Gurul a gyógyszer

Hogy miért nem érdemes Magyarországon befektetni, arra lassan már minden nap jut elrettentő példa. Ma éppen a gyógyszertár a soros.

Gurul a gyógyszer
Két hete még fölényesen oktatta ki a huhogókat a miniszteri biztos: államosítás? Ugyan! Görbüljek meg, ha! Tehát most csodáljuk meg a kakaóscsigává görbült Horváth Zsoltot, valamint a patikaállamosítást.

A machináció indoklása komplett hülyeség, ami komplett hülyéktől persze nem meglepő: legyen a gyógyszertárnak a tulajdonosa gyógyszerész, mert csak akkor lesz színvonal. Érdekes, Orbán Viktor nem borászként végzett, és Simicska Lajos sem mélyépítőként, aztán mégis színvonalas szolgáltatást nyújtanak mindketten. Sőt elég elterjedt dolog világszerte, hogy valaki üzletrészt vásárol a saját szakmáján kívül, hogy mást ne említsek, erre való a tőzsde is.

Felfedezhető még a szokásos nackó demagógia, miszerint a "multiláncok" rossz tulajdonosok, a Magyar Emberek viszont majd jobbak lesznek. Csakhogy itt még az sincs, ami a trafikoknál, hogy mohó szájszervekkel kapkodnának a gyógyszerészek az üzletért: nincs rá pénzük, és nem is akarják megvenni a boltot, mert a patika nem jó üzlet. Többek között azért, mert nem lehet tudni, mikor találja ki valami nagyeszű, hogy mostantól csak dohányterméket árulhatnak, és azt is csak péntek este.

Ma ez még csak elszomorító ostobaságnak látszik. Ott tartunk, hogy egészen vigasztaló lenne, ha kiderülne, hogy egyszerűen le akarja nyúlni a gyógyszerforgalmazást valamelyik haver, akinek nem jutott a Continental pénzéből. Akkor legalább lenne értelme.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.