Hankiss Elemér: Szedett-vedett ország?

Magyarország polgárai mind a mai napig nem állapodtak meg egymással az együttélés alapvető szabályaiban. Magyarul: nem kötötték meg a maguk „társadalmi szerződését”. Mikor s hogyan lehetne megkötni egy igazi társadalmi szerződést, amelyet többé-kevésbé mindenki méltányosnak találna? A szerző felvetéseit vitára bocsátja.

Kínunkban már sokféle címkét ráragasztottunk magunkra. „Magyar ugar” (mert ugaron hagytuk); „kompország” (mert két világ közt tengtünk-lengtünk); „következmények nélküli ország”(mert itt, akinek hatalma volt, azt csinált, amit akart); „pongyola  társadalom” (mert nemtörődöm fickók vagyunk). S ha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre (évszázadra?) egy újabb címkével is előhozakodhatunk. „Szedett-vedett ország.” Rendetlen, pacuha, esetleges. Csáki szalmája. Nem szedte össze magát. Nem tette rendbe a dolgait. Nem tudta, mit kezdjen magával.

Fotó: masternewmedia

És nálunk? A kommunista terror két évtizede után kialakult valamiféle kényszerű, torz kiegyezés a kádárista oligarchia és a magánéletébe visszaszorított, néma társadalom között. 1989 után ez a kényszerű megállapodás felbomlott és lehetőség nyílt arra, hogy a társadalom megannyi szereplője megkösse a maga igazi társadalmi szerződését. Nem kötötte meg. Elmulasztottuk a kínálkozó alkalmat. A demokrácia kibontakozó intézményrendszerét a társadalom elfogadta, de a gazdasági erők dzsungelháborúját és a társadalmi viszonyok eltorzulását, a zavaros reformkísérleteket már tehetetlenül szemlélte.

A új kormány programjában felvillant a „társadalmi szerződés” fogalma. Ezt mindenki, aki aggódik az ország sorsáért, örömmel kell, hogy fogadja. Azt azonban tudnunk kell mindannyiunknak, hogy egy igazi s működőképes társadalmi szerződés megkötése hosszú és fáradságos folyamat. Csak akkor lehet sikeres, ha a szereplők képesek, széleskörű egyeztetések során, a feszültségek és ellentétek türelmes oldására, kölcsönös önkorlátozásra, az optimális megoldások közös keresésére.

Egy ilyen tárgyalás- és tanulásfolyamat során kérdések sokaságára kell majd választ találni. Közülük itt, ebben a rövid összefoglalóban csak néhányat említek:

• Hogyan lehet biztosítani az esélyek egyenlőségét? Azt, hogy minden állampolgárnak többé-kevésbe azonos esélye legyen a tanulásra, a mobilitásra, életpályájának alakítására, egészsége életre, létbiztonságra, emberi-állampolgári jogainak védelmére, tisztes megélhetésre, szabadságra, emberi méltóságra?

• Hogyan lehet az ezernyi magánérdeket közérdekké, mindannyiunk közös érdekévé összehangolni?

• Mit lehet s kell tenni annak érdekében, hogy létrejöjjön ebben az országban az autonóm és felelősségteljes polgárok társadalma?

• Hogyan lehet a civilizált emberi együttélés szabályrendszerét kidolgozni és mindennapi gyakorlattá tenni?

• Mi lenne e tárgyalás- és tanulásfolyamat végterméke? Valamiféle kialakuló, hallgatólagos, íratlan közmegegyezés? Vagy írott szerződés? Munkaprogram? Vagy?

• Hogyan épülhet be ennek a megállapodásnak a szelleme és szabályrendszere a közgondolkodásba, a magyar társadalom mindennapi magatartáskultúrájába?

• Hogyan függene össze, milyen kölcsönhatásban volna mindez az alkotmányozás folyamatával?

A következő hónapok, évek egyik legfőbb, immár halaszthatatlan feladata vár ránk. Nem válhatunk a szó legnemesebb értelmében vett európai országgá, ha kudarcot vallunk e téren.

(A problémákat, lehetőségeket, teendőket részletesebben elemzi a szerző Egy igazi társadalmi szerződés című cikkében, amelyet mellékelünk.)