A hisztéria nemzetgazdaságilag indokolt – Csányi a Pickről és az importról
Teljesíti a Pick a hungarikummal együtt járó előírásokat, így a téliszalámiba kizárólag magyar hús kerül, viszont az európai oltalmat élvező "szegedi szalámival" együtt járó rendkívül szigorú előállítási szabályokat a hazai sertéságazat súlyos válsága miatt nem lehet és nem is rentábilis betartani - mondta a szegedi gyárat is működtető Bonafarm Zrt. vezérigazgatója. Csányi Attila – a cégcsoportot tulajdonló Csányi Sándor bankár fia – szerint a hvg.hu által nyilvánosságra hozott minisztériumi lista a hazai agrárium válságának egyik tünete. A cégvezető azt mondta, „a családi gazdaság – nagyüzem” szembeállítás helytelen, mert a két fél együttműködése nélkül szinte lehetetlen a magyar húsipar megmentése.
hvg.hu: Milyen eredetű húsból készül a Pick-szalámi?
Csányi Attila: A Pick-szalámiból van több fajta is, a szárazárú alapanyaga alapvetően a nagy súlyú sertés. Ebből maximum 110 ezer kerül évente a vágóhidakra az országban, amiből 40-50 ezret vásárol fel a Pick Szeged Zrt. A többit más szerződéses kötöttségekkel bíró termelők adják, akiknek máshová „illik” eladni a vágóállatokat, hiszen másik feldolgozóhoz kötődnek. A hungarikumnak számító téliszalámiba és a márkás termékekbe alapvetően magyar alapanyagot teszünk. Tekintve, hogy nincs elég nagy súlyú sertés az országban, más szárazárukba vásárolunk külföldről is alapanyagot. Az viszont faktum, hogy a Pick-téliszalámiba csak magyar hús kerül, mert ennyi nagy súlyú sertés azért van az országban.
hvg.hu. Mi van akkor, ha az exportigények vagy akár a hazai kereslet annyira megnő, hogy ennél jóval több téliszalámit kellene gyártania a cégnek?
Cs. A.: Első lépésben megpróbálnánk több sertést vásárolni idehaza. Ha ez mégsem sikerülne, akkor megpróbálnánk az exportra szánt termékeket importhússal kiegészíteni, de arra ügyelnénk, hogy a magyar piacra magyar sertésből készült szalámi kerüljön.
hvg.hu: Nem mondja, hogy már a hús ledarálásánál és bélbetöltésénél tudják, melyik rúd szalámi kerül kivitelre, és melyik a magyar szupermarketbe?
Cs. A.: A modern vállalatirányítási rendszerek, szoftverek korában ez nem okoz gondot. Egyébként az élelmiszer-biztonsági szabályok alapján is kötelesek vagyunk nyomon követési rendszert működtetni. Minden egyes termékről tudnunk kell, hogy milyen húsok kerültek bele. Amúgy a mai gazdasági viszonyok között sajnos nem releváns kérdés, mert a hazai kereslet csökken, és még az export sem növekszik olyan mértékben, hogy ilyen lépésre kényszerüljünk.
hvg.hu: A magyar piac igényei mennyire befolyásolják, hogy milyen – adott esetben olcsóbb – alapanyagokat használ fel a Pick?
Cs. A.: Az nem úgy van, hogy külföldről vesszük a rossz minőségű, és Magyarországról a kiugró minőségű alapanyagot. Most, hogy a tavalyi minisztériumi lista nyilvánosságra került, az importot úgy emlegetik, mintha ördögtől való dolog lenne. Ez helytelen megközelítés, mert ha valamiből itthon nincs elég, akkor venni kell máshonnan, és ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a másutt vásárolt hús rosszabb minőségű lenne, mint a magyar. Nem azért vásárolunk külföldről, mert az olcsóbb. Ez nem az ukrán cigaretta esete. Alacsonyabb önköltségű terméket magyar húsból és import sertésből is elő lehet állítani. Márka- és termékspecifikus, hogy milyen árú termékhez milyen költségszerkezetet használunk.
hvg.hu: A Pick-szalámi azonos az Európai Bizottságnál levédett szegedi téliszalámival? Ezt gyártja a cégük?
Cs. A.: Kezdjük ott, hogy mi hungarikumot gyártunk, viszont ez nem azonos azzal a szegedi téli szalámival, ami földrajzi eredetvédelem alatt áll azon a bizonyos európai listán. Ez az eredetvédelem nagyon szigorú előállítási szabályokat határoz meg, amelyek betartásával mi most csak nagyon kis mennyiséget tudnánk előállítani, mivel az eredetvédettségben meghatározott régióban nincs megfelelő mennyiségű alapanyag.
hvg.hu: Akkor ki gyártja az eredetei szegedi téliszalámit?
Cs. A.: Én nem tudok arról, hogy ezt a terméket bárki gyártaná Szegeden, mert a szigorú szabályok az alapanyag-feltételeken túl még azt is meghatározzák, hogy ezt a terméket csakis a város közigazgatási határain belül kell előállítani.
hvg.hu: Még nagyon drága kulináriaként, ritka ínyencségként sem érdemes gyártani?
Cs. A.: A szegedi téliszalámi és a Pick-téliszalámi között – ha az előbbi gyártanánk –, nem lenne olyan nagy különbség, ami ezt a hatalmas költségkülönbséget indokolttá tenné. És ez az árkülönbség csakis az alapanyagokra vonatkozó előírások miatt lenne nagy. A földrajzi eredetvédelem előírásai ugyanis leszögezik, hogy a nagy súlyú sertéseket csakis öt dél-magyarországi megyéből lehetne felvásárolni kistermelőktől, sőt még azt is kiköti, hogy a malacoknak ebben az öt megyében kell születniük. Márpedig ebben a régióban nincs kellő számú, ennek az előírásnak megfelelő nagy súlyú sertés, amiből rentábilis lenne a szegedi téliszalámi előállítása. Ugyanakkor a Pick-szalámi csak abban különbözik a szegeditől, hogy a sertések nemcsak ebből az öt megyéből vannak, és nemcsak kistermelőktől vesszük a sertéseket, hanem mondjuk magunk tenyésztjük nagyüzemi módszerekkel. Ezért is reménykedünk, hogy a sertésállomány növelésére vonatkozó kormányzati tervek valóra válnak, mert a több sertés normális esetben nagyobb kocaszámot is kell, hogy jelentsen, ami nekünk elemi érdekünk.
hvg.hu: Az éghajlati adottságaik miatt már az általános iskolás földrajztankönyvek is Magyarország éléskamrájának nevezik az alföldi megyéket. Hogy létezik, hogy az ottani termelők mégsem tudják a kellő számú disznót felnevelni?
Cs. A.: Tény, hogy évek óta folyamatosan csökken a sertésállomány. A rendszerváltáskori 8 millióról mára leesett 3 millióra. Ez elsősorban azért következett be, mert a hazai állattenyésztők jelentős része veszteségesen termel, egy idő után nem éri meg nekik a tevékenység fenntartása. Ennek lehet méretgazdaságossági és lehet hatékonysági oka. A méretgazdaságossági problémákat jól jelzi, hogy az állománycsökkenés a kistermelőknél lényegesen nagyobb mértékű volt, mint a nagyobb gazdaságokban. A hatékonyság hiányát főleg a múltban kell keresni: az elmúlt évtizedben kevés volt a beruházás, nem volt kielégítő a szakképzés, és a hazai sertéstartás technológiája sem igazán kielégítő, magyarán szólva a nálunk hagyományosan tartott sertések naturális mutatói (például a születő malacok száma – a szerk.) elmaradnak a legfontosabb versenytársainkétól.
hvg.hu: A tavalyi évre vonatkozó Pick-beszámolóban az olvasható, hogy 1,1 milliárddal ugrott meg a cég németországi anyagbeszerzése, ráadásul a minisztériumi lista szerint főleg hűtött, fagyasztott húst hoztak be. A 2011-es dioxinbotrány után a német termelők – akik az ottani szabályok szerint legfeljebb fél évig tarthatják hűtőházban a húsukat – igyekeztek szabadulni az árujuktól, ezért olcsón kínálták. Önök is bevásároltak az akciós húsból?
Cs. A.: Ez egy városi legenda a magyar sertéstenyésztők körében. Az Európai Unióban a fagyasztott sertés felhasználására vonatkozóan nincsenek tagállamonként eltérő szabályok, tehát ez az állítólagos féléves német előírás sem létezik. Az történt, hogy tavaly az élő sertés importja szignifikánsan csökkent, a húsbehozatal viszont nőtt, ez történt a Pick esetében is. Ez a jelenség az árfolyammozgást követi: ha a forint gyengül, akkor inkább a vágóhídról kikerült húst éri meg megvenni, mert az élő sertés minden egyes részét nem használjuk fel, ami viszont az árfolyamgyengülés idején drágul.
hvg.hu: Ha az importkényszer egy gazdasági adottság eredménye – nincs elég magyar sertés –, ráadásul a vevő is az olcsóbb termékeket keresi, akkor miért ilyen nagy a hisztéria? Legutóbb a minisztérium azon vitatkozott a kereskedőkkel, hogy le kell-e szedni a külföldi sajtókat a polcokról.
Cs. A.: Mi a minőséget attól függetlenül garantáljuk, hogy honnan való a termékbe került hús. Ha a vevő ezt a minőséget keresi, akkor az általunk kínált kosárban meg is találja. Tehát a hisztéria inkább nemzetgazdasági, stratégiai szempontból indokolt, élelmiszer-biztonsági szempontból nem az. Az viszont már nemzetgazdasági cél, hogy a polcokra kerülő áruk minél nagyobb hányadát állítsuk elő itthon, magyar alapanyagokból. Persze azt is mondhatnám, hogy egy nagyobb feldolgozó cégnek – amelyik még nem is gyárt hungarikumot – nem kényszer a hazai sertéstenyésztés megmentése, hiszen ez a lista is azt mutatja, hogy az alapanyagot külföldről is meg lehet venni. Magyarország egyes számítások szerint 20 millió főt lenne képes ellátni élelmiszerrel, és például a gabonatermesztéssel (és exporttal) nem is állunk rosszul. De el kell gondolkodni azon, hogy érdemes-e a gabonát exportálni, majd bőrbe töltve visszahozni? Mert a közbeni hozzáadott érték kint csapódik le, ott teremt munkahelyet, profitot, adót. Közben viszont mi magunk is képesek vagyunk erre, van fejlett élelmiszeriparunk, ami ráadásul közel is van az alapanyag termelőihez.
hvg.hu: Jobban megéri önöknek külföldről behozni a versenyképes német, lengyel, spanyol gazdák által előállított húst, mint itthon a fejlesztésekkel, beruházásokkal kínlódni?
Cs. A.: Itthoni termelés esetén, ahol követhető a teljes integrációs lánc, ott jobban kontrollálható a minőség, hosszú távon biztosított az alapanyag-ellátás és itthon marad a hozzáadott érték is. Külföldi vásárlás esetén a devizaárfolyam-ingadozások miatt ugyanakkor a folyamatos kereskedés, a ki-behozatal veszélyeket rejt, veszteségeket teremthet. Nekünk is jobb, ha a közelünkben van az alapanyagbázis, jobban tudjuk a minőséget garantálni.
hvg.hu: Ennek fényében mit gondolnak arról, hogy tavaly kilistázta önöket is a minisztérium? Ráadásul a volt államtitkár szerint ezt a jegyzéket a kormányfő rendelte be, hogy lássa, ki milyen húsból dolgozik.
Cs. A.: Ez a lista nem feketelista, csak kiemeli az egyik tünetét a magyar mezőgazdaság és feldolgozóipar jelenlegi válságnak. Legalább felhívja a figyelmet arra, hogy sürgősen tenni kell valamit. Ezt mi már számtalan alkalommal jeleztük, és ne vegye szerénytelenségnek, de példát is mutattunk a fejlesztéseinkkel: a tenyésztők és a feldolgozó integrációjával megmutattuk, hogyan lehetne nemzetgazdasági szinten kezelni a kérdést.
hvg.hu: Mit gondol, ha a boltba betérve azt látja, hogy egy lengyel vagy egy szlovák szalámi árban, esetleg minőségben veri a Pick-termékeket?
Cs. A.: Szerencsére a minőséget illetően ilyennel még nem találkoztam. Az árakat illetően pedig irigykednék a hatékonyságukra, hogy az adott minőségű terméket olcsóbban meg tudják csinálni. Akkor úgy érezném, vissza kell jönnöm az irodába, nincs hétvégi balatoni pihenés, mert meg kell néznem, mi min tudunk változtatni, hogyan tudjuk behozni a lemaradást.
hvg.hu: Minek köszönhető, hogy az EU-hoz velünk együtt csatlakozó tagállamok tenyésztői sokszor sikeresebbek?
Cs. A.: Európában a nagyobb sertéstenyésztéssel bíró országokban évről évre növekszik a sertésállomány. Magyarország jelenleg a maga sertésállományával jó, ha 1,5-2 százalékos szereplője az európai piacnak, ráadásul nagyon közel vagyunk a legnagyobb szereplőhöz, Németországhoz. Azt nem mondanám, hogy a sertéságazat halálra van ítélve, de eltűnhet, ha nagyon sokáig nem foglalkozunk érdemben vele. Egyébként azért maradunk el a többi tagállamtól, mert a csatlakozás előtt az egymást követő kormányok támogatáspolitikája és az akkori szabályozás tévútra terelte, lényegében becsapta a húságazat szereplőit. Ugyanis olyan módszereket alkalmazott – ár- és jövedelem-kiegészítés, exporttámogatás –, melyeket az EU-ban nem használtak. Ezek fedték el a valóságot: a magyar gazdák azt gondolhatták, hogy versenyképesek, holott csak a támogatások miatt voltak azok, de 2004-ben eljött az igazság pillanata, a határok kinyílása után beköszöntött a valódi verseny.
hvg.hu: Nem bosszantja önöket, hogy a politikai elit a dioxinbotrány apropóján figyel fel arra, hogy exportra szorulunk, és 2003 óta eltűnt 2 millió sertés a rendszerből? Mit rontott el a gazdaságpolitika, a vidékfejlesztés az EU-s csatlakozás óta?
Cs. A.: Már rég folyik erről egy párbeszéd a szakmán belül, tehát az túlzás, hogy most döbbent rá erre a döntéshozó. Bár még új vagyok a szakmában, de annyit én is látok, hogy korábban főleg jövedelem- és árkiegészítési szakmai programok futottak. Ezek főleg társadalompolitikai irányultságúak, nem beruházás és fejlesztéspártiak voltak, nem feltétlenül a hatékonyságot, a versenyképesség fejlesztését tartották szem előtt. Az a gond, hogy a rövidesen záruló hétéves uniós költségvetési ciklusban rendelkezésre álló vidékfejlesztési és mezőgazdasági támogatások nagy részét ismét a növénytermesztésre fordítottuk.
A rövid távú politikai céloknak ez felelt meg, mert gyorsan ki lehet pörgetni, jól mutat, hogy milyen sokat fizettek ki a gazdáknak. Amikor pedig az állattenyésztésre rátért volna a döntéshozó, akkor beütött a gazdasági válság. Így azok, akik az állattenyésztés fejlesztésén gondolkodtak, már a hitelezési nehézségek miatt nem jutottak forrásokhoz, leálltak a beruházások. Azaz hiába van támogatási keret, kevesen jelentkeznek rá. Most a kormányzat azt nézi, hogy a korábban kiígért állattenyésztési támogatásokból mennyi ragadt bent és megpróbálja újraosztani. Nagyon fontos, hogy eközben az élelmiszeripar sem kapott érdemben beruházási támogatásokat, így ott sem alakultak ki azok az integrációk, melyek révén egy-egy feldolgozóipari cég megteremhette volna a vele szerződő üzemeken, gazdákon keresztül a maga alapanyagbázisát. Most már a források 2014-ig el lettek ígérve, ezért abban reménykedünk, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban az állattenyésztés és az élelmiszeripar elsőbbséget élvez majd, a támogatásokat pedig ilyen, a tenyésztőket és a feldolgozókat összefogó integrációk keretében használják majd fel.
hvg.hu: Arra utal, hogy „a családi gazdaság – nagyüzem” szembenállást el kellene felejteni?
Cs. A.: Mi azt gondoljuk, az lenne a helyes, ha olyan tenyésztők juthatnának hozzá a beruházás-fejlesztési, hatékonyságjavítási támogatásokhoz, akik hajlandóak egy ilyen integrációban részt venni. Ebben a modellben a családi gazdaság és a nagyüzem jól együtt tud működni. Sok mindent – malac, műtrágya- és gyógyszerbeszerzést, könyvelést és bérszámfejtést – lehet költséghatékonyan végezni, ha ebben egy integrátor segít. Úgy gondoljuk, hogy ilyen integrációk létrehozására van szükség az ágazatban.
hvg.hu: A tavaly meghirdetett „egy porta – egy koca”, családi gazdaságokra építő program megoldja a húsipar problémáját? Lesz belőle néhány éven belül 5-6 millió sertés?
Cs. A.: Mi alapvetően a hatékonyságban hiszünk, és úgy gondolom, hogy nem feltétlenül az üzemméret a vízválasztó. Magas színvonalú technológiával, megfelelő genetikával termeljenek: lehet ezt kisebb üzemméretben is csinálni, de csakis olyan felügyelt láncolatban – integrációs rendszerben – kéne működtetni, ahol a naturális mutatókat hozni tudják a termelők. Aki felkel reggel, szigorúan akkor és azzal eteti a disznókat, amivel kell, betartja a technológiai útmutatásokat, akkor kis istállóban is hozni tudja majd a mutatókat.
hvg.hu: Mennyiben nehezíti a Bonafarm dolgát, hogy családneve sok egyéni gazda számára – a politikai nagyüzemellenes propagandának is köszönhetően – szitokszó?
Cs. A.: Nem örülök neki, de nem is foglalkozom vele. Itt van 5700 család, amelyik a Bonafarm-csoporton keresztül jut biztos megélhetéshez, valamint van az a több száz integrált partner, akikkel együtt egyre jobb eredményeket érünk el. Ez az, ami fontos számomra.
hvg.hu: Hány hektárt nyert eddig a Bonafarm-csoport a zajló állami földbérlet-pályázatokon?
Cs. A.: A mi környékünkön, a régióban, ahol gazdálkodnak a cégeink még nem hirdettek pályázatokat, tehát semennyit.
hvg.hu: Olyankor mit gondolnak, amikor azt hallják, hogy titkárnők, politikusfeleségek és műkörmösök nyernek ezeket a pályázatokon?
Cs. A.: Nincs elég információnk az esetekről – például, hogy milyen terméseredményeket vállaltak –, ítélkezni nem szeretünk, így no komment.
hvg.hu: A sertésállomány 20 éve folyamatosan csökken. Hol az a pont, amikor ez a jelenség már egy olyan hatalmas cégcsoportot, mint az utóbbi években a szektor számos szereplőjét felvásárló Bonafarmot is magával ránthat?
Csa. A.: Közgazdasági alapvetés, hogy ha egy szektorban veszteségesen termelnek, az előbb-utóbb az egész szektort eltüntetheti. Legfeljebb azok maradhatnak életben, akik fejlesztettek, beruháztak annyit, hogy a nyugati vagy más országokhoz képest versenyképesen termeljenek. Vagy esetleg azok a cégek, amelyek olyan támogatásokban részesülnek, amelyeknek ez a támogatás lehetővé teszi, hogy a piactól függetlenül működjenek. Lehet, hogy a cégcsoportunk mutatói jobbak az átlagnál, hatékonyabban termelünk, de az ágazat egésze, a hazai fizetőképes kereslet olyan állapotban van, hogy az a mi profitunkra is nagy kihatással van. Csoportszinten a sertéságazat nálunk is veszteséges.
hvg.hu: Mennyibe kerülne kizárólag házon belül biztosítania a Bonafarmnak az alapanyagokat, a sertéstenyésztést, hogy ne szoruljanak importra?
Cs. A.: A saját integrációnkban 300-350 ezer sertést állítunk elő és vágunk, és 50-100 ezer sertést vásárolunk a piacról. Ezt minimum meg kellene duplázni. Erre készen áll a csoport és azon belül a Pick is, folyamatosan keresünk partnereket, tenyésztőket, akik bekapcsolhatók lennének ebbe az integrációba. Ez körülbelül 100 milliárdos beruházás lehet a végén. A Bonafarmnál a földek után járó területalapú támogatásokat is visszaforgatjuk a sertéstenyésztés fejlesztésére, míg a csak növénytermesztéssel foglalkozó cégek rendszerint profitként kiveszik ezt. 2001 és 2012 között a cégeinknél 21 milliárd forintnyi hosszú távú, stratégiai beruházást, fejlesztést hajtottunk végre és 29 milliárdot költöttünk pótló beruházásokra. Tegnap hagytuk jóvá például az ormánypusztai sertéstelep kivitelezési tenderét, tervbe vettük a központi kantelep építését, régóta gondolkodunk egy új vágóhíd megépítésén.
hvg.hu: Érdemes-e úgy fejleszteni egy cégnek a magyar piacon, hogy közben az ágazat egésze gondban van?
Cs. A.: Nehéz kérdés. Tény, hogy a végső termék ára, versenyképessége a genetikai adottságoktól a tenyésztésen keresztül a feldolgozásig ívelő vertikum hatékonyságától függ. Ezt a vertikumot ki lehet építeni egy cégen, cégcsoporton belül, de akkor sem lehet teljesen függetlenedni az ágazat egészétől. Minálunk csoporton belül is vannak felújított és fel nem újított istállók, így pontosan látjuk, hogy mi a hatékonysági különbség mondjuk takarmány- vagy gyógyszerfelhasználásban az egyes istállók között. Nálunk csoporton belül a növénytermesztés a profitábilis – ahogy jellemző ez az egész magyar mezőgazdaságra –, innen van keresztfinanszírozás, részben ebből álljuk a fejlesztéseket, beruházásokat. Tehát innen nézve azt tudom mondani, hogy a húságazat nem működhet hatékonyan Magyarországon, nem lesz versenyképes a végtermék, ha már a vertikum elején gondok vannak. Nem is működik jól, hiszen ezért vannak bajban a feldolgozók. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy a mezőgazdasági projektek mindig hosszú megtérülésűek: hét-kilenc éven belül térül a cégcsoporton belül egy-egy beruházás.
hvg.hu: A tavalyi beszámolójukban az szerepel, hogy a Picknél 400 millióval fogták vissza a fejlesztést.
Cs. A.: Kicsi eltérés ez 2010-hez képest. Ez a szám valószínűleg a pótlólagos beruházásoknál jelent meg, ott az összeg nem minden évben ugyanannyi, ha kell egy gép, akkor megugrik, máskor visszaesik. Szó sincs arról, hogy visszafogtuk volna a beruházásokat a Picknél: épp azt tervezzük, hogy a szárazáru és a hentesáru előállítását egy helyre vonjuk össze, azaz készülünk egy nagyszabású zöldmezős beruházásra Szegeden.
hvg.hu: Hogy jött össze a tavalyi 2,7 milliárdos veszteség a Pick Zrt.-nél?
Cs. A.: Egyelőre egy sok telephelyes, nem elég hatékony struktúrával dolgozunk. Tehát a sertésvertikum fejlesztése után az egyik fő feladatunk feldolgozóüzemeink további fejlesztése lesz. Másrészt a hazai kereslet sajnos nem növekedett a márkatermékek iránt. Az alapanyag-áremelkedést nem sikerült az átadási árainkba beépíteni. És a Picknek is vannak devizában felvett hitelei. Így összességében nálunk a folyamatos fejlesztések miatt még a veszteségbegyűjtés zajlik, a megtérülés még várat magára.
hvg.hu. Pár hónapja a Világgazdaság írt arról, hogy a Bonafarm érdeklődik a SáGa iránt, mi pedig a megrendült helyzetű Gulyai Húskombinát körüli vitákról számoltunk be. Folytatódik-e a Bonafarm terjeszkedése és ezen keresztül a piac monopolizálása?
Cs. A.: Rendszerint hírbe hoznak minket az újságok egy-egy nehéz anyagi helyzetben lévő vetélytárssal. Abban nincs titok, hogy folyamatosan nézzük: üzemszerkezeti szempontból mit lehet tenni Magyarországon, hogy az összkereslet és az összkínálat hogyan alakul, és ez hogyan határozza meg a piacon lévők mozgásterét, de jelenleg nincs tervbe véve semmi.
hvg.hu: Hiányzik valami a kirakóból?
Cs. A.: Ha ezt értik kirakó alatt, akkor a saját cégcsoportból nem hiányzik semmi. De ami benne van, az még egy kicsit lyukacsos, még sok dolgunk van. Ami van, azt szeretnénk növelni, fejleszteni.
hvg.hu: Felmerült-e, hogy a piacáért vesznek meg egy vetélytársat és nem azért, mert hiányzik valami a Bonafarm portfóliójából?
Cs. A.: A jelenlegi helyzetben, amikor zsugorodik a piac, ezt most nem tartom releváns kérdésnek. Sokkal fontosabb az, hogy az üzemeinket hogy lehet úgy összetolni, hogy hatékonyabban és olcsóbban lehessen ugyanezt a minőséget hozni. A jelenlegi piaci körülmények közepette most ez az igazi kihívás.
hvg.hu: Hogy látja, érdemes-e állami eszközökkel megmenteni a Gyulai Húskombinát Zrt.-t?
Cs. A.: Nemzetgazdaságilag egyetértek azzal, hogy meg kell próbálni hatékonyan üzemeltetni a gyulai céget. Ha erre valakinek van ötlete, intézkedési terve, akkor azt mondom, meg kell lépni. Ha viszont a gyulai és csabai márkák hírneve ellenére a piacon nem termel elég eredményt, akkor nem szabad elvenni a forrást olyan fejlesztésektől, ahol viszont fenntartható lenne a termelés. Egyszóval veszteséget finanszírozni nem szabad.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Megszereztük az Ángyán-listát: milyen húsból vannak a hungarikumok?
A legtöbb nagy nevű hazai élelmiszer-ipari cég szerepel azon a listán, amelyet Orbán Viktor kérésére készített a földművelési tárca a külföldről beszerzett húst feldolgozó vállalatokról. A piaci szereplők által csak „feketelistának” nevezett jegyzék szerint még a hungarikumokat gyártó Pick és a gyulai kombinát is importál. Ám a cégek szerint a lista félrevezető, hiszen az évente feldolgozott 4,5 millió és a rendelkezésre álló hazai 3 millió sertés közötti lyukat csakis behozatallal lehet betömni. Ellenkező esetben nagy múltú magyar cégeknek vissza kellene vonulniuk az európai piacaikról, gyárakat kéne bezárniuk.
