Bő egy hete, hogy a HVG.hu Vélemény rovatában megjelent vitaindítónak szánt írásom. A hozzászólásokból kitűnt: egyesek az állítják, hogy az irány, amin elindultunk, elhibázott.

Stiller Ákos

Én éppen fordítva látom, szerintem nyerésre állunk. Az új közgazdaságról kialakult párbeszédhez az alábbi gondolatokat fűzöm.      

„A pénzpiacokra a Bajnai-kormány vezette vissza az országot…” (Farkas Zoltán):

Ez a visszatérés még csak fél-piaci visszatérés volt, hiszen 2009 júliusában és 2010 januárjában még élt az IMF-EU kölcsönszerződés. A teljes visszavezetés csak 2010. közepén történt meg, mert attól fogva nem lehetett már az IMF-EU kölcsönből részleteket lehívni.

„A kormányváltás előtt Magyarország is élt gazdaságélénkítő eszközökkel, például a társadalombiztosítási járulék 5 % pontos csökkentésével és az uniós támogatások átcsoportosításával.” (Farkas Zoltán)

Ez igaz, de a megszorítások hatása ennél nagyságrendileg nagyobb volt. Csak néhány példa: 13. havi nyugdíj elvétele, közszféra 13. havi juttatásának törlése, az ÁFA-kulcs 20-ról 25 %-ra emelése és így tovább – mintegy 12 tételben. Ezek összesített hatása 2009-ben és 2010-ben a GDP 4 %-ára tehető, miközben a tébéjárulékok 5 %-os csökkentése a GDP-nek csak fél %-át éri el. Így történhetett meg az, hogy a 2010-es kormányváltásig az Unióban szinte Magyarország volt az egyetlen, ahol nem volt élénkítés.

 „A 2010-es költségvetés állítólag 500-600 mrd Ft-os tervezési hibáiról, trükkjeiről…” (Farkas Zoltán)

Állítólag? Most már azért biztosan állíthatjuk, hogy trükkökről volt szó! Az is igaz, hogy az EU és az IMF vezetőinek az elején hiába mondtuk, hogy a 2010-es költségvetési hiány a 3,8-4,3 % helyett valójában legalább 7 %. Orbán Viktor megpróbált tiszta lapot nyitni: nem sikerült. Ezért 3 ütemben derült ki az igazság: az első akciótervben mintegy 300 mrd-os (120 mrd költségvetési zárolás és 180 milliárdos új „bankadó”), a második akciótervben 160 mrd-os (3 válságadó) és novemberben további 160 mrd-os (2-szer 30 mrd magán-nyugdíjpénztári befizetés átirányítása és újabb 100 mrd Ft-os költségvetési zárolás) intézkedést hozott a kormány, így teljesült a 3,8 %-os hiány.

 „…a nyugdíjreform visszafordítása és a koherens középtávú költségvetési stratégia hiánya miatt minősítették le az országot.” (Farkas Zoltán)

Ez is benne volt. Meg a válságadók és a bankadó is. Továbbá a többi nem-szeretem kormányzati intézkedés. De az is riadalmat okozott, hogy kiderült: a 2010-es év költségvetési hiánya tényleg nem 4 % körüli volt, hanem 7 % körül alakult volna rendkívüli kormányzati lépések nélkül. Ezt a GDP-arányos 3 % körüli rést kell egy középtávú finanszírozási tervben fenntartható módon ledolgozni. Ezen dolgozunk most.

A választások előtt a magyar adósság kockázati felára 200 bázispont alá került, az IMF-szakítás óta ennél sokkal nagyobb, decemberben megközelítette a 400 bázispontot.” (Farkas Zoltán)

Kiderült ugyanis, hogy valóban 7 % körüli hiánnyal tervezték a költségvetést, a 3,8 %-os hiányt ideiglenes adókkal és egyszeri költségvetési zárolásokkal lehetett csak beállítani, és már újabb IMF védőháló sincs. Az a benyomásom, hogy 2010 tavaszán a 200 bázispont alatti kockázati felár irreálisan alacsony volt , ahogy a mai 400-hoz közeli kockázati felár is irreálisan magas.

„Nincs egy széles körben elfogadott, az akadémiai közgazdaságtan által hitelesített gazdaságpolitikai elmélet…” (Mellár Tamás)

Egyetértek. Hozzáteszem, még nem is lehet, mert a 2008-ban kitört válság után egy vadonatúj világgazdasági rend épül. Itt már nem igaz sem Keynes, sem Friedman közgazdasága, ahogy szemlátomást nem építhetünk az európai szociális piacgazdaság vagy az angolszász szabadpiaci modell elméletére sem. Új megközelítések kellenek, új víziók és új stratégiák.

„Elég naivnak tűnik Farkas Zoltán azon állítása, hogy a viszonylag jó gazdasági teljesítmény 1998-2001. között az 1995-ös Bokros-csomagnak volt köszönhető, mert a Bokros-féle intézkedéseknek nem volt semmilyen gazdasági szerkezeti eleme.” (Mellár Tamás)

Így van. A közgazdaság valóban nem ismer olyan 3-5 évre kiterjedő hatásokat, amelyek átmeneti szükségintézkedések következményei lennének.

„Az adócsökkentések még eddig sehol a világon nem voltak képesek olyan mértékben növelni a GDP-t, hogy a növekményből pótolható lett volna az adókiesés. Nálunk sem fog másként történi…” (Mellár Tamás)

Ezt kissé máshogy látom. Például eddig minden egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer többlet költségvetési bevételt hozott a Baltikumtól Szlovákiáig. Az is igaz, hogy az adóreformot kivétel nélkül mindenki a gazdaság felszálló ágában vezette be.

Magyarországon a térség legmagasabb adóterhelésével és legmagasabb adóbürokráciájával biztosan nem lennénk képesek gyorsítani a GDP-növekedést, új munkahelyeket teremteni és emelni a versenyképességet. Ezért csökkentjük az adócentralizációt a 2009-es 39,5 %-ról 2014-re 33 %-ra .

Követjük az eddigi sikeres példákat, mert már a mély válságból kijövő, felszálló ágban hozzuk az adókönnyítéseket!

„Reálisan számolva jó, ha 50.000 munkahely teremtődik évenként.” (Mellár Tamás)

Majd meglátjuk. 1998. és 2002. között 240.000 új munkahely jött létre a magyar gazdaságban: ez több mint az évi 50.000. Akkor a ciklus elején beütött az orosz pénzügyi válság és még tartott a délkelet-ázsiai válság. A ciklus végén beütött az amerikai pénzügyi válság, 2002-ben pedig az európai válság. Mégis létrejött 240.000 munkahely, ráadásul úgy, hogy még nem volt közmunka, nem voltak uniós fejlesztési források, nem volt részmunkaidős és rugalmas munkaidő foglalkoztatás és bizony, alig fehéredett a gazdaság.

Most mindezekre számítunk, ezért tartom elérhetőnek 2020-ig az 1 millió új adózó munkahelyet!

„Az 5-6 %-os növekedés a vágyak, illetve a voluntarista gazdaságpolitika kategóriájába tartozik” (Mellár Tamás)

Lehetséges, hogy így van, de a franciák a ’60-as években végig 6 %-kal növekedtek, a kínaiak 25 éve 9-11 % között, és az uniós csatlakozás körüli konjunktúra éveiben térségünk valamennyi új tagállama az 5-7 % közötti növekedési sávba tornázta fel magát. Akkor nekünk miért ne sikerülhetne?

„…a magánpénztári megtakarításokat nem szabad a folyó költségvetési kiadások finanszírozására fordítani.” (Mellár Tamás)

A korábbi közgazdaság szerint valóban nem, de mint tudjuk, új közgazdaságra van szükség, mert új világban élünk. 2011-ben a magán-nyugdíjpénztári vagyonból 529 milliárd forintot költünk az állami nyugdíjkassza hiányának rendezésére. Merengjünk el egy pillanatra azon a lehetőségen, hogy mi van akkor, ha ehelyett milliárd forintot máshonnan szedünk be: új adók révén vagy az államadósság növelésével. Ezek visszafognák a növekedést és a foglalkoztatás bővülést, a beruházásokat és a vállalkozásokat. A gazdaság bizonyosan 3 %-nál kisebb mértékben bővülne, ezért a 3 % alatti költségvetési hiányszám sem lenne tartható, ami miatt újabb megszorítás kellene. Nos, ez volt a korábbi logika, ami megbukott.

Azzal persze egyetértek, hogy csak átmenetileg és csak két célra használható fel a magán-nyugdíjpénztári vagyon, és ezek közül elsődleges az államadósság csökkentése.

„Elodázhatatlan az állami nyugdíjrendszer átalakítása…” (Mellár Tamás)

Ez így van. Az átalakítás megkezdődött, és a közeljövőben napvilágra kerülő strukturális reformprogram folytatja majd.

Azért megemlítem, hogy sem a magyar, sem a fejlett uniós országok nyugdíjrendszere gyökeres átalakítások nélkül hosszútávon nem tartható fenn. A magyar nyugdíjrendszer gondjaira a nyugdíjrendszeren kívül van a válasz: 2020-ig 1 millióval több munkahely és 2030-ig 1 millióval több gyermek tarthatja fenn a megreformált magyar nyugdíjrendszert.

„A miniszter nem szólt a kockázatok létéről, holott a kormány más tagjai a sajtóban már elismerték a gazdaságpolitika kockázatait.” (Karsai Gábor)

Igen, a mai gazdaságpolitika kockázatai jelentősek. Nem is tagadtam ezeket, hiszen brutálisnak neveztem a bankadót és a válságadókat. Nagyobb kockázatot látnék azonban egy másfajta gazdaságpolitikában. A legnagyobb kockázatot az jelentette volna, ha a vitatott intézkedésekkel nem állítjuk be a 3,8 %-os hiányt, hanem hagyjuk azt elfutni 7 %-ra. Nem is érdemes felvázolni ennek következményeit. Hasonlóan, nagyobb kockázatot jelentene, ha folytatnánk a megszorításos gazdaságpolitikát, mert ez vezetett ahhoz, hogy a 2010-es költségvetést valójában 7 % körüli hiánnyal tervezték. A megszorítások újból csökkentenék a bevételeket, aláásnák a növekedést és munkahelybővítést.

„Madár István már június elején A Matolcsy-program bukásra áll címen írt cikket, kifejtve, hogy sem az európai adósságválságtól rettegő piac, sem a piactól tartó nemzetközi intézmények nem járulnak hozzá ahhoz, hogy Matolcsy György gazdaságpolitikai vízióján haladjon végig az ország.” (Karsai Gábor)

Tényleg? Mintha épp fordítva lenne: nyerésre állunk. 2010-ben az Unió 5. legalacsonyabb költségvetési hiányát értük el, idén a 4-5. helyen leszünk és a svédekkel együtt csak mi leszünk képesek csökkenteni az államadósság szintjét. Nem szankcionálják a magán-nyugdíjpénztári átalakításunkat, az EKB elnöke nem emelt kifogást a Monetáris Tanács választási szabályainak módosítása ügyében, és a Költségvetési Tanács átalakításáról már mindenki számára kiderült, hogy a kontroll erősödik, nem pedig gyengül, mert az új összetételű Tanács „árumegállító” jogot kap: egyetértése nélkül nem is mehet a költségvetés a Parlament elé. A növekedés 2010-ben tervezett mínusz 0,9 % helyett plusz 1 % lesz, és mára általános a vélemény, hogy idén 3 % közelében alakul, ami egy közeli beruházási és fogyasztási fordulat eredménye lesz.

Óvatosan megkérdezem: tényleg olyan rossz az irány?

„A gazdaságpolitika első halásos bűne az, amikor átmeneti megoldásokkal finanszíroznak tartós programokat, tartós adócsökkentést ideiglenesnek szánt válságadókkal.” (Karsai Gábor és Hamecz István)

Ha így lenne, vétek lenne - de nincs így. A válságadók az állami nyugdíjkassza és az állami egészségügyi alap hiányát finanszírozzák. Első esetben közel 900 milliárd forintos, második esetben 725 milliárd forintos lyuk tátong idén a két alapban, ennyivel kisebb a bevétel, mint a kiadás. A válságadók és a magán-nyugdíjpénztári befizetések, valamint a vagyon egy része épp e két lyuk betömését célozzák. Természetesen csak átmenetileg, ezért van szükség a nyugdíjrendszer, sőt az egészségügyi rendszer reformjára.

Lássunk tisztán: a halálos bűn az volt, amikor a balliberális kormányok 2002. után elengedték az államadósságot. 1998-2002. között 57 %-ról 52 %-ra csökkent az államadósság szintje Magyarországon, míg a 2002-es kormányváltást követő 8 évben 52 %-ról 82 %-ra szökött fel. Ez volt a halálos bűn!

„Fontos lenne a németekre és kínaiakra jellemző, megtakarításon alapuló gazdaságpolitikai modell hazai követése.” (Heim Péter)

Egyetértek, de ehhez németekre és kínaiakra is szükség lenne. Támogatunk azonban minden megtakarítási formát, különösen a hosszú távú családi és egyéni megtakarításokat.

„Az alkalmazott gazdaságpolitika kockázatos, hiszen Magyarország a leminősítések következtében egyre távolabb kerül a régiós versenytársaktól, miközben közelít a Portugáliát, Olaszországot, Görögországot magába foglaló ország csoporthoz.” (Bod Péter Ákos)

2002. és 2010. között távolodtunk el a régiós versenytársaktól és a 2008-as válság nyomán kerültünk közel az Unió legkockázatosabb országaihoz. Éppen most távolodunk tőlük, amikor náluk meredeken nő az államadósság, míg nálunk csökken, náluk alig elképzelhető középtávon a 3 % alatti költségvetési deficit, nálunk már idén megvalósul, náluk tovább zsugorodik a gazdaság, mi már 3 %-kal növekszünk.

A versenyképesség első javuló jelei alapján az is látszik, hogy újból közeledünk régiós versenytársainkhoz.

És ami a kommenteket illeti:

„Az elmúlt 20 évben eladtunk mindent anélkül, hogy gondoltunk volna a jövőre” (Reálisan)

Mélyen egyetértek, bizony nagy hiba volt. Ráadásul, mindig válságban privatizáltunk, nem konjunktúrában, ezért még keveset is kaptunk a korábbi állami vagyonért.

„Az MSZP is úgy nyilatkozott, anno 2002-ben, hogy 2007-re euró lesz és hogy nem üresen vették át az államkasszát, amiből 100 lépésre is futotta!” (Reálisan)

Ez a lényeg! 2002-ben még tényleg reális volt az 2007-es euró, és még tényleg volt a kasszában pénz. 2010. közepén az államkasszában adósságpapírok voltak és hamis papírok. Bizony nagy a különbség!

„A magán-nyugdíjpénztárak akkor működtek volna, ha az állam ezt megtakarította volna, nem pedig hitelből fedezte volna a jövő gyermekei kárára” (Csab)

Teljes mértékben egyetértek! Miközben az állam 2002. után 52 %-ról 82 %-ra tornázta fel az államadósság szintjét, addig évente a GDP 1,3-1,4 %-át átengedte a magán-nyugdíjpénztáraknak: valójában az állam által felvett hitel finanszírozta az állami nyugdíjkasszának azt a hiányát, ami a magán-nyugdíjpénztári befizetések miatt jött létre. A nyugdíjpénztári vagyon forrása új államadósság volt.

„Sajnos rengeteg embernek nincs más választása, hogy a munkáltatója minimálbérre jelenti be” (Mesi29)

Ezt látom én is, ezen is változtatni kell. A 16 %-os arányos SZJA segíthet, de sok minden kell még a változáshoz, például több munkaalkalom, hogy a munkavállaló ne legyen kiszolgáltatott, és alacsonyabb tébéjárulék, hogy a munkaadó képes legyen a munkavállaló utáni terhet megfizetni.

„A FIDESZ döntéseiben több a baloldali érték, mint az un. MSZP-nél.” (W.FZ)

Szerintem is így van, aminek egyszerű az oka: néppárt vagyunk. Ma az Unióban valójában a konzervatív néppártok képviselik a baloldali értékrendet és furcsa módon, sok szocialista-szociáldemokrata párt a jobboldalit.

„A feketegazdaság kevésbé rossz, mint ülni és várni a rokkant nyugdíjat.” (Csab)

Igen, ez a közgazdaság egyik alaptörvénye, egyben az emberi élet egyik titka. Egy barátom meséli, hogy nagymamája már 20 éve tolószékben ült, de 80 évesen kikelt belőle, amikor tragédia történt a családban és a szülők helyett neki kellett felnevelni az unokáit. A tétlenségnél szinte minden munka jobb!

A sorrenddel is egyetértek: a legjobb, aki rendesen dolgozik és adót fizet, a legrosszabb, ha valaki még munkaképes, de csak a postást várja.

„Szlovénia gazdaságpolitikáját egyébként is érdemes tanulmányozni, ha valóban előbbre szeretnénk jutni.” (Kérdőjel)

Így van, sőt valamennyi térségi sorstársunk gazdaságpolitikáját érdemes néznünk, mert sokat tanulhatunk tőlük, ahogy azt remélem, egy kicsit később ők is tőlünk.