egész emberre kiható megrázkódtatás merőben új irányt szab”. A modern „válságember” ha a katarzist átélte, „másodszor születik”, de vele együtt másodszor születik a világ is, amelyben él. A katarzis, amely a krízisből kivezethet, Hamvas szerint „nem külön pszichológiai, történeti, társadalmi, morális megrázkódtatás, hanem „vallásos”, vagyis mindez együtt. A krízis világfolyamat, ahol morál, állam, társadalom, ember, szellem, művészet, szokás krízise csak megnyilvánulása a kritikus világhelyzetnek.”

Ennek megfelelően a katarzist, amit az ember átél, „nem pszichológiailag, társadalmilag, politikailag, hanem metafizikailag éli át, s a megújulás nem az egyes ember, hanem az egész emberiség megújulását jelenti”. Nem kisebb feladatról volna tehát szó, mint az emberiség alapvető helyzetének radikális megváltozásáról – ez volna a katarzis, a globális rendszerváltás. Ám az emberiség – ahogyan Hamvas fogalmazott hét évtizeddel ezelőtt – „ma még csak a krízis-folyamat legelején tart, és amennyiben katarzisról beszélni lehet, ez csak egyes személyekben és csak részlegesen folyt le”.

De míg a katarzis még csak egyedi és kezdeti, a válság már nem az: a krízis egyetemes, az egész emberi kultúrát érinti, és nem tegnap kezdődött. Krisztus előtt a hatodik századra (Hérakleitosz és Parmenidész görög filozófusok, az indiai vallásalapító, Buddha, a zsidó Ézsaiás és Jeremiás próféták, illetve a kínai bölcsek, Konfuciusz és Lao-ce működésének idejére) tehető fordulat következményeit nyögi ma is az emberiség. Ennek lényege az egész emberi kultúrán végigvonuló, gyökerekig hatoló „első hazugság” (proton pszeudosz), amely magas eszmékre, vallási és morális értékekre hivatkozik, de azokat nem veszi komolyan, és megvalósításukat meg sem kísérli.

Most már talán itt az ideje, hogy megkísérelje.

Gerlóczy Ferenc

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Lengyel László Vélemény

Lengyel László: Válságban az elhülyített társadalom

Hogyan lehet kellő tartalommal kitölteni a Magyarországnak felajánlott mentőcsomagot, mielőtt bezúdul a reálgazdasági recesszió? A kormányzati előjelek nem túlságosan biztatóak. De ennél is szomorúbb a nem értés, a nem tudás, az egymásra nem gondolás: a társadalom szellemi válsága.

MTI Itthon

Sólyom a Hortobágyon találta meg az állandóságot a válságban

Az elnöknek is szabad bizonyos missziókat teljesítenie - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn Hortobágyon, azon a rendezvényen, amelynek keretében bemutatkozott a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP). Az államfő nagyra értékelte azt, hogy Nagy Imre gulyástól megkapta a darutollat a kalapjáról.

MTI Gazdaság

Európa jó válaszokat adott a pénzügyi válságra

Európa eddig jó válaszokat adott a pénzügyi válságra, az Egyesült Államok azonban továbbra is problémákkal küzd, a pénzügyi válságon még nem vagyunk túl - mondta Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök Budapesten.

MTI Itthon

Csurka: az új rendszer a világválság

A rendszer megbukott - ezzel vont párhuzamot az 52 évvel ezelőtti és a mostani események között másfél-kétezres hallgatósága előtt Csurka István elnök a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) október 23-ai megemlékezésén, a budapesti Hősök terén.

Itthon

Tölgyessy a válságról, a pártokról és saját szerepéről

Tölgyessy Péter volt legutóbb a Budai Liberális Klub vendége. A mai magyar alkotmányos berendezkedés egyik spiritusz rektora szerint a 2010-es választásokon nem valószínű az MSZP győzelme, de a Fidesz kétharmados győzelme sem. Egyelőre folytatódik a hideg polgárháború.