Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
HVG: Mióta mozimániás? Nyilván nem lehet véletlen, hogy a Cannes-ba meghívott alkotásának és az időközben készült portréfilmjének hősei mind filmőrültek.
B.M.: Már gyerekkoromban is az volt a fő elfoglaltságom, hogy filmeket, tévét, sorozatokat néztem. Ha rossz jegyet vagy intőt vittem haza, azzal büntethettek, hogy eltiltottak a képernyőtől. Számomra ez volt a legfájdalmasabb. Minden zsebpénzemet dvd-kre költöttem, az új kedvenceket muszáj volt megvenni. Sokáig csak befogadóként érdekeltek a filmek, de amikor kamera került a kezembe, rájöttem, hogy mozgóképet létrehozni is kellemes dolog. Többek között az Agapé későbbi zeneszerzőjével, Obbágy Mátéval félig amatőr videóklipeket készítettünk ismerős zenekaroknak. Tetszett a forgatás. Így történt, hogy közgazdászdiplomával a zsebemben, 24 évesen elkezdtem filmes egyetemekre jelentkezgetni.
HVG: Milyen filmeket néz?
B.M.: Mindig vannak új kedvenceim. Mostanában olyanokat szeretek, amilyeneket magam is készítenék. Inspirálnak a kissé visszafogott, dokumentarista jellegű drámák. Nemrég nagy hatással volt rám a norvég Joachim Trier rendezte Oslo, augusztus 31. Szép, csúcspont nélküli, szinte költői dráma egy heroinfüggő férfiról. Erősebb téma, mint amiket én fogtam meg eddig, de a film nyelvezetében hasonlóságot érzek az elgondolásaink között.
HVG: A szpojlerezést tiltó cannes-i versenyszabályzat ellenére mit mondhat el előzetesen az Agapéról?
B.M:: Egy tizenéves filmrajongó és egy negyvenes, egyedülálló nő találkozásáról szól, és arról, hogy a látszatra nagyon különböző két személyiségben sokkal több a közös, mint első pillanatban gondolták. Az ötletet személyes tapasztalatokból és a környezetemben látott-hallott több valós történetből gyúrtam össze. Mivel nem volt költségvetése a 16 perces filmnek, az utcai jeleneteket szűkebb hazámban, az Újlipótvárosban forgattuk. Ezek leginkább gerillafelvételek, de addig nincs jogi probléma ezzel, amíg az ember nem állítja állványra a kamerát. A belső jeleneteket abban a házban rögzítettük, ahol lakom, illetve a munkahelyemen, a Cirko-Gejzírben kaptam erre engedélyt. Az operatőrt, Barna Mátét pedig rábeszéltem, hogy a saját lakása is helyszín legyen.
