Milliárdokat fektet be a Csányi család Orbán volt falujában

2012. december 12., szerda, 06:30
Szerző:


Címkék: ; ; ; ; ; ; ;

Demján Sándor és Andy Vajna után a Csányi család is feltűnt Orbán Viktor második otthona közelében. November közepén vásárolta meg – információink szerint több mint 2 milliárdért – az állami fejlesztéseknek köszönhetően nagy jövő előtt álló Alcsútdoboz golfpályáját. A jelenleg még vesztességet termelő klubot a bankár fia, Csányi Attila szeretné felfuttatni.

Sejtelmesen mosolygott és széttárta a karját a Puskás Ferenc Sportakadémia hoteljének recepciósa a hvg.hu kérdésére, hogy ki vette meg az Alcsútdoboz-Máriavölgy dombjain elterülő, az ország egyik legjobb golfpályáját működtető Pannonia Golf & Country Clubot. Rajta kívül kevesen értesültek még arról Alcsútdobozon, hogy milyen új befektető jelent meg a hazai sport egyik központjává váló térségben: a hvg.hu által megkérdezett lakosok többsége a vállát vonogatta és azt hangoztatta, mindegy, ki a vevő, csak adjon munkát.

A rejtélyes befektető nem más, mint Csányi Sándor bankár fia, a szegedi Pick gyárat is magába foglaló Bonafarm Zrt. vezérigazgatója, Csányi Attila, aki az internetes céginformációs nyilvántartás szerint három hete, november 12-én vásárolta meg a pályát.

Ahol Orbán törzsvendég

Több, a pályán gyakran megforduló játékos a hvg.hu-nak azt mondta, a klubnak rendszeres vendége az Alcsútdobozon gyerekkora egy részét töltő Orbán Viktor is, aki a nyáron többször átugrott Felcsútról meginni egy kávét és szemlélődni a teraszról, de ő nem tartozik a játékosok közé. Ám hiába a miniszterelnök kiemelt figyelme, a klubnak az utóbbi időben nem ment túl jól. A pályát működtető PSU Kft. évről évre veszteséget termelt: 2009-ben mintegy 86 millió forintot, egy évvel később 131 milliót, tavaly pedig 2,6 millió forintot kellett negatívumként elkönyvelnie.

A klub bejárata - milliárdokat ér

Fotó:

A területet még 21 évvel ezelőtt egy külföldi házaspár, Alois és Alexandra Windbrechtinger szerezte meg, akik korábban ötmillió eurót fektettek be a golfpályához tartozó teniszpálya, étterem, klubhelyiség és úszótó létrehozásába. (HVG 2003. április 19.) Az francia-osztrák házaspár fejlesztésként hotelt, és még egy golfpályát ígért, ám a tervek megvalósítása már Csányi Attilára marad.

Piaci forrásokból származó információink szerint az ifjabb Csányi 8 millió euró körüli összegért (megközelítőleg 2,2 milliárd forintért) szerezte meg a 300-400 taggal rendelkező Pannonia Golf & Country Clubot üzemeltető kft.-t. A fejlesztések persze újabb milliárdokat jelenthetnek majd. „Hivatalosan engem még nem tájékoztattak, de a golfklubban dolgozó alcsútdoboziaknak tartott eligazításon elhangzott Csányi úr neve, így szereztem tudomást én is az adás-vételről” – közölte a hvg.hu-val Oláh Gyárfás polgármester hozzátéve, a klub évek óta eladó. Mint mondta, nem tudja, hogy az új tulajdonos meg akarja-e valósítani a nívós, tájba illeszkedő apartmantelepet, amelyre az építési engedély is megvan, de reméli, hogy januárban erről is tud majd beszélni Csányival, mert az ünnepek alatt nem akarja ezzel zavarni.

Demján, Vajna és Csányi egy helyen

„A hazai golfélet stagnál, a sportot űzők száma az elmúlt években mintegy 680-ra esett vissza Magyarországon. A szomszédos országokban, Szlovákiában vagy Szlovéniában is minimális emelkedés volt tapasztalható" – mondta a hvg.hu-nak egy neve elhallgatását kérő, a sportág és az alcsútdobozi pálya helyzetét jól ismerő játékos. Szerinte egy olyan 18 lyukú golfpálya, mint az Alcsútdoboz-máriavölgyi, körülbelül 4 millió euróba kerül, a géppark kialakítására 400 ezer euró további befektetést igényelhet. Ezért szerinte önmagában a pálya nem túl jó befektetés.

18 lyuk, 2,2 milliárd

Fotó:

Kővári László, a Golf & Business magazin főszerkesztője szerint jelenleg valóban rizikós egy golfpályába fektetni, ugyanakkor a szolgáltatások színvonalának emelése szerinte növelheti a forgalmat és a bevételt, de ehhez szükség van a tervezett fejlesztésekre. "Az, hogy egy tőkeerős magyar befektető vásárolta meg a projektet azt mutatja, hogy a hazai üzleti kör potenciális lehetőséget lát a golfban" – jegyezte meg Kővári László. Nemcsak Csányi Attilán és a pályán végzendő fejlesztéseken múlik a siker. A térséget évek óta folyamatosan fejlesztik: pár kilométerre van az Orbán Viktor alapította Puskás Ferenc Sportakadémia, Etyeken pedig az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos és a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Korda Filmstúdió.

A golfklub és a környék életét felpezsdítheti az a turisztikai fejlesztés is, amit a Puskás Akadémia társadalmi szervezete, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tervez. Idén augusztusban jelentették be, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz fordultak a Bicske-Alcsútdoboz közötti vasúti vonalszakasz rehabilitációja miatt. Ezt azért kérték, hogy egy turisztikai célú, motorvonattal közlekedő nosztalgiavonatot indítsanak a térségben kiépült, illetve kiépülő turisztikai és sportcentrumok, szórakoztató központok összekötésére.

Bár nem mentes az ellentmondásoktól, a Csányi család és a miniszterelnök viszonya közismerten jó. Két hónappal ezelőtt az elmúlt 25 év legtehetségesebb üzletembereként emlegette Orbán Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját. Mindez a Bonafarm-csoport tehenészetének átadóján hangzott el, ahol a kormányfő azt mondta, a bankokról és a földtörvényről folytatott vitáik ellenére sok a közös vonás kettőjükben: mindketten vidékről, faluról küzdötték fel magukat a csúcsra.

"Csak munka legyen"

Csányi Attila úgy látja – közölte a vezérigazgató munkatársa a hvg.hu megkeresésére –, hogy „jól kidolgozott stratégia és gondos irányítás mellett Magyarországon is sikeresen működtethető egy golfklub”.

Csányi Attila - látja a fényt az alagút végén

Fotó:

A környező országok példái pedig azt bizonyítják – tette hozzá –, hogy „egy a fővároshoz közeli, nyugat-európai minőségű golfpálya, ahol nemzetközi versenyek is rendezhetők, gazdaságilag is eredményessé tehető, többek között a golfoktatási tevékenység fejlesztésével, a klubház-szolgáltatások javításával és az árpolitika átalakításával”. A Bonafarm mellett új befektetési lehetőségeket kereső vezérigazgató a klub irányítását a magyarországi golféletben ismert, és ez irányú tevékenysége miatt a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is megkapó Damian Macphersonra bízza – jegyezte meg Csányi munkatársa.

A fejlesztés rá is fér a településre, ugyanis a faluban elárvult üzlethelyiségek sorakoznak egymás mellett: zárva van a kávézó, a szépségszalon, a virág-ajándék bolt és nem fogad vendégeket a sarkon lévő söröző-pizzéria sem. A falu központjának ürességét enyhíti a polgármesteri hivatal előtt felállított karácsonyfa. A kocsma törzsvendégei azt mondták a hvg.hu helyszínen járó riporterének, mindegy, ki a befektető, csak történjen már valami, legyen több munkalehetősége a helybelieknek, és a nagyobb átmenő forgalom a vendéglátás fejlődésének is jót tehet.

Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén
Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén

Civil szervezetek sokaságának működése kerül veszélybe, mert az adózók fele nem rendelkezik az 1%-ról. Ennek a furcsa „közömbösségnek” az okát kutatjuk.

Hirdetés
45 HOZZÁSZÓLÁS, MELYEK KÖZÜL A LEGFRISSEBBEK:
2013. május 11., 20:56 Turbucz István

alcsút -máriavölgyet Ne bántsátok ott töltöttem a gyerekkorom

2012. december 14., 21:08 egy senki

Bizony, egyre nagyobb a baj, nem csak simán "Baj van"!!!

Miért is?
Ad.1.:
Nem tudom, hogy milyen "tudás"-omra célzott, de én átlag magyarnak érezvén magam (ezért is választottam aktuálisan az "egy senki" nevet), nem szoktam sem reklámozni, sem felvágni iskoláimra, végzettségeimre, de még több évtizedes szakmai, emberi tapasztalataimra sem.
Ad.2.:
Az említett évtizedek alatt mindig becsületes embernek tartottak, helytől, időtől, beosztástól, koromtól függetlenül. Amit nem bírt el a gyomrom, az általam felállított erkölcsi, etikai normáim, úgy azon mézesmadzagokat, beosztásokat nem fogadtam el. Amikor egyesek taposták egymást, hogy a kisz-ben, vagy a párt-ban, az érvényesülésük érdekében jó helyeket harcoljanak ki, én kiléptem az egyikből, illetve be sem léptem a másikba! Szerencsére szakmai tudásom miatt sosem kerültem az utcára, de az is igaz, hogy nem "valaki", hanem csak "egy senki" lettem. (Igaz, négyévente mindig be kellett bizonyítanom az új főnököknek, hogy én "írni és olvasni" is tudok, amit nem mindegyikről lehetett elmondani.)
Ad.3.:
A feljelentgetés sosem volt családi tradíció nálunk, inkább fordítva. Mi voltunk a szenvedő felek.
Egyébként, kit is kellene feljelentenem? Esetleg azon emberkékre gondol, akik jelenleg országunk dicső vezetőiként, az eltelt két év, valamint a kemény elnyomott ellenzéki, illetve az első királyság ideje (összesen = 12 év) alatt több emberöltőnyi átlagos jogász, közgazdász fizetségre tett szert, természetesen becsületes munkával? (Lehet, hogy összetéveszt a mindenkit feljelentő papcsák életművész úrral? Nem valószínű, hisz ő inkább az ellenzékieket, s nem saját táborbelijeit dobja fel. Érdekes, hogy habzószájú budai úr is csak az ellenzéki oldalt próbálta meghurcolni.)
Én csak "egy senki" vagyok, nem rendőrség, nem ügyészség. Állítólag e szerveknek kellene a szemük előtt, a fülük hallatára megtörtént bűneseteket, minden külső kezdeményezés nélkül, kvázi saját jogkörben kivizsgálni. Nekem még egyetlen titkosszolgálatom sincs, nem úgy, mint az államnak. Vajon nekik, nem kötelességük az ő tudomásukra jutott eseteket kivizsgálni, vagy továbbítani a többi hatósághoz? Csodálkoznék, ha nem!
Ja, hogy valamennyi említett állami szerv felett is pont az érintett (kivizsgálandó) személyek diszponálnak. Jé?
Ad.4.:
Az előbbiek alapján, ki is a "becstelen ember"?
Ad.5.:
Ahogy nekem is sikerül, hol itt, hol másik cikk kapcsán olvasnom az ön reagálásait, úgy feltételezem, hogy ön is olvasta már több hozzászólásomat is. Nos, ezekből egyértelmű, hogy nem tartóztam, nem tartózom a narancsvidékhez, így az általuk "lopott javakból" sem részesültem, nem részesülők. (Ez olyan, mint a feljelentgetés, e témában is a szenvedő oldalon állok.)
Ad.6.:
A második és a harmadik pontokban leírtak alapján korábban sem, és most sem veszek be semmilyen szöveget. (Az említett évtizedek alatt - nagyon sok emberhez hasonlóan - én is megtapasztaltam, hogy nem a kitűző a lényeg, hanem az, aki hordja. Különösen azért is, mert mindig voltak, vannak olyanok, akik úgy cserélgetik a jelvényüket, mint más az alsóneműjét!
Ad.7.:
Mint írtam sosem voltam, illetve most sem vagyok semmilyen párt tagja, így nem veszem fel a "bukott állampárt"-ra vonatkozó megjegyzését. Az ön által említett témát én, inkább abból a szemszögből közelítem meg, hogy ha az egyik fél szentnek hirdeti magát, folyamatosan a másikra mutogatva, de közben kiderül, hogy még az sem, sőt az alapvető erkölcsi, etikai, vallási normákat is megszégyeníti, akkor annak, hogy volt mersze 8 + 2 év alatt folyamatosan átverni saját népét?!?!?! Hogy meri másokon számon kérni azt, amit ő soha a büdös életben nem teljesített! Tiszteletet vár el, mind belföldön, mind külföldön, miközben a másik felet folyamatosan gyalázza, köpködi!! Ha valaki tükröt tart eléjük és az alapján számon kéri őket, akkor meg habzik a szájúk, fel vannak háborodva, és még ezek féltik a kereszténységet!!!
Ad.8.:
Lehet, hogy azt sem vette észre, hogy a fityisz kezel ELLENSÉG-ként mindenkit, aki nem vele tart! Legyen az diák, tanár, orvos, rendvédelmis, művész, közép-, illetve kisvállalkozó, még akkor is, ha az MAGYAR! A külhoni magyart többre tartja, hisz azok szavazhatnak akár postai úton is, míg nekünk regisztrálni kell, akik már ki tudja hány éve élünk itt!
Ad.9.:
Megkérdezném - ki tudja már hanyadszorra -, hogy a nagyon bátor, de leginkább habzószájú budai életművész úr az eltelt két év alatt mit tud felmutatni? Pedig azon az oldalon áll a fityisz belügyér (állami titkosszolgálatokkal), a narancsos ügyészség, a fityisz bíróság, na és persze a "tek" és a fityisz saját titkosszolgálata is!!!
Ad.10.:
Lehet, hogy az sem látszik a narancsködben, hogy nem az ellenzék van "mélyponton", hanem pont a fityisz.
Ad.11.:
Az előbbiek alapján az ellenzék nem szorul senki támogatására. A fityisz hibát hibára halmozva saját magát fogja megverni, mivel egyre többen hagyják magára, és jó magyar szokás szerinti választási gyakorlat szerint nem az ellenzékre, hanem a fityisz ellen fognak szavazni, mint az első királyság bukása idején!!!
Ad.12.:
Önöknél valóban már nem lehet elérni, hogy "azt az alpári stilust" (stílust) használják, amit az ellenzék, mert bizony oly költői magasságokba, mint pl.: "Csuhások! Térdre, imára!", vagy KÖTELES lacikát, vagy lézer janikát, vagy arogáns-rogánkát sosem tud az önök ellenzéke utolérni. (Na, ettől nyugodtan alhatnak, mert ilyen dicsőségre nem is vágynak.) Jaj, csak dojcs-tompika meg ne sértődjön, hogy kihagytam!!! Na, ezért nem csodálkozom, ha egy-egy témában beletalálunk a közepébe, akkor a fityisz tábor bedobja az állami retardált stílust. Pont ezért, én inkább az ilyen politikusokra haragszom!!!
Az is lehet, hogy elkerülte becses figyelmét vitatott hozzászólásom vége felé írt alábbi mondatok?: "Egyébként meg: "Bodor András" = "Mi van szarkeverők? Irigykedtek?" féle hozzászólást tartotta nem normálisnak "az ilyen baloldali érdekeltségű oldalakon"? Lehet, hogy nem vette észre, de ez nem baloldali, nem ellenzéki reagálás volt, hanem pont FITYISZES!!!"

Bizonyára nekem sem sikerült az ön igen magas, nagyon kiművelt intelligenciájának megfelelő reagálást összehoznom, de azért az úr nevét nem illik csak úgy szánkra venni!!! (Végül is, semmilyen-plági zsoltika sem ismerte a bibliát, pedig teológiát is tanult.)

Bizony NAGY baj van, ha még mindig vannak emberek, akik nem hisznek sem szemüknek, sem fülüknek, inkább a vezér szavát iszák, reggel, délben, este. Ráadásul "kereszténykednek", de még a bibliát sem ismerik!!!

Nagy bátorság volna tőlem - tudom, hogy én csak "egy senki" vagyok -, hogy szíves engedelmével az általam leírt pontoknak megfelelően ön is kifejtené saját véleményét? (Kvázi, mintha én írtam volna önnek az előbbi és nekem címzett reagálását.)

Egy örök reménykedő. (A többiektől pedig szíves elnézést kérek a rövidnek nem mondható írásomért.)

2012. december 14., 17:43 csingi53

Gebedjenek meg valamelyik golf-lyukban. Alcsútdoboz a "világ köldöke". Biztosan örülnek a helyiek a sok milliomos-milliárdos vendégnek. Alcsútdoboz Magyarország Dubaja.

2012. december 14., 14:22 tothgy46

Tisztelt "Baj van"!Még egy mondat az előbbiekhez. Mi ebben is különbözünk Önöktől!

2012. december 14., 14:16 tothgy46

Tisztelt Honfitársam,Baj van!
Olvastam a (2012.12.12. - én 23.16.) bejegyzését. Minden mondatára valós érvekkel tudok válaszolni. De mint látom, a többi bejegyzéséből azt a következtetést vontam le, hogy nincs értelme. Csak az utolsó két mondatára szeretnék reflektálni. Az alpáriaság kérdése:kik kezdtek 2006. - ban a parlamentben és azon kívül alpári módon viselkedni. Kik kezdték a parlamentben alpári módon, koholmányok alapján lejáratni az akkori kormányt és kormánypártot. Kik tették 2006. - ban akik gyújtogatásra, randalírozásra biztatták az embereket, személyes példamutatásukkal.És a viselkedésük nem volt alpári 2010. - ig?
És kérdezem? 2010. - től tapasztalt hasonlókat a mai szocreál ellenzék részéről.

További 40 hozzászólás megtekintése »
Véleménye van? Ossza meg velünk!


Milliárdokat fektet be a Csányi család Orbán volt falujában




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
Hirdetés
HIRDETÉS
HVG ONLINE CSOPORT HÍREI
híreink RSS csatornái »
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X