A szakközépiskolában egyébként egymás mellett ülő két fiatal viszonya megromlott, mert a sértett megjegyzéseket tett a vádlott roma származására. Az akkor 17 éves tanuló és 18 éves áldozata 2008. január 10-én olyannyira összeveszett, hogy már az iskolában, tanítási órákon bántalmazásig fajult a vita. Az osztályfőnökük ugyan megpróbálta rendezni a helyzetet és aznap külön engedte haza a tanulókat, de a vádlott megvárta a sértettet. Az utcán követte és amikor utolérte, megütötte és megrúgta.
A sértett ezt követően még hazament, de rokona már eszméletlen állapotban talált rá és nem sokkal később agyzúzódás okozta légzési és keringési rendellenesség következtében életét vesztette. A halált okozó testi sértés miatt kiszabott elsőfokú ítélet nem jogerős, az ellen a vád súlyosbításért fellebbezett, a védelem pedig három nap gondolkodási időt kért.
Megúszta a börtönt az osztálytársát halálosan megverő diák
Egy év, négy év próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházában letöltendő fogházbüntetést szabott ki a Fővárosi Bíróság csütörtökön arra a budapesti szakközépiskolai tanulóra, aki tavaly januárban olyannyira bántalmazta osztálytársát, hogy a sértett - miután hazament - életét vesztette.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.