Nem lehet észrevétlenül hagyni a tényt: diadalmenetükhöz nagyban hozzájárult a nyolc év ellenzékiség. A hatalmon kívüliség a Fidesznek frusztráló élmény volt, de az őt támogató sajtónak üzletileg a javára vált. Ugyanis a mindenkori, épp regnáló kormány leleplezőjének szerepe népszerűbb, kifizetődőbb, mint az őt védelmezőké. A független újságírók mellett a jobbos, Fidesz-párti zsurnaliszták jártak élen az elmúlt két ciklus panamáinak, korrupciógyanús ügyeinek felgöngyölítésében. Különösen a Hír Tv riportműsorai (Célpont) tettek komoly szolgálatot a demokráciának a legkülönbözőbb piszkos ügyek kiteregetésével. Őket ugyan nem a pártatlan hivatástudat, inkább közéleti rokon-és ellenszenv vezérelte, de ha a szándék nem is, a következmény mindenképp pozitív, helyeselhető volt. Ennek most vége.

sxc.hu

Lévén, hogy a jobboldali média által támadott (és leleplezett) oldal, illetve az ugyancsak általa (ki)szolgált párt helyet cserélt. A Fidesz hatalomban van, a szoclib koalíció egykori tagjai viszont ellenzékben, vagy a parlamenten kívül. A volt ellenzéki, jelenlegi kormánypárti médiának át kellene gondolnia szerepfelfogását: ugyan mivel töltik meg a hasábokat eztán? Az egykori kormánypártok politikusaival szembeni vizsgálatok bemutatása, az újabban napvilágra került disznóságok tálalása persze még hetekig-hónapokig ad témát. A döglődő oroszlán rugdosására viszont előbb-utóbb ráunnak az olvasók, s az új csúcsragadozó viselt dolgairól szeretnének oknyomozó riportokat olvasni.

Nem mindenki jobboldali és/vagy Fidesz-szavazó, aki az elmúlt időszakban több-kevesebb rendszerességgel odakapcsolt az Echo tévére, felkereste a jobboldali internetes oldalakat. Ez a réteg nem Orbán Viktorért és a Fideszért rajongott, hanem megutálta a kormányt, örömmel olvasta Hunvald, Hagyó, Zuschlag, Szilvásy, és a többiek fekete krónikájának bemutatását. Ám mostantól a jelenlegi hatalom kínos mozzanatainak boncolgatását fogják követelni. Ha csalódnak, más csatornákat, portálokat fognak inkább látogatni.

Az objektivitásra törekvő újságírók két szakmai-morális fenntartást hangoztatnak a narancspárti média kapcsán. Az egyik a nyílt elfogultság. Hogy cikkeiket pártatlan, méltányos igazságkeresés helyett kampánycélú pártszolgálat motiválja. Továbbá, kettős mércével operálnak. Az „ellenséggel” szemben a legsportszerűtlenebb, újságíróhoz méltatlan eszköztől sem riadnak vissza. Viszont a barát szemében a gerendát sem veszik észre. Így azután a Fidesz-többségű önkormányzatok és intézményeik, cégeik botrányszagú ügyeiről nemigen olvashattunk tőlük.

A másik vád a szélsőség irányába tett retorikai, hangvételi engedmények okán érték a jobboldali sajtó egy részét. Aminek következtében egy önálló – immár sok tekintetben Fidesz-ellenes – ultrajobboldali szubkultúra alakult ki. A Fidesz-párti média korábban vehemensen, kódoltan zsidózó-cigányozó szegmense maga is a szélsőjobb támadásainak kereszttüzébe, célkeresztjébe került. Ez önmagában is nagy kihívást jelentett pl. a Magyar Hírlapnak vagy az Echo Tévének. Úgy kellett elhatárolódniuk a Jobbiktól, kritizálni-leleplezni őket, hogy a militáns, „nemzeti fundamentalista” politizálásra hajlamos szavazókat azért ne idegenítse el teljesen a Fidesztől. Ez a kettős játék nem folytatható tovább.  

A jobbos média sorsát az dönti el, tudnak-e váltani. Felfogják-e: ami ellenzékben még „csak” szakmaiatlan, de haszonnal jár, az kormánypárti lapként vastagon kontraproduktív. Némely elemzés szerint megindult bizonyos stílusdifferenciálódás a jobboldali médián belül. A Magyar Hírlap és az Echo Tv pl. nyersebb, keményebb vonalat visz, mint a Magyar Nemzet és a Hír Tv. „Médiabirodalmával Széles jobbra nyit politikailag, mintegy lehetővé téve a Fidesznek, illetve a Fideszhez közelálló sajtónak, így például a Magyar Nemzetnek, hogy középre tudjon húzódni” – írja egy, Széles Gáborral is foglalkozó kötet.

Három tényezőn múlik, vajon mérvadóként jegyzett, tekintélyes (és népszerű) lesz-e a jobboldali sajtó, vagy megreked a kurzusharsona szintjén. Az első, hogy képes-e megszabadulni a hangvételét belterjessé, egyben szalonképtelenné tévő nyelvhasználattól? Jelenleg erre óriási lehetőség nyílik. A Magyar Nemzet lehetne a jobboldali Népszabadság. Mely „tájékoztatva befolyásolni” akar, nem pedig pártmisszionáriusként téríteni. Melynek irányultsága nyilvánvaló, ugyanakkor nem kurzusújság, hanem világnézeti lap. Melynek véleményoldala nem pártközponti értesítő. Ahol, ha kritika hangzik el, az nem csak olyan lehet, hogy „szeretett vezérünk még mindig nem elég kemény a hazaáruló és/vagy tolvaj gazemberekkel”. Hanem megszólalási, érvelési lehetőséget kapnak az „eretnekek”, a másként gondolkodók, a támadottak is.

Itt van rögtön a második faktor. Tud-e a jobbos média olyan terméket előállítani, mely elkötelezett, de nem szervilis? Amely hír-és véleményrovatában „saját” kormányának elvtelenségeit, panama-vagy bundaszagú ügyeit nem kidumálni, „megmagyarázni” akarja, hanem kőkeményen leleplezi? Léteznek erre utaló jelek. Csermely Péter „elvhűen” tiltakozott az MSZMP-őskáder Gubcsi Lajosnak az egyik HM-cég élére való – Hende Csaba általi – kinevezésekor. Hadat üzenvén annak a cinikus (jobboldalon is polgárjogot nyert) felfogásnak, hogy a pártállami múlt csak akkor gond, ha az „ellenpárt” jelöltjéről van szó, vagyis csak a másik komcsija büdös. Ha ez nemcsak a cikkírónak esetleg valamilyen okból konkrétan ellenszenves személynek, hanem általában az ilyen döntéseknek szólt, tehát a jövőben is minden effélét protestálás követ, (akkor is, ha az a kormánypárt érdekeit sérti), az nagyon is helyeslendő.

Ugyanilyen pozitív jel, hogy a Magyar Hírlap beszámolt a Matolcsy közigazgatási államtitkárával összefüggésben felmerült hitelességi rizikófaktorról. De ha már hitelességről beszélünk: erkölcsi fedezetet csak az biztosít az ilyen cikkeknek, ha a fenti újság nemcsak az előző rezsim kompromittálódott, és a Fidesz által átvett kádereit kész kipellengérezni, hanem, ha kell, az Orbán Viktor legszűkebb környezetéhez tartozó vagy a pártelithez sorolható közemberek ügyleteit és üzelmeit is.  

Az „ellenséget” szidni, bírálni, támadni könnyű. Sokkal nehezebb az olyan közéleti barát hibáira, bűneire, tévedéseire ráirányítani a figyelmet, akitől egzisztenciálisan vagy politikailag függünk. Tudja-e a jobboldali közírás: az, hogy egy pártot támogatok, mert jónak (de legalábbis kisebb rossznak) vélem, nem jelentheti, hogy mindig és mindenben annak a pártnak van igaza. Aki nem fanatikus, be kell látnia, az igazság nem osztatlan birtoka senkinek. Hanem többrétegű valami, mely részigazságokra bontható.

Borókai Gábor például – a Heti Válasz jegyzetírói minőségében – átlátja ezt. Írásából kiderül: a Fidesz Simor Andrást mattolni akaró lépéseit kikezdhetővé teszi, hogy a jegybankelnöki státuszt (és fizetést) pont az első Orbán-kormány betonozta be. „A jegybank elnöke a törvényesség őrét alakítja a kormánnyal szemben. Játszhatja. Védett állapotban van. Bebetonozva. Minden földi jóval ellátva. Leginkább annak a törvénynek köszönhetően, amelyet a Fidesz vezette koalíció fogadott el és helyezett hatályba 2001-ben…Ez az a pont, ahol legyen szabad megállni és lamentálni kicsit, hogyan is érdemes jogszabályt alkotni az időnek. Kiszámíthatóan, megbízhatóan, bármilyen helyzetre alkalmazhatóan. Ahogyan az 2001-ben nem sikerült.” Így van. Kérdés, sikerül-e ilyen „lojálisan kritikus” hangütést belőnie a jobbos főáramnak is?

Utolsó – de nem kevésbé fontos – kulcstényező az, hogy minek tekinti önmagát a „polgári-nemzeti” média? A negyedik hatalmi ág, egy különálló szakma, autonóm társadalmi alrendszer résztvevőjének? Vagy csupán a neki kedves párt szöveges és audiovizuális formátumú öklének, amely időnként lecsap? Nem úszhatják meg, hogy előbb-utóbb letegyék a garast pro vagy kontra a szakmai oldalról agyonbírált Fidesz-médiakoncepció ügyében. A túllihegőknek ez nem okoz lelkiismereti válságot. Ők ezt úgy fogják fel, hogy a „hazafiatlan, nemzetellenes, idegen érdeket szolgáló” újságokat most meg lehet regulázni. De a jobboldali lapcsalád mérsékeltebb (és minőségibb) felének ez dilemma lesz. Ha egy lap kritikusan viszonyult Fico sajtójog-nyirbáló intézkedéseihez, akkor Orbán hasonló törekvéseivel is szembe kell helyezkednie. Valószínű, hogy nem lesz jobboldali médiaegység. Ennyi újságot, tévét, rádióadót, hírportált, blogot központilag vezérelni amúgy is lehetetlen. Elválik, melyik az, amelyik szolgálni, és melyik, amelyik távolságtartó elkötelezettséggel, az „érted haragszom, nem ellened” jegyében elemezni-bírálni (is) kívánja a hatalmat.