Egy délután a fűben hevertem az Oxfordi Egyetem kertjében, az egyetem több százéves fái között. Sütött a nyári nap, kellemes meleg volt. Már-már festményszerűen idilli. A kert közepén vegyes társaság foglalt helyet: két skót diáklány, egy orosz oktató, egy behűtött francia pezsgő, mellette pedig a földre dobva egy sikeres oxfordi diploma.

A vizsgaidőszak utolsó napja volt. "Az ünnepléstől tessenek tartózkodni" – először láttam ilyen táblát egyetem előtt, de a helyiek már hozzászokhattak, mert ujjongó diák kevés volt.

Csak az eseménytelen délután haladt előre.

A Wi-Fi szabad volt, én pedig épp egy elképesztően sürgető és halasztást nem tűrő beszélgetésbe bonyolódtam a Facebookon, amikor rájöttem, hogy már percek óta röhögést hallok a sövényen túlról. Nem is tudom, miért nem ütötte meg a fülemet hamarabb, de amikor csak nem akart elhallgatni, muszájnak éreztem hivatalból kíváncsiskodni.

Meztelen oxfordi aranyifjakra pont nem számítottam, amikor a sövényen átmászva a parkba értem, de ők sem engem vártak. Kölcsönös meglepetésünkben némi előnyt biztosított számomra, hogy nálam fényképezőgép is volt, ők pedig pont egy fotózáson vettek részt – bár nem számítottak még egy közreműködőre.

Mint kiderült, egy oxfordi meztelen naptárnak pózoltak, aminek bevételét jótékony célra ajánlják majd fel, a leendő vásárlók pedig inkább egy evezős csapat anatómiai adottságaira számítanak a naptár oldalain, nem pedig az anatómiában amúgy igen jól képzett mikrobiológusokéra.

Önnek is van egy jó története? Küldje be a képpel együtt Tumblrünkre!

Tipp a fotóstól:
Egy elkapott kép után ne álljunk rögtön odébb. Menjünk oda a szereplőkhöz, és beszélgessünk velük néhány mondatot.