Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Közpénzmilliárdokból puccos nyaralóhellyé alakítja egy Fidesz-közeli alapítvány az egykori zánkai úttörőtábort, ahol kerítéssel szűkítik a gyerekek felségterületét. Aligha ők lesznek az új létesítmények fő haszonélvezői.

Tranzitzónában érezheti magát, aki mostanában betéved az egykori zánkai gyermekváros területére: szögesdrót kerítéssel vették körbe a szűkebb tábort, a bejáratokhoz beléptetőkapukat telepítettek, s a HVG szemrevételezése idején éppen a Balaton-part felé vezető belső út mellé megálmodott szöges kerítést kezdték felhúzni. Mindenütt biztonsági őrök cikáztak, mintha csak egy hadi objektumot őriztek volna. Idén nyáron már aligha mehetnek be a gyerekek számháborúzni és kirándulni a szálláshelyeket körülvevő erdőbe, miután azt is elzárták előlük. Ha kitör a vihar, több százuknak egyetlen szűk úton, forgókapun kell átküzdeniük magukat a strandról. Pedig a hivatalos indoklás szerint éppen a gyerekek biztonsága miatt drótozzák körbe a tábort: „szerettük volna megakadályozni, hogy a területre illetéktelenek is bejuthassanak, másrészt évek óta problémát jelentett, hogy a táborhelyet körülvevő erdőben élő vadállomány kárt okozott” – magyarázta a HVG-nek a nem igazán barátságos megoldást az újdonsült ingatlantulajdonos, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány.

Ingyen kapta meg tavaly az ország legnagyobb üdülőközpontjaként számon tartott, 17 milliárd forintra becsült értékű, egyidejűleg nagyjából 2 ezer vendég fogadására alkalmas parkos területet a Szeged-Csanádi Egyházmegye fennhatósága alá tartozó alapítvány az államtól, a szintén méretes fonyódligeti gyerektáborral együtt. Az elmúlt három évben az Erzsébet-utalványok hasznából gyerekeket és különböző társadalmi csoportokat üdültető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz (MNÜA), pontosabban annak egyik cégéhez tartozott az ingatlanegyüttes, benne a Csorsza-patakkal, mólókkal és utakkal. Az utóbbi pár évben néhány üdülőházat fel is újíttatott már az Erzsébet-cégcsoport, összesen egymilliárd forintból – történetesen a felcsúti polgármester cégével, a Mészáros és Mészáros Kft.-vel. A közelmúltban pedig újabb milliárdokat dedikált a kormány az impozáns üdülőhely szépítésére. Így az ingatlantulajdonos alapítvány összesen 26 milliárd forintot költhet a zánkai komplexumra és a fonyódligeti táborra, amelyekben a strandolás mellett a kormány szándéka szerint hazafias nevelés folyik majd.

Beléptetőkapu. A gondviselés nevében
©

A kikötő is megújul – közölte március végén, a bőkezű támogatás odaítélésekor Rétvári Bence államtitkár. A titokzatos, a zánkai polgármesteri hivatal számára is elérhetetlen alapítvány pedig annyit árult el a HVG-nek, hogy további szálláshelyek készülnek Zánkán, a korszellemhez passzolóan megújulnak a focipályák és a stadion, új sportcsarnokot húznak fel, parkot és utakat is építenek. A HVG információi szerint pedig a parthoz közeli – a tábortól frissiben elszeparált – részre ötcsillagos hotelt álmodtak meg a frissen bejegyzett tulajdonosok, akik árulkodó módon az idei tábort már 100 hektáros területtel hirdetik a tavalyi 200 hektárról szóló beharangozóval szemben. Azt, hogy mely kiválasztott cég kapta a megbízást a hetek óta folyó építkezésekre és kerítésállításra, nem árulta el az alapítvány, mondván: a munkálatok „csak a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően indulhatnak el”. Csakhogy már elindultak.

A kormány és az alapítvány közt született megállapodás szerint a komplexumnak 15 évig kellene gyereküdülőként funkcionálnia. Igaz, 2013-ban az Erzsébet-cégcsoport is 15 évre kapta meg a területet használatra, mégis mindössze három év lett belőle. Arra hivatkozva ugyanis, hogy az Európai Bizottság elkaszálta az Erzsébet-utalványt, lepasszolták a gyereküdültetést és az ingatlanokat, és csak a szociális üdültetésre költenek az MNÜA égisze alatt a még forgalomban lévő étkezési jegyekből befolyó jutalékokból. A gyerektáborokat viszont ezután már közpénzből, az erőforrástárca költségvetéséből finanszírozzák. Most is éppen három évre kötelezte el magát a kormány a jótékony tevékenység támogatására: 2017 és 2020 között összesen 12 milliárd forint jut e célra. A zánkai üdülőpark pedig éppen 2020-ra újul meg teljesen, amikorra ez az összeg elfogy.

Kuriózum az is, hogy a gyermeküdültetésre szánt pénzt pályázaton nyerte el az Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Táborok Kft. – történetesen saját tulajdonosától, a tendert kiíró Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványtól. A feltételek közt szerepelt, hogy a fonyódligeti és a zánkai táborokban évente 38 ezer gyereket kell üdültetni, vagyis más nem is pályázhatott. Az is kiderült, hogy például őrzésre, takarításra, egészségügyi ellátásra és élelmiszer-beszállításra alvállalkozót is igénybe lehet venni, és a még nem ismert uniós pályázatokon szintén pénzhez juthat a nyertes.

Piaci információink szerint a közpénzből megszépülő üdülőparkra már vevőjelölt is van. A szállodabirodalmát intenzíven bővítő felcsúti polgármestert emlegetik, aki portékáival – így a cégei által előállított, a táborozók körében osztatlan sikert nem arató virslikkel és zsemlékkel – már az elmúlt években is jelen volt a zánkai gyerekek mindennapjaiban. Az pedig már az Erzsébet-program 2013-as indulásakor látható volt, hogy valójában az ingatlanbiznisz áll a szociális és gyermeküdültetés középpontjában. „Az Erzsébet-program a közvagyon, a közpénz magánvagyonná történő transzferálásáról szól, és úgy van fölépítve egy rendkívül bonyolult cég- és alapítványrendszerben, hogy a lehető legnehezebb legyen követni a pénzek és az ingatlanok mozgását” – summázta a parlamenti vitában Lukács Zoltán MSZP-s képviselő.

Az MNÜA élén az egész bizniszt irányító Guller Zoltán áll, aki nemrég a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatói székébe is beülhetett. Guller az akkor még az alapítvány részérdekeltségében lévő Hunguest-szállodák mellé egy csokorba rendezgetett számos állami, volt önkormányzati nyaralót, a balatonőszödi kormányüdülőtől a zánkai táboron át a tavaly rejtélyes körülmények között privatizált lovasberényi egykori kormányüdülőig. Ezekben évekig üdülhettek az Erzsébet-utalvány hasznából nyaraltatott gyerekek és kedvezményezett társadalmi csoportok, a jótékonykodás viszont sokszor a piaci árnál magasabb összegbe került az MNÜA-nak. Kereskedői körökben azt mondják, ahhoz is volt köze Gullernek, hogy Mészáros Lőrinc kenőmájasát éppen akkoriban listázták be a kereskedőláncok, amikortól elfogadhatták az Erzsébet-utalványt. A Hunguest-hotelek már Mészáros érdekeltségében vannak, a tavaly év végén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek átadott számos Erzsébet-üdülő közül pedig éppen hétfőtől lehet licitálni a Balatonlellén lévő volt Vas megyei üdülőre is. A kikiáltási ár az őszi első próbálkozás óta némileg csökkent, az akkori 270 millióról 242,5 millió forintra.

A zánkai tábor egyik épülete. közpénzből magánvagyon?
©

Némi szépséghibája az alapítvány ingatlanszerzésének, hogy amikor tavaly módosították az Erzsébet-programról szóló törvényt, és a gyereküdültetést az üdülőkkel együtt az alapítványra testálták, az még nem volt közhasznú jogállású. Holott az ingyenes és illetékmentes átadásnak ez feltétele lett volna. Annál inkább volt már akkor is fideszes kötődésű: főtitkára Hornyák Tibor, aki L. Simon László exállamtitkár korábbi kabinetfőnöke, a kuratóriumot pedig Bábiné Szottfried Gabriella, a kormánypárt volt országgyűlési képviselője vezeti. A tagok közt van még Zakar Péter Mihály, a Csongrád Megyei Közgyűlés korábbi kormánypárti küldötte, Vagács István Gábor, a nemzetgazdasági tárca egykori főosztályvezetője, míg a felügyelőbizottságot mások közt Szabó Iván, a Pécsi Vízmű lerohanásában asszisztáló ügyvéd erősíti. Őt is L. Simon emberének tartják, kettejük összefonódását igazolta például, hogy Szabó tavaly szerepet vállalt a Zsolnay Porcelánmanufaktúra tervezett einstandjában, miután L. Simon kijárta a kormánynál, hogy minősítsék stratégiailag kiemeltté a céget, és így a felszámolás is egyszerű legyen.

Nemcsak maga az alapítvány, de az azt felügyelő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és utóbbi gazdája, a Szeged-Csanádi Egyházmegye is erősen Fidesz-közeli. A gyermekvédelemben az utóbbi években nagy szerepet kapott szolgáltató főnöke, Kothenz János 2014-ben a kormánypárt színeiben próbálta legyőzni a szocialista Botka Lászlót Szegeden. Az egyházmegye élén álló Kiss-Rigó László megyés püspök pedig köztudottan bejáratos a miniszterelnökhöz, állandó helye van a felcsúti Pancho Aréna VIP-páholyában.