Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A lap szerint utalnak arra jelek, hogy az IRIAS rezidensei olyan kiváltságos helyzetet élvezhetnek, mint a nemrég amerikai szankciós listára került, ezért Magyarországról távozó Nemzetközi Beruházási Bank.
Tavaly szeptemberben jegyeztetett be székhelyet Budapest V. kerületében, az Apáczai Csere János utcában egy orosz szervezet, az IRIAS. A leánycég neve IRIAS HUNGARY Nemzetközi Tudományos Kutatási Vezetéstechnikai Intézet Magyarországi Kereskedelmi Képviselete, a székhely pedig egy többszintes társasház egyik első emeleti lakása – írja a 24.hu, amely hiába kereste az oda bejelentett magánszemélyt. Az IRIAS ügyvezetője sem reagált a megkeresésükre.
Válaszolt viszont a kézbesítési megbízott, Hörcsik Lajos Kálmán (a fideszes országgyűlési képviselő Hörcsik Richárt unokatestvére), akitől arról érdeklődött a lap, hogy hogyan került kapcsolatba a moszkvai intézettel és milyen tevékenységet folytat Magyarországon. Az ügyvéd azt közölte, hogy fel kell hívnia a megbízóit, mert Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának kezdete óta „érzékennyé” vált a téma, de egyébként is köti az ügyvédi titoktartás. Végül arról tájékoztatott, hogy nem kapott felmentést a titoktartási kötelezettség alól, és a közhiteles Cégközlöny adatait ajánlotta.
Ezekből az derül ki, hogy a képviselet fő profilja „máshová nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység”, de emellett megjelölt sok minden mást is, egyebek mellett film-, video- és televízióműsor-gyártást, kiadói és hírügynökségi tevékenységet és természettudományi, műszaki kutatásig és fejlesztést, illetve alapanyag-, üzemanyag-ügynöki nagykereskedelmet is.
A lap úgy fogalmaz, hogy a cégbíróságra becsatolt dokumentumokból egy KGST-időkben alapított szervezet reinkarnálása bontakozik ki, amelyet 1976-ban hoztak létre Berlinben International Research Institute for Advenced Systems (Fejlett Rendszerek Nemzetközi Kutatóintézete) néven, és a Magyar Népköztársaság is részt vett benne. Az eredeti célja „átfogó kutatási és fejlesztési projektek megvalósítása a szocialista állami termelés, annak ágazatai és ágai megszervezésének elméletében és gyakorlatában”.
A cikkben az olvasható, hogy a jelek szerint – a fióktelep-alapítójának pedigréjét igazoló moszkvai dokumentumok alapján –az IRIAS rezidensei ugyanolyan kiváltságos helyzetet élvezhetnek, mint a nemrég amerikai szankciós listára került, ezért Magyarországról távozó Nemzetközi Beruházási Bank. Az idevágó megállapodás például sérthetetlenséget biztosít az IRIAS helyiségeinek, dokumentumainak, vagyona és aktívái pedig mentességet élveznek bármilyen közigazgatási és bírói beavatkozással szemben.
A lap az IRIAS-szal kapcsolatban a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is küldött kérdéseket, de a cikk megjelenéséig nem kapott rájuk választ.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.