„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A fideszes javaslatot a parlament 134 igen szavazattal, 20 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett hagyta jóvá kedden. Az előterjesztők – köztük Lázár János, a fejlesztési bank felügyeletért is felelős Miniszterelnökség vezetője – a közügyek átláthatóságának biztosításával indokolták javaslatukat.
A jövőben nem minősülnek banktitoknak a korábban pártirodára felvett MFB-kölcsönök adatai – döntött a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-ről szóló törvény módosításával az Országgyűlés kedden. A fideszes javaslatot a parlament 134 igen szavazattal, 20 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett hagyta jóvá. Az előterjesztők – köztük Lázár János, a fejlesztési bank felügyeletért is felelős Miniszterelnökség vezetője – a közügyek átláthatóságának biztosításával indokolták javaslatukat.
A törvény a kihirdetést követő napon lép hatályba, és rendelkezéseit a már megkötött ügyletekre is alkalmazni kell.
A 2007-es vagyontörvény adott lehetőséget arra, hogy a parlamenti pártok – állami kezességvállalás mellett – kedvezményes MFB-kölcsönnel működési célú ingatlanokat vásároljanak. A lehetőséggel éltek is a pártok, az elmúlt időszakban azonban többször is téma volt az, hogy az SZDSZ nem fizette vissza a hitelt. A jobbikos Szilágyi György korábban feljelentést is tett a történtek miatt. A Fővárosi Főügyészség márciusban azt közölte az MTI-vel, hogy a IX. kerületi ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az SZDSZ tartozásával összefüggésben.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.