Ismeretlen Anyatigrisek
Az OFF-biennále Budapest részeként mutatta be a Useless Galeri a Sanghaj utca című különleges „előadást”: a közönség három hangsétán vehetett részt, azaz három olyan hanganyagot hallgathatott meg a telefonján fülhallgatóval a Józsefvárosi Kínai Piac területén sétálva, amelyek valahogyan kötődtek ehhez a helyszínhez.
Az egyik hangséta címe Ismeretlen Anyatigrisek volt: ezt az Illés Haibo – Melykó Richárd-alkotópáros hozta létre, és Haibo feltételezett gyerekkoráról szólt: a kislányt a kínai egykepolitika évei alatt egy kínai nő szülte meg Magyarországon, egy csecsemőotthonban hagyta, majd hazautazott.
A magánéletben is egy (házas)párt alkotó Illés Haibóval és Melykó Richárddal erről a „feltételezett gyerekkorról”, a közös munkáról és a kínai örökségről is beszélgettünk.
hvg.hu: A legtöbb művészeti ágban csak áttételes a személyesség – egy regény szereplője hiába hasonlít az íróra, azért mégis csak egy regény karaktere –, de az olyan performanszokban, mint amiben például Haibo gyerekkoráról van szó, sokkal közvetlenebbnek, „igazibbnak” tűnik a személyesség. Mennyiben teszi ez élesebbé, kockázatosabbá a munkájukat?
Illés Haibo: Az Ismeretlen Anyatigriseknél fontos volt, hogy explicit és éles legyen. De nem az én hangomon hallható a történet, Vecsernyés Anna mondja el a narratív részeket – az én hangomon az egykepolitikáról szóló propagandaszövegek hangzanak el –: próbáltunk az élesség élén megmaradni. Persze sokan, akik nem ismerik a hangomat, azt mondták, megrázó volt ezt az egészet tőlem hallani. Célunk is volt megkérdőjelezni, hogy mi a valóság és mi a fikció.
Melykó Richárd: Általában is igaz a munkáinkra, hogy explicitek, de rájuk kerülnek olyan rétegek, amelyek nem az azonnali közvetlenséget erősítik. Tudatosan is ügyelünk rá, hogy maradjon valami köztünk és a befogadó között.

Melykó Richárd
Túry Gergely
I. H.: Sokszor csak papírvékonyságú ez a fal. De valójában úgysem tud meg rólunk semmit a befogadó, akármennyire saját magunkról beszélünk, akármilyen közel is engedjük őket.
hvg.hu: Az Ismeretlen Anyatigrisekben az ön saját élményeit hallgatják meg a hallgatók; miért fogalmaz mégis úgy, hogy nem tud meg önökről semmit a befogadó?
I. H.: Ezek csak feltételezések, elképzelések a gyerekkoromról, és nem is állítjuk, hogy ez lenne a valóság és az igazság. A hallgató annyit tud meg, amennyit én is tudok a dologról, de ettől még nem érzem úgy, hogy többet megismernének a személyiségemből. Nem én mondom el, mit érzek mindazzal kapcsolatban, ami elhangzik, hanem a hallgató társítja hozzá a saját érzéseit. Nem is tartom annyira fontosnak saját magamat, hogy azt akarjam piedesztálra emelni. Az a fontos, hogy a hallgatóban belül mi történik.
hvg.hu: A legtöbb hallgató alighanem azt feltételezi, hogy igaz mindaz, ami a csecsemőotthonról és a gyerekkoráról elhangzik. Valóban az?