Forrongó Belarusz
Százezrek követelik Európa utolsó diktátorának távozását és új elnökválasztások kiírását azt követően, hogy Aljakszandr Lukasenka a gyanú szerint elcsalt választáson győzött. A belarusz ellenzék a rendszerváltáskor sem tapasztalt tömegeket vitt az utcára. A békés demonstrációkat rendre karhatalmi erővel verték szét, a rohamrendőrök több ezer aktivistát letartóztattak. Kövesse velünk a legújabb fejleményeket!
A belorusz elnök kihívója mindaddig nem tud hazatérni Litvániából, ameddig családja veszélyben van. Ezt Tyihanoszvkaja kampányfőnöke közölte a Spiegellel, mivel a politikus egyelőre nem kíván senkinek sem nyilatkozni, miután országa titkosszolgálata, két gyerekével együtt, egyszerűen áttette a litván határon. (A férj május óta börtönben ül.) Vilniusban biztonságban érzi magát, megkap mindent az ottani kormánytól, és bár most éppen a vírus miatt karanténba kényszerült, de folyamatosan elemzi a hazai helyzetet.
Munkatársai közül többeket lecsuktak, de a szabadlábon lévők is folyamatos veszélynek vannak kitéve. Ám arról számolnak be, hogy közhangulat bátorító és boldog, amire idáig nem volt példa. Tyihanovszkaja lelkiállapota viszont nyomott, mert felelősséget érez az utóbbi jó egy hét megpróbáltatásaiért, ideértve a megmozdulások halottait, és nagyon aggódik azokért, akiket összevertek. Ám ezzel együtt folytatni kívánja, mert úgy véli, hogy nem árulhatja el mindazt, amit az ellenzék idáig már elért. Hisz a változásokban, és teljesen mindegy, hogy ő maga mennyire fél. Menni kell tovább az úton, bár nem árt résen lenni. Hiszen a rezsim látszatra ugyan szabad folyást enged az eseményeknek, de nem adja fel és nem felejt.