Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
BonumTV néven országos, több kábelhálózaton is elérhető tévécsatorna indul itthon jövőre, amely a katolikus, keresztény értékeket közvetíti az ígéretek szerint.
A tévé 2011 áprilisában az interneten indult, majd 2012 decembere óta a bajóti kábelhálózaton fogható. 24 órás adása 2014 januárjától lesz elérhető országosan, több kábelhálózaton.
A BonumTV a katolikus egyház útmutatását követve kívánja használni a modern kommunikációs lehetőségeket, hogy a párbeszéd színtere lehessen – mondta Tamási József plébános, a csatorna programigazgatója vasárnap Kartalon, a Böjte Csaba testvérrel közösen bemutatott szentmise után.
A programigazgató egy folyamatosan megújuló, dinamikusan fejlődő csatornát ígér, mely közkedvelt témakörökben igyekszik műsorokat kínálni úgy, hogy közérthető, szórakoztató formában szóljon nézőihez. A tartalomból nem maradnak ki a liturgikus események, a csatorna naponta élőben közvetít szentmisét a pálos szerzetesek budapesti sziklatemplomából.
Böjte Csaba ferences szerzetes, a BonumTV védnöke a magyar nyelvű katolikus televíziót az egykori Szabad Európa Rádióhoz hasonlította, mely éveken keresztül ,,a remény hangja volt sokak számára".
A televízió vezetősége bízik jó szándékú, missziós lelkületű nézőiben, ezért elsősorban adományokból akarja fedezni a fenntartás költségeit. A televíziót üzemeltető, 2010. augusztus 15-én alapított nonprofit közhasznú társaság költségeit az elmúlt években is adományokból finanszírozták.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.