Berkeley-n végzett vezérrel indul a magyar tengeri manőver

Garai Péter Tibor már a trieszti kikötőprojekt előkészítésében is részt vett.

  • HVG HVG
Berkeley-n végzett vezérrel indul a magyar tengeri manőver

A menedzser-jogász irányítja azt az állami céget, amely Magyarország 300 méternyi tengerpartján 60 éven át üzemeltethet kikötőt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által alapított Adria Port Zrt. alaptőkéje 1,8 millió euró, vagyis nagyjából 600 millió forint.

Szijjártó Péter: Triesztben kikötőt építeni nem kell félnetek jó lesz

A külügyminiszter megvédte a kormány százmillió eurós, trieszti kikötőberuházását. Épp csak konkrétumokat nem mondott.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.