szerző:
hvg.hu

"Ők nem menekültek, ez egy invázió. Allahu Akbar kiáltásokkal jönnek hozzánk. Át akarják venni a hatalmat" – mondta Kiss-Rigó László, akit a The Washington Post idézett. A püspök elmondta: ő Orbán Viktorral ért egyet, Ferenc pápának pedig fogalma sincs a helyzetől.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök hétfőn különvéleményt fogalmazott meg a The Washington Post szerint Ferenc pápa menekültek befogadásáról szóló felhívásával kapcsolatban.

Mint arról beszámoltunk, Erdő Péter bíboros és Veress András püspök hétfőn levélben köszönte meg a pápa vasárnapi útmutatását. Mint írták, készséggel eleget tesznek a kérésnek, hogy minden európai plébánia fogadjon be egy menekült családot. A Magyar Katolikus Püspüki Konferencia pedig közölte, egyelőre még gondolkoznak, milyen konkrét lépésekkel tudnának eleget tenni Ferenc pápa felhívásának.

Kiss-Rigó László azonban a jelek szerint másképp gondolja: "Ők nem menekültek, ez egy invázió. Allahu Akbar kiáltásokkal jönnek hozzánk. Át akarják venni a hatalmat" – fogalmazott.

©

Az amerikai lap szerint a püspök erős kifejezései egy szélesebb körű Európán belüli konfliktusra világítanak rá. A keresztény kontinensre ugyanis döntő többségében muszlim menekültek érkeznek. A Ferenc pápa által szorgalmazott együttérzés és adakozás szelleme a leggyakrabban Orbán Viktor magyar miniszterelnök által hangoztatott nézetekkel ütközik: Orbán attól tart, hogy a menekülthullám veszélyezteti Európa keresztény karakterét.

És legalábbis Magyarországon, a miniszterelnök véleménye látszik felülkerekedni – írja a The Washington Post. Kiss-Rigó legalábbis egy hétfői interjúban azt mondta, teljesen egyetért a miniszterelnökkel, "a pápának pedig fogalma sincs a helyzetről". Kiss-Rigó szerint az Európába áramló tömeg magukat menekültnek kiadó emberekből áll, akik óriási fenyegetést jelentenek Európa "keresztény, univerzális értékeire".

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!