Jelzáloghitel törlesztésére használták fel a kislány megtalálásának segítésére létrehozott alapítványba befolyt adományokat a Portugáliában csaknem fél éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei - ismerte be szóvivőjük.
|
|
Madeleine május 3-án tűnt el a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjából, miközben a szülők a szállodától néhány méterre, baráti társasággal vacsoráztak. A gyanúsítás alapjául szolgáló rendőrségi elmélet az, hogy az orvos házaspár - a nyugodt esti vacsora érdekében - az eltűnés napján altatót adhatott be a kislánynak, ám ezt esetleg véletlenül túladagolták, és Madeleine meghalt, holttestétől pedig később valahol megszabadultak. A szülők ezt a teóriát többször is "abszurdnak" minősítették. Szombaton a család gyászmisét tart a helyi anglikán templomban abból az alkalomból, hogy fél éve lesz a kislány eltűnésének.
A Find Madeleine internetes honlap szerint eddig egymillió fontnyi (360 millió forint) adomány gyűlt össze. Az alapítvány létrehozásakor John McCann, Madeleine nagybátyja közölte: a pénzt a család a kislány keresésére fordítja. Amikor a házaspárt gyanúsítottnak nyilvánították, az alapítvány és a szülők kölcsönösen megállapodtak, hogy McCannék lemondanak a pénzről, miután "már nem jogosultak a segítségre".
A 39 éves McCann csütörtökön tér vissza munkahelyére kardiológusként a leicesteri kórházba, de egyelőer csak heti háromszor fél napot dolgozik. Felesége, a vele egyidős Katy, aki általános orvos, a kislány eltűnése óta fizetés nélküli szabadságon van.
A szülők által megbízott jónevű spanyol magánnyomozói iroda detektívjei arra a feltételezésre jutottak londoni sajtóértesülés szerint, hogy a kislányt a kiterjedt marokkói gyermekszex-ipar megrendelésére rabolhatták el.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm










