Az én hetem: Péterfy Gergely digitális nomádként találkozott a mesebeli kis egérrel

5 perc

2020.07.12. 18:20

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Péterfy Gergelynek a következő szavakból kellett ihletet merítenie: behurcolás, lista, bizalom, lakásbiznisz, jogállam.

 

Behurcolás – A behurcolás az igazi veszély – mondta péntek reggeli interjújában a Covid-járvány lehetséges újbóli felerősödéséről Orbán Viktor. Egyben jelezte, jönnek az újabb szigorítások is.

Lista A Fidesz frakcióvezetője jelezte, hogy kezdeményezik a gyermekvédelmi szabályok szigorítását. A többi között nyilvános lista készülne a pedofilokról. A Kaleta-ítélet, illetve a volt nagykövet fellebbezése utáni felháborodási hullámban a kormány is jelezte, hogy támogatja a Fidesz kezdeményezését.

BizalomFreund Tamás, az MTA most megválasztott elnöke többször is azt hangsúlyozta: egyik legfontosabb feladatának tartja a bizalom helyreállítását a tudománnyal szemben, illetve a kormány és a tudományos körök között.

LakásbizniszA kormány nekimegy az Airbnb-nek, illetve azoknak, akik rövid távra adják ki lakásaikat. A részletek kidolgozását mégsem vállalta, inkább áthárította a feladatot az önkormányzatokra. A fővárosnak tetszik a terv.

Jogállam – Egyre valószínűbb, hogy a következő uniós költségvetés és a hozzá kapcsolódó helyreállítási alap forrásainak elosztásakor figyelembe veszik azt, mennyire tartja be egy tagország a jogállamiságot és az európai alapértékeket. A vita első igazi nagy menete jövő héten várható. Orbán Viktor máris tiltakozott a támogatások kifizetéséhez támasztott feltételek miatt.

Németország ege - és most speciel a Berlin feletti rész – máshogyan üres kondenzcsíkok nélkül, mint a magyar égbolt. Mindig azzal a bizonytalan érzéssel bóklászom alatta, hogy valami nem oké, valami nincs rendben, valami hiányzik. Úgy rémlik, emlékszem a pillanatra gyerekkoromból, amikor először láttam kondenzcsíkot. Rémlik, hogy volt valami első magyarázat, hogy ez az újfajta sugárhajtású gépek miatt van, az ég azóta nem ég e geometria nélkül. Amikor először kísértem ki nagyanyámat Ferihegyre - Amerikába indult éppen - nem emlékszem milyen gépre szállt fel, csavaros volt-e, vagy sugaras, de valahogy a fejemben azóta is úgy van, hogy ha meglátom a kondenzcsíkot, rögtön ő is eszembe jut. Ő volt a családban az egyetlen szabad lélek. A kondenzcsíkok idáig bírták nélküle.