Ötödik helyen végzett a magyar hős, Joó Abigél

A 78 kg-os Joó Abigél kikapott a bronzmérkőzésen, így ötödikként zárt csütörtökön a londoni olimpia cselgáncstornáján.

  • MTI MTI
Ötödik helyen végzett a magyar hős, Joó Abigél

A kétszeres Európa-bajnok dzsúdós - aki a negyeddöntő óta sérülten versenyzett - a harmadik helyért vívott találkozón ipponnal maradt alul a világ- és Európa-bajnok francia Audrey Tcheumeóval szemben.

Nyilatkozatok:

Joó Abigél: "A testsúlyomat nem bírta el a jobb lábam, pedig ez elég fontos a dobásaimnál" - mondta Joó Abigél, aki elárulta, hogy nem sokat gondolkozott sérülése után a folytatáson: "Amikor megkérdezték, hogy kiállok-e, mondtam persze, hogy kiállok, pedig akkor még annyira fájt a lábam, hogy megmozdítani sem tudtam. Az orvos azt mondta, hogy a porc sérült, s ha küzdök, akkor se lesz rosszabb. Kaptam rá egy szép kötést, meg fájdalomcsillapítót. Más is küzdött már így, Hédinek is szét van szakadva a combja."

Az 57 kg-os Karakas Hedvig szintén sérülten cselgáncsozva lett ötödik Londonban.

Pánczél Gábor, Abigél edzője: "Már az előző mérkőzés is egy csoda volt, most ugyanúgy álltunk oda. Volt egy apró taktikai oka, hogy nem sikerült eldobni a franciát, vékonyabb volt ugyanis a ruhája, így lecsúszott róla a fogás. De a dzsúdó ilyen, egészséges emberek is a hátukra esnek."

A nyolcfős magyar cselgáncsküldöttségből utolsóként Bor Barna lép tatamira pénteken. A mérleg eddig egy ezüst- (Ungvári Miklós), egy bronzérem (Csernoviczki Éva) és két ötödik hely (Joó Abigél, Karakas Hedvig). Csoknyai László, Madarász Tamás és Mészáros Anett helyezetlenül zárt.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.