Nagy Iván Zsolt: A pofátlanság-hadművelet

Sms-ben vertek át tízezreket, aztán még tapsot is vártak érte. Vélemény.

Nagy Iván Zsolt: A pofátlanság-hadművelet

Ha hiszünk a kormányzati kommunikációnak, akkor mintegy 74 ezer, de nem zárható ki, hogy ennél sokkal több magyar állampolgár szusszant fel megkönnyebbülten csütörtökön, amikor sms-ben arról értesítették: e hét utolsó két napján megkapja a koronavírus elleni oltása első dózisát. A legtöbb esetben krónikus betegségben szenvedőkről van szó, olyanokról, akikben érthetően fokozottan dolgozott a félelem, hogy egy Covid–19-fertőzés akár az életüket is kockáztathatja. Kiszolgáltatott, aggódó emberek tehát, akik segítséget vártak.

A magyar történelem eddigi legnagyobb oltási akciója körvonalazódott, ráadásul éppen akkor, amikor a járvány újabb hulláma hirtelen átcsapott a kormányfő által korábban jóformán áttörhetetlennek mondott, később már csak inkább hősiesen tartottnak, mint tökéletesnek nevezett gáton, amellyel Orbán Viktor védelmet ígért mindenkinek. Gulyás Gergely és a többi slapaj nem győzte szajkózni, miként oktatjuk mi, magyarok vírus elleni védelemre Európát, Semmelweis Ignác népe ismét nagy lett.

Nagy Iván Zsolt: Orbán mákonya

A miniszterelnök ki tudja hanyadik alkalommal mondja be kormányzása legálságosabb kifejezését, veszi elő a néphülyítés intézményesítésének legpofátlanabb eszközét: a nemzeti konzultációt. Olyan helyzetben, mint a mostani, felelős vezető nem áll elő ilyen mákonnyal. Vélemény.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.