Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A logókészítés nem egyszerű feladat, kivéve, ha meglátogatjuk az alábbi weboldalt.
Amikor egy céget alapítunk, vagy csak meglévő cégünknek szeretnénk új arculatot adni, kikerülhetetlen feladat a logó elkészítése. Minthogy a továbbiakban ez a kis grafika lesz vállalkozásunk egyfajta arca, érdemes a feladatot szakemberre bízni. Azoknak azonban, akik úgy gondolják, beléjük is szorult kellő kreativitás, mutatunk egy weboldalt, amely teret enged a fantáziának, emellett azonban minden eszközt megad ahhoz, hogy szép és egyedi logót készítsünk.
Lépjünk fel a Logo Garden weboldalra, majd kattintsunk a Make my FREE logo lehetőségre. A következő lépésben válasszunk iparágat (30 lehetőség áll a rendelkezésünkre), majd a logók (szimbólumok) megjelenítése következik – nagyjából 10 ezer szimbólum közül válogathatunk. Valamennyi jel alatt látható, hogy – amennyiben rákattintunk – még hány hasonló lehetőséggel találkozunk.
Most következhet a logókészítés legizgalmasabb része, a szimbólum és a szöveges rész egymáshoz illesztése. Játszhatunk a betűtípusokkal, a színekkel, meghajlíthatjuk a szöveget – tucatnyi lehetőséggel élhetünk, és tulajdonképpen csak a fantáziánk szab határt annak, milyen lesz a végeredmény.
Ha végül elégedettek vagyunk a logónkkal, kattintsunk a Save Now gombra. Egy rövid regisztrációt követően a Save & Continue gombra kell klikkelnünk, és itt egy új lehetőség kerül elő: névjegykártyát készíthetünk az új logóval. Persze ez nem kötelező, és ha ezt mellőznénk, egyszerűen kattintsunk a Free Logo feliratra.
Most egy újabb oldalra jutunk, ahol felül már láthatjuk is a logónkat, sőt kicsit lejjebb azt is megnézhetjük, hogyan nézne ki egy póló vagy egy okostelefontok ezzel a logóval, és persze akár meg is rendelhetjük. Most még lehetőségünk van visszamenni a szerkesztőablakba, de az ingyenes változatban ez csupán egyszer tehető meg. 20 dollárét viszont miénk a bónusz pakk, ettől kezdve bármennyiszer javíthatunk logónkon, illetve nagyfelbontású változatban is letölthetjük azt, míg az ingyenes verzióban csak kis felbontásban kapjuk meg a logót, jpg képként.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.