szerző:
Kálmán Attila

Vitázni hívta az Együtt a többi pártot a közmunkáról, és meglepően nagy volt az összhang: szükség van a közfoglalkoztatásra, de a jelenlegi rendszer zsákutca. Ki így, ki úgy az elsődleges munkaerőpiacra vezetné vissza a munkanélkülieket, és a szociális ellátásokat is bővítenék, hogy megszűnjenek a rossz kényszerek. Azért a politkai adok-kapok sem maradt el.

“Nem mindenki boldogul, aki dolgozik, és nem mindenki dolgozik, aki boldogul” - indokolta Pápa Levente, az Együtt alelnöke, miért “Dolgozni. Boldogulni.” a Váradi András Alapítvány szakmai anyagának címe. Merthogy a párt és alapítványa a közmunkával foglalkozott első lépésként, Szigetvári szerint ugyanis "a közfoglalkoztatás főleg olyan embereket érint, akik a választásokon inaktívak, így a pártok hajlamosak megfeledkezni róluk".

Kozmetikázás helyett lassú átállás

Pápa Levente fő állítása szerint az álláskeresési járadék folyósításának időtartamának 3 hónapra csökkentése, az egyéni megtakarítások hiánya, a közmunkához kötött segélyezés, és az átlagos álláskeresési idő (ami 5-6 hónap) együttesen kényszerítenek egyre nagyobb tömegeket a közfoglalkoztatás rendszerébe.

Az Együtt ezért az álláskeresési járadékot biztosítás formájúvá alakítaná, és fél évig biztosítaná, valamint aktív munkaerőpiaci beavatkozásokkal is serkentené a munkakeresleti oldalt. Létrehoznák a tranzitfoglalkoztatás intézményét, aminek keretei között komplex programokkal segítenék a munkanélküliek versenyszférába visszavezetését. Számításaik szerint a program megvalósítása összesen 133 milliárot emésztene fel, “de mire költsünk, ha nem az egyik legkomolyabb probléma megoldására” - mondta.

Molnár György, az MTA KTI közgazdásza szerint a társadalom már csak morális okokból sem mondhat le arról az 1 millió emberről, aki a rendszerváltáskor elveszítette a munkahelyét, hiába csökkent némileg a munkanélküliség a közfoglalkoztatottak és a gazdasági kivándorlók levonása után is, a statisztikák “kreatív tálalása” még látszatmegoldásnak sem nevezhető.

A méltatlan közmunkától leginkább önerőből lehet szabadulni

“A rendszeres szociális segély megszűntetése után visszasoroltak közmunkásnak, úgyhogy öt évvel a nyugdíj előtt újra söpörhetem az utcát” - hozta közel a közfoglalkoztatási rendszer visszásságait Szombathy Károly, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért (KMJ) önkéntese.

Juhász Béla, Sződliget polgármestere viszont arról panaszkodott, hogy képtelenség annyi embert bevonni a közfoglalkoztatásba, amennyi az elvárt. “Egy hónapig az egyik irányba tisztítják a patak medrét, egy hónapig pedig a másik irányba. Pedig gépekkel ez egynapos munka lenne” - de a polgármester szerint értékteremtő munka alig akad, körülbelül százból három ember kerül át a közfoglalkoztatásból állandó státuszba becslései szerint.

A panel összes megszólalója azt a konzekvenciát vonta le tapasztalatai alapján, hogy a közfoglalkoztatás jelenlegi formája konzerválja az egyenlőtlenségeket, és a munkaerőpiaci reintegráció sokkal inkább függ az önerőtől, és az informális kapcsolatrendszertől, mint az állami segítségtől.

Így rossz, de azért kell a közmunka

A közfoglalkoztatásnak ugyanezt a csapdajellegét kritizálták a meghívott politikusok is, védelmébe senki nem vette a rendszert, ami borítékolható volt, ugyanis hiába hívták meg a Fideszt is vitázni, végül senki nem jelent meg a kormánypártból.

Abban a PM-es Tordai Bencén kívül minden meghívott egyetértett, hogy valamilyen formában közmunkára szükség van, de a jelenleginél sokkal kisebb volumenben. “Nem lehet 200-300 ezer embernek értelmes munkát adni” -- amit látunk az csupán “látszatfoglalkoztatás” az MSZP-s Gúr Nándor szerint. Ennél is tovább ment Tordai, aki újbalos pártjától eltérően meglepően liberális álláspontra helyezkedett és azt mondta “ha értékteremtő a munka, akkor a piacon is megállja a helyét, ha nem, akkor nincs rá szükség.”

Vágó Sebestyén (Jobbik) is azt az elképzelést ekézte, hogy a közfoglalkoztatás egy kalap alá veszi a munkaerőpolitikást és a szociális ellátást, miközben ezek karakteresen más eszközöket igényelnek. A baloldaliaknál is baloldalibban érvelő Vágónak Tordai próbált odaszúrni, hogy a szélsőjobboldaltól a rezervátumok ötlete sem idegen, de a néppártosodást nagyon érző Vágó ezt annyival rendezte le, hogy ő nem szélsőjobboldali, hanem jobbikos.

Az örök Együtt-PM konfliktus

Az Együtt vitairatát nagyvonalakban jónak tartották a meghívott politikusok, de éltek kifogásokkal. Gúr és Kanász-Nagy is azt kritizálta, hogy egészen addig “féloldalas” a javaslat, amíg nem foglalkozik a keresleti oldallal, amire Pápa helyeselt, és megnyugtatta őket, hogy ezen is dolgoznak. Teljes összhangban azt tartották a legnehezebb, de legfontosabb feladatnak, hogy a létminimumot meghaladó jövedelmet valamilyen módon mindenkinek biztosítania kellene az államnak, ezzel párhuzamosan pedig a munkába állást is ösztönöznie illene “tisztességes bérekkel.”

“Politikailag csalódás a program, és nem elég bátor” - kritizált Tordai, aki előhúzta a feltétel nélküli alapjövedelmet, mint a PM csodafegyverét. Szerinte csak egy ilyen radikálisan új rendszer, és az eddiginél jóval komolyabb újraelosztás oldhatná meg a helyzetet. “Ez nem a Biblia, hanem egy nagyobb program első részlete” -  hűtőtte Pápa a PM-es politikust, majd azt is odamondta, hogy szerinte az alapjövedelmi koncepciójuk költségvetésileg megalapozatlan.