Seres László
Seres László

Ön a brit miniszterelnök, az ég szerelmére, ne hagyja, hogy bárki a nyakába boruljon!

Üdvözölöm újra a kontinensen, miniszterelnök úr, ha viccelnék, akár azt is mondhatnám, hogy welcome to Europe, de ha megnézi az utat a reptérről a belvárosba, megérti, miért nincs kedvem ezzel viccelődni. Remélem, a konvojból is látszik, hogy annak, aki a Ferihegyi úton jön be Budapestre, igen jelentős Tarr Béla-feelinggel hozza ez az ország tudomására, mire is számíthat.

Nem lesz ez másként hivatalos tárgyalásain sem, abban egészen biztos vagyok, és mielőtt ellenkezne, kérem, ne feledje legfontosabb tárgyalópartnere elhíresült kijelentését: „Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.” Ezt tanácsolnám Önnek is. Tárgyalópartnere a Jasszer Arafat fémjelezte kommunikációs technika jegyében mást mond külföldön és mást hazai használatra, de ez most mindegy is: azt nézze, amit ebből az országból csinált.

Ön európai szövetségeseket keres nagyszabású, nagyrészt támogatásra méltó uniós reformterveihez. Ön is és én is pontosan tudjuk, hogy a nyári brit népszavazást Ön a pokolba kívánja, esze ágában sincs kilépni az EU-ból, csak éppen más Európában gondolkodik. Nagyon helyes. Európának szüksége van a britekre, éspedig az unión belül van szükség arra az egészséges szabadkereskedelmi és föderációkritikus álláspontra, ami megkímélheti az EU-t az „egyre szorosabb unió” szocialista rémálmától, de ehhez Önnek partnerekre van szüksége.

Mármint valódi partnerekre. Olyanokra, akik értik és gyakorolják a szabadságot és a jogbiztonságot, és nem csak arra használják az EU-t, hogy felmarkolják az ezermilliárdokat, amúgy meg szabadságharcot folytatnak az ellen a klub ellen, amelynek 11 éve tagjai. Orbán Viktor nem az Ön partnere, miniszterelnök úr.

Talán emlékszik, a Fidesznek egyetlen vezetője sem vett részt pl. a toryk legutóbbi éves konferenciáján, amin viszont ott volt Kész Zoltán független képviselő, aki saját fülével hallotta, hogyan minősítették brit konzervatívok a magyar kormánypártot („intoleráns, hazug, diktatórikus, Putyin-bérenc, oroszbarát”). Nyilván tudja, hogy bár Orbán felszínesen nézve néha hasonlókat mond, mint Ön, de ez tényleg csak a látszat. Csak az, amit mond. És ő maga hangsúlyozta ugye, hogy ne ezt nézzük, fogadjuk meg tehát a tanácsát.

Hogy ez miért fontos? Azért, mert olyan emberre nem lehet EU-reformot, európai értékeken alapuló partnerséget alapozni, akinek a „nemzeti szuverenitás” nem azt jelenti, hogy legyen kevesebb brüsszeli bürokrácia és nagyobb belső szabadság és demokratikus elszámoltathatóság, hanem azt, hogy Brüsszel csak ne szóljon bele a szuverén autokráciámba. Ez az ember már semmiben nem hisz, miniszterelnök úr, csak abban, hogy közpénzből magánvagyonhoz kell juttatni a családtagjait és a baráti networkjét.

Biztos vagyok benne, hogy Orbán Viktor készséges partnere lesz a brit törekvéseknek. Ha akarja, már most borítékolom Önnek a délutáni állami sajtótájékoztatók tartalmát, „konszenzusos” nyelvezetét, a „Cameron is Orbánt követi” c. készülő Nézőpont-elemzést, az esti M1 híradó teljes hírblokkját, GFG pedig a 888-on azt fogja Önnek írni: „Küzdj!” Talán még a legvitatottabb pontban, a kelet-európai munkavállalókat négy évig sújtó szociális elvonásban is pro forma megértő lehet a magyar fél, hiszen könnyen úgy kalkulálhat: ennek lenyelése nem túl nagy ár azért, amit a másik oldalon nyerhet. Azt, amit Orbán „nemzeti szuverenitáson” ért.

Az a kérésem tehát, miniszterelnök úr, hogy álljon a sarkára, mármint a magyar miniszterelnöknek. Ön jóval több egyszerű délutáni közlekedési problémánál, Ön a brit miniszterelnök, az ég szerelmére, ne hagyja, hogy bárki a nyakába boruljon. Nem muszáj pont ma, itt, nálunk, de legkésőbb reformcsomagjának február 19-i prezentációján nyugodtan lepje meg Orbánt pár sallerrel és kokival, nagyjából ez az a nyelv, amit ő megért. Higgye el, megéri: bármennyire nagy is a hype körülötte menekültügyi keménykedése miatt, ez az ember nem Európa jövőjét, hanem a múltját jelenti.

Mr. Cameron, döntse le – ne a határkerítést, annak már sok értelme nincs, hanem azt a szimbolikus falat, ami a demokráciát a lopakodó diktatúrától elválasztja.

„Az Európai Unió négy alapszabadságát, a személyek, a tőke, az áruk és szolgáltatások szabad mozgását nem lehet korlátozni” – jelentette ki a magyar miniszterelnök még decemberben, a brit négypontos terv megvitatása után, de nem emlékszem, hogy bárki megkérdezte volna tőle: és mi a helyzet eme négy szabadság, valamint a többi európai érték magyarországi helyzetével? Magyarországon nemhogy a személyek és a tőke szabadsága nem garantált, de még a hirdetőoszlopoké sem.

Meg kell védeni a keresztény Európát – hallhattuk a hivatalos hangokat a migránsügy közepén, hogy aztán úgy bánjanak a menekültekkel, mint valami harmadik világbeli rezsim a helyi kisebbségekkel.

Segítjük a családokat, támogatjuk a középosztályt – halljuk folyamatosan, de ebből csak annyi látszik, hogy egy igen jól körülhatárolható baráti-családi kör jut hozzá családi házakhoz, iparágakhoz, földekhez, dohányboltokhoz, Gucci-táskákhoz, közbeszerzés nélküli közvilágítási megbízásokhoz, kikötőkhöz, magántévékhez, közpénzen, állami banki hitellel. Most éppen sokmilliós otthonteremtési támogatást nyújtanak a felső középnek azért, hogy lakást vehessenek pl. attól a cégtől, amelyet a miniszterelnök közeli barátja tulajdonol. Ha meg akarja érteni a mai Magyarországot, miniszterelnök úr, akkor elég egy fogalmat megértenie: Kopaszi-gát.

Nagyon kérem, miniszterelnök úr, ne alapozzon szabad Európát olyan emberre, aki az EU-tól csak azt várja, hogy az európai adófizetők pénzén hagyják őt békén. Ja, és véletlenül se lépjen ki az unióból, nem hagyhat minket magunkra ezekkel.

Welcome to Hungary, Mr. Cameron!

Cikk megosztása
Címkék