szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Íme a menyegző hivatalos menetrendje néhány informális adattal egyetemben.

Az utolsó hírek szerint Kate, azaz Miss Catherine Middleton még felpróbálta a ruhát, Vilmos pedig focimeccset látogatott, mielőtt nyugovóra hajtotta volna a fejét a nagy nap előtt. Az április 29-ei menetrendet elnézve elég zsúfolt lesz a program. (Az időpontokat magyar idő szerint tüntetjük fel)

AP

9 óra 15 perc: Érkeznek az első meghívottak a Westminster apátság északi kapujához.

A királyi esküvő minden momentumára fogadást lehet kötni, Middleton tiarájának nemesfém-összetételétől a pár első gyerekének nemén és születési dátumán át addig, hogy ki lesz az első híresség, akit kamerára vesznek.

10 óra 50 perc: Befutnak a Nemzetközösség tagországainak kormányzói és miniszterelnökei, a diplomáciai testületek és egyéb magas rangú vendégek.

Sokan felhördültek, amikor kiderült, hogy sem Barack Obama, sem a francia, sem a német államelnök nem hivatalos az esküvőre (sőt, Schmitt Pál sem). Pedig nem jogos a felháborodás, mivel nem a közvetlen trónörökös menyegzőjéről van szó, így a protokoll szerint elegendő, ha a néhai brit gyarmatbirodalom államainak képviselőit hívják meg.

11 óra 10 perc: Vilmos herceg és Harry elhagyja apja rezidenciáját, a Clarence House épületét.

Remélhetőleg ez alkalommal nem keveredik össze Vilmos és Harry, a nagy készülődésben az egyik bögregyáros ugyanis rosszul montírozta a párt, és Kate mellé az öccs került a porcelánra. Ám a szórakozottság nem csupán alattvalókra jellemző, Harry szertelenségére is fogadtak London-szerte: száz az egyhez, hogy otthon felejti a jeggyűrűket a testvér, aki Vilmos tanúja is egyben.

11 óra 20 perc: A külföldi királyi családok tagjainak érkezése az apátsághoz. Kate Middleton édesanyja, Carole és fivére, James elhagyja a Goring Hotelt.

A Middleton-család ereiben nem csörgedezik királyi vér, ám vagyonuk nekik is van. Az ügyes szülők partiszervizcéget vezetnek.


11 óra 25 perc: A brit uralkodó távolabbi rokonai elhagyják a Buckingham-palotát.

Vannak rajongók, akik már napokkal előbb lesátorozták a palota mellett, és elfoglalták a legjobb helyeket. A becslések szerint a világon kétmilliárdan fogják végignézni a brit királyi esküvőt, jóval többen, mint Diana és Károly herceg egybekelését, melyre "csupán" 750 millióan voltak kíváncsiak. Diana temetésének rekordját mégsem döntik meg: Vilmos édesanyja ravatalozását 2 és fél milliárdnyian követték állítólag.

11 óra 35 perc: Vilmos herceg nagynénje, Anna hercegnő és nagybátyjai, András és Eduárd hercegek családtagjaik kíséretében útnak indulnak a Buckingham-palotából.

Az esküvői menet útvonala a Google Maps-en is követhető, a YouTube élőben közvetít, a hvg.hu pedig percről percre jelent a történésekről.

11 óra 38 perc: Vilmos édesapja, Károly herceg és Kamilla elhagyja a Clarence House épületét.

Károly és Diana frigyéhez hasonlítani sem lehet a fiuk és Kate házasságának előzetes megítélését, míg ugyanis Károly nem igazán lopta be magát a britek szívébe hideg jelleme és Lady Di-jal való bánásmódja miatt, Vilmos herceget mindenki kedveli. Olyannyira, hogy az esküvő hírére elkezdték latolgatni, milyen jó lenne, ha II. Erzsébetet nem Wales hercege, hanem a szimpatikus Vilmos követné bájos arájával. Ám ennek még a gondolatát is elutasította az engedelmes fiú.

11 óra 40 perc: Indul II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg a Westminster apátság felé.

Az első közös útjuk az apátsághoz hatvannégy évvel ezelőtt vezetett, méghozzá a saját esküvőjük alkalmából. 1947 novemberében kelt egybe II. Erzsébet és Fülöp, aki görög és dán herceg, és választottja kedvéért még görög ortodox vallásáról is lemondott az anglikán egyház kedvéért.

11 óra 48 perc: A koszorúslányok és az "apródfiúk" elhagyják a Goring Szállodát.

A Goring Szállodában töltötte a 29 éves Kate Middleton utolsó hajadon éjszakáját. A világ legkapósabb agglegénye a Clarence House-ban búcsúzott címétől.

11 óra 51 perc: Kate Middleton apja, Michael oldalán elindul az apátsághoz.

Nem az elindulás a lényeg, hanem hogy végre megpillanthatjuk Kate Middleton ruháját. Csontszínű lesz, sárga, vagy hófehér?

12 óra: Megkezdődik a szertartás.

Számos kacsa kélt lábra arról, hogy a szertartás alatt ki fog zenélni. James Blunt például képes volt elhitetni a világgal egy napig, hogy ő fog orgonálni, míg Robbie Williams énekel és Elton John zongorázik. A valóság ennél sokkal kevésbé popos. A westminsteri apátság kórusa, a brit királyi kórus, a London Chamber Orchestra és a királyi légierő Fanfare zenekara fog játszani a szertartáson.

13 óra 15 perc: Vilmos és felesége a Buckingham-palotába hajtat fogaton, a királyi család magas rangú tagjainak kíséretében. A lovasság egyenruhás tagjai követik őket.

Megtiszteltetés lehet ebben a lovasságban szolgálni, gondolnánk. Az egyik gárdista azonban mégsem becsülte meg a lehetőséget, és Facebook-oldalán nyíltan becsmérelte Kate Middletont. A 18 éves egyenruhást ezért leváltották az esküvői szolgálatból.

13 óra 30 perc: A friss házasok megérkeznek a Buckingham-palotába.

Ahol több százezres tömeg fogadja majd a boldog párt, a londoni vasút szóvivője szerint például 400 ezren fogják igénybe venni a szolgáltásaikat ezen a napon, hogy bejussanak a brit főváros központjába. Ez a szám - mindössze - 15 százalékkal dobja meg a hétköznapi forgalmukat.

13 óra 40 perc: A királyi család tagjai és a külföldi koronás fők is megérkeznek a palotába.

Az utolsó napokban két magasrangú meghívott is persona non grata lett. A bahreini herceg állítólag önszántából, rossz nyelvek szerint a brit királyi család nyomására mondott le a jelenlétéről, Szíria konzulját pedig egy nappal az esküvő előtt törölték a vendéglistáról. Mindkettőt a közel-keleti zavargások erőszakos leverése miatt utasítottak távolmaradásra a britek.

14 óra 25 perc: A királynő, Vilmos és felesége, valamint családtagjaik megjelennek a Buckingham-palota balkonján.

A balkonjelenetet tűkön ülve várja a nagyérdemű, itt csattan majd el a hitvesi csók. Vajon hosszú lesz és szenvedélyes, vagy rövid és visszafogott? Mivel britek és királyok, az utóbbira tippelnénk, pedig volt már példa az előbbire a szomszédos monarchiában. Hollandia koronahercege 2002-ben három percen keresztül, vadul csókolózott argentin származású nejével, Máxima Zorreguietával a királyi esküvőn, az erkély alatt sasoló több ezres közönség örömére.

14 óra 30 perc: Az égboltot átszeli a királyi légierő gépe.

A földi halandók fehér galambokat küldenek az égbe, a királyok azonban gépmadarakkal köszöntik az ifjú párt. Az első menetben az úgy nevezett Battle of Britain Memorial Flight (a Battle of Britain a hónapokig tartó légicsatára utal, amelyben az Egyesült Királyság 1940-ben visszaverte a hitleri Németország légierejének támadását) manőver során egy Lancaster, egy Spitfire és egy Hurricane típusú gép száll a magasba, majd két Typhoon és két Tornado GR4-es alkot négyzetet a Buckingham palota felett.

AP
hvg.hu Világ

A királyi esküvő percről percre

Április 29-én, pénteken Vilmos brit herceg és menyasszonya, Kate Middleton házasságot köt. A nagy nap pontos menetrendjét kedden tette közzé a herceg hivatala. Kövesse nyomon az eseményt a hvg.hu-n!

HVG Világ

Miből gazdagodott meg a Middleton-család?

Vilmos brit herceg olyan családból választott feleséget, amely saját erejéből épített vállalatot. A Middleton-vállalkozás pénzügyi adatai nem nyilvánosak, annyit tudni, hogy 30 alkalmazottat foglalkoztat.

hvg.hu Shake

Hollywood, a királykiképző

Hollywood többször is feldolgozta már a témát: hogyan lesz csetlő-botló halandóból isteni királyfi vagy királylány. Íme a legemlékezetesebb királykiképző filmek Vilmos herceg és Catherine Middleton egybekelése alkalmából.

Hangyák ihlették a miniatűr robotot, ami az ereket is képes lehet megtisztítani

Hangyák ihlették a miniatűr robotot, ami az ereket is képes lehet megtisztítani

Őrült látványos videók jönnek az Instagramra 2025-től, nézze meg, milyenek

Őrült látványos videók jönnek az Instagramra 2025-től, nézze meg, milyenek

2024 legjobb találmányai: a gravitáció, ami áramot generál

2024 legjobb találmányai: a gravitáció, ami áramot generál

11 ezer Starbucks-pultos készül sztrájkra az Egyesült Államokban

11 ezer Starbucks-pultos készül sztrájkra az Egyesült Államokban