szerző:

Valami autós technológián dolgozhatnak a legnagyobb közösségi oldal fejlesztői.

Az apple.car után a facebook.car és a facebook.auto webcím is elkelt, ez utóbbi is a névadó vállalat birtokába került. Míg az Apple által lefoglalt domain(ek) esetében – a korábbi pletykák fényében – valószínű a valódi autós motiváció, a Facebook esetében lehetséges, hogy csak elővigyazotássági vásárlásról van szó: egyszerűen nem szerették volna, ha más veszi meg a webcímet. Ugyanakkor az is elég valószínűnek tűnik, hogy a Zuckerbergék készülnek valamilyen Facebook-integrációval az önvezető autók korszakára, amikor elvileg út közben is kényelmesen facebookozhatunk majd.

A Mashable azt írja: .car domainvégződésű címekre nem minden vonatkozó nagyvállalat csapott még le, az Amazon, a HP, az IBM, a Microsoft, a Samsung, a Sony, sőt még a Tesla sem vette meg a domaint.