This is Sparta és a fiúszeretők: mit akartak mondani a Hatvannégy Vármegye aktivistái?

A fél ország találgathatja, hogy mire gondolhattak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ellentüntetői, akik kiálltak a Pride útvonalára egy This is Sparta feliratú molinóval. Ha azt vizsgáljuk, hogy az ókori Spártában milyen életvitelt folytattak, akár az is lehet, hogy a némaságba burkolózó ellentüntetők szolidaritásukat akarták kifejezni a Budapest Büszkeség menetének résztvevőivel.

Az biztos, hogy a spártaiak kemény harcosok voltak, de az is, hogy egészen más emberek voltak, mint amit a szélsőjobb róluk gondol.

Plutarkhosz a Párhuzamos életrajzokban például azt írta a spártaiakról, hogy „az ilyen korú fiúknak megengedték, hogy fiúszeretőt válasszanak a feddhetetlen magaviseletű ifjak közül”. […] „A fiúszeretők is osztoztak az ifjak jó vagy rossz hírében. Mondják, hogy egy alkalommal, amikor az egyik ifjú harci játék közben gyávaságra valló hangot hallatott, szeretőjét is megbüntették az arkhónok. Az egyneműek közötti szerelem annyira elfogadott szokás volt náluk, hogy derék és kiváló asszonyoknak is volt fiatalleány-szerelmese, de soha nem fordult elő, hogy féltékenykedtek volna. A fiúszeretők soha nem váltogatták szerelmesüket, és minden igyekezetükkel arra törekedtek, hogy a barátságukkal megtisztelt ifjúból az államnak minél kiválóbb polgára váljék.”

Vagyis Plutarkhosz szerint nem büntették, vetették meg a homoszexuális kapcsolatot, a pedofíliát pedig szorgalmazták, ráadásul állami szinten.

Tajgetosz?

Persze az is lehet, hogy egészen másra akartak utalni a HVIM fiataljai, a szélsőjobboldali szubkultúrában a másságot, illetve azok képviselőit gyakran bélyegzik meg a tajgetosz-pozitív jelzővel. Itt is Plutarkhosz a forrás, híradása a ledobott csecsemőkről alaposan beépült a köztudatba. A már idézett művében azt írta, hogy Spártában „az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. Ha egészséges alkatú és erőteljes csecsemő volt, utasították az apát, hogy nevelje fel, egyben pedig kijelöltek neki egyet a kilencezer spártai parcellából. De ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taügetosz Apothetai nevű szakadékába – azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad. Ezért fürdették meg az asszonyok az újszülöttet borban és nem vízben, hogy kipróbálják szervezete életképességét. Ha ugyanis epilepsziás vagy gyenge, beteges szervezetű volt a gyermek, görcsöt kapott az erős bortól, és elpusztult, de ha egészséges volt, még izmosabb lett.”

Azóta viszont kiderült, hogy az egész kamu. Az egyébként eredetileg Taügetosznak hívott hegyről nem vetettek le csecsemőket, a régészek ugyanis átvizsgálták a környéket, és mindössze 18-35 év közötti felnőttek csontjait találták a környéken. Dr. Németh György, az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékének egyetemi tanára a Karthágó és a só című munkájában azt írta, hogy a csecsemőket nem lehajították, hanem kitették, magát a helyet is Apothetainak nevezték, ami annyit jelent, hogy a kihelyezés helye. Az ott hagyott gyermekek sorsa ritkán volt a halál, mert vagy gyermektelen családok nevelték fel őket, vagy rabszolga-kereskedők, esetleg bordélytulajdonosok szedték össze őket.

A legnagyobb pofon melegektől jött

A spártaiakat a legnagyobb pofon onnan érte, ahonnan a HVIM legkevésbé várná. Az első olyan vereségüket, ahol túlerőben voltak, a thébai szent csapattól szenvedték el, ráadásul egymás után kétszer is alulmaradtak. A 300 fős hoplitákból álló thébai elit alakulatot 150 meleg pár alkotta, vagy

ahogy Platón fogalmazott: az ideális sereg istentől ihletett barátokból, azaz egymást szerető férfiakból áll.

Természetesen komoly kiképzésen kellett átesniük, emellett táncot és lovaglást is tanultak. Első körben a tegürai csatában (Kr. e. 375) verték meg Spárta erőit, a 300 fős csapat mellett még 200 lovasból állt mindössze a seregük, míg a másik oldal minimum kétszeres, de akár háromszoros túlerőben is lehetett. A leuktriai csatában (Kr. e. 371) már jóval nagyobb seregek találkoztak: mintegy 6 ezer fős thébai haderő állt szemben 10 ezer spártaival. A döntő csapást végül a szent csapat vitte be, amikor szétverte a velük szemben álló spártai elit egységet.

Amíg apu harcolt, addig a helóták „dolgoztak”

A 300 című filmben az übermacsónak bemutatott spártaiaknak a hagyomány szerint egy alkalommal olyan helyzettel kellett szembenézniük, amelyre valószínűleg nem voltak felkészülve. A húszéves messzénéi háborúból hazatérve találtak otthon egy nemzedéknyi újszülöttet, akiket ugyebár nem ők nemzettek. A mese szerint ezeknek az újszülötteknek az apjai helóták voltak, akiket epeunaktészeknek is neveztek.

Németh egy rubiconos cikke szerint a kifejezés a „lefektet” igéből származik. A hagyomány szerint a spártaiak nem büntették meg hűtlen feleségüket, a gyerekeket felnevelték, de miután felserdültek, elküldték őket gyarmatot alapítani, és így jött létre Tarasz gyarmatvárosa. Kérdéses, hogy ebből mennyi igaz. A tanulmány szerint inkább arról lehet szó, hogy valamivel indokolni kellett a gyarmatosítást.

Persze sokkal valószínűbb, hogy a szombati ellentüntetők a már említett 300 című film mémmé vált jelenetére akartak utalni, amelyben Leónidasz király „This is Sparta” kiáltással rúgja be egy kútba a perzsák követét, aki földet és vizet kér – azaz behódol. Bár ebben az esetben is felmerül a kérdés: a HVIM-nek ugyan ki akart behódolni a Pride-on?