Jobbik-terápia: fundamentalista sarlatánok csodareceptjei

Tiltás, demokratikus alapjogok korlátozása vagy szűkítése, újraállamosítás, a multik adóügyi gettósítása, csendőrállam létrehozása, a szülni nem akaró nők gyermekáldásra kényszerítésre. Nagyjából így festene a Jobbik-Magyarország. Ahol ideológiai kényszergyógykezeléssel vernének belénk magyarságtudatot.

Igen, a politikai ultrák többnyire jól látják, mi a demokrácia Achilles-sarka, gyermekbetegsége, gyenge láncszeme. Nem is csak szelíden rátapintanak, hanem odaütnek rendesen. Viszont rögeszmés tévtanaik bűvöletében nem észlelik (netán végzetesen félreértik) a baj eredetét éppúgy, mint az igazi (humánus és hatékony) gyógymódot. Objektív folyamatok mögött is politikai gonoszságot, rosszakaratot, tudatos összeesküvést gyanítanak. Ezért úgy vélik – mivel szerintük minden rossz valami sötét terv, aljas politikai cselszövés következménye – hogy a jó dolgok realizálódása is mindössze politikai akarás dolga.

Az utópista társadalomtervezés fanatikus heve árad például abból, ahogy mindenható csodatévő szerként tálalja a Jobbik a csendőrséget. Minek köszönhetően szerintük: „a falvak közbiztonságán egy csapásra lényegesen javítani lehet – az egyébként Európa több országában létező – csendőrségnek a felállításával és a magyar tapasztalatokra épülő működtetésével.” Egy szakmai alapú bűnüldözési és rendvédelmi reformot természetesen e sorok írója is indokoltnak tart. De ugyan mi oldódna meg attól, ha a vidéki rendőrséget a baljós emlékeket keltő csendőrségre kereszteljük át? Nyilván semmi. De hát nem is ez a rövid távú célja vele a Jobbiknak. Hanem, hogy alaptalan rendpárti nosztalgiát keltsen a Horthy-korszak iránt. 

Nem először vagyok kénytelen leírni: ha valaki úgy véli, a nagyméltóságú kormányzó érája maga volt a rendvédelmi-bűnüldözési Eldorádó, nézzen be valamelyik közkönyvtárba. S lapozzon bele a 30-as évek napilapjainak bűnügyi rovataiba. Talál ott mindent nagy tételben, ami rendőri szemnek-szájnak ingere. Rablógyilkosság, sikkasztás, kormányzati és helyi panama (ajánlott olvasmány: Móricztól a Rokonok, illetve az Eskütt-per iratai), prosperáló drogpiac, ópium- és morfiumfüggők tömegével („Kínában lóg a mandarin/Gyilkolt ma is a kokain” – írta József Attila. „Miért a kokain? Megvannak az okaim” – idézhetjük Kosztolányit. Elterjedt volt a megélhetési bűnözés is, csak jórészt nem nyomorgó cigányok, hanem éhező lumpenparasztok részvételével. („Az áruházak üvegén/a kasszáig lát a szegény.”)

A szélsőjobb istenített csendőrjei egy anakronisztikus rendszer pretoriánus gárdája voltak. Janicsárelv alapján, a parasztságból toborozva. Hogy brutálisan vérbe fojtsák a szegényparaszti megmozdulásokat, munkássztrájkokat. Bevethetőek voltak a rendszer liberális, szocdem, parasztpárti, kommunista és nyilas ellenzékével szemben egyaránt.   Azután többségük készségesen szolgálta a Sztójay-és Szálasi-kormány által létrehozott nácibarát bábrezsimet. Ekkor már vagyon-és jogbiztonság gyakorlatilag nem létezett Magyarországon. Hiszen faji vagy politikai alapon (illetve a totális háború céljainak érdekében) bárkinek az értékeit (sőt, puszta életét is) el lehetett venni. A polgárok védelmére felesküdött csendőrök egy megszálló rendőrállam rablóhadjáratának tevékeny bűnsegédeiként végezték dicstelenségbe hanyatló pályaívüket.

Vegyük el a burzsujtól! – szólt a kommunista üdvtan sikerreceptje. Vegyük el a zsidótól! – hangzott a fajüldöző pogromlovagok jelszava. Vegyük el a multiktól! – harsogja a Jobbik-recept. Mit vegyünk el tőlük? Az adókedvezményt, a támogatásokat, a befektetési lehetőségek pozitív klímáját. Hogy ennek semmi racionalitása? Hogy ezáltal a válság tetőpontján újabb százezrek veszítenék el a munkájukat, köztük a multik alvállalkozóiként dolgozó hazai cégek is? Ugyan mióta zavarják a világ-és nemzetboldogító ideológusokat a tények? Akiknek mostani kedvenc pártja ráadásul úgy boldogítaná népünket, hogy tiltana, korlátozna, szűkítene minden olyan jogot, ami szúrja bigott tekintetét. Pl. bevezetnék az abortusztilalmat. (Melyet őket ismerve nyilván követne az esemény utáni tabletták feketelistára tétele is.) Holott a nők anyaságra kényszerítése ugyanúgy tévutas zsákutca, mint a szesztilalom. A különbség csak annyi, hogy az utóbbinál az illegális sör- és pálinkafőzésből gazdagodott meg a maffia, előbbinél pedig illegális abortuszklinikák üzemeltetéséből (és az abortusztabletták feketepiacából) tarolnának nagyot a gengszterek.

Zárásul most csak annyit: az hogy a Jobbiknak egyelőre nem kell attól félnie, hogy programját számon kérik, nemcsak a társadalomnak szerencse, de nekik is. Minden doktriner utópia végzete az, ha meg akarják valósítani. Ugyanis rögtön kiderül veleszületett életképtelensége. 

Papp László Tamás