Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
"Nagyon jó élni. Ha majd már nem tudok dolgozni, akkor kérdezzen meg újra!" - feleli Szüts Miklós festőművész arra a kérdésre, hogy miből táplálkozik optimizmusa, amit A Földön élni ünnepély című könyve is sugall. Szégyelli bevallani, de még a járvány miatti elszigeteltséget is jól viseli. HVG portré.
HVG: Sokat latolgatta „A Földön élni ünnepély” című könyve írása közben, hogy az emlékeiből mit osszon meg a közönséggel, és mit hallgasson el?
Szüts Miklós: A blogomat azért hagytam abba, mert megijedtem a végén már napi egy-két ezer olvasótól. Hogy a lányom csoda szép új versenybiciklijét gyönyörű ellenfényben lefényképeztem, és megosztottam mint „új családtag” érkezését, az tíz embert érdekelhet, de kétezerre nem tartozik. Ezen aztán el is gondolkodtam a könyv írása során, hogy most miként is állunk az intimitással? Minden sort, amit a gyerekeimről írtam, jóváhagyattam velük, és az összes még élő szereplő érzékenységét igyekeztem figyelembe venni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.