„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Erzsébet királynőt mindenki tisztelte, akárhol fordultam meg a hosszú évek alatt, sehol egy rossz szót nem hallottam vele kapcsolatban, se konzervatív, se radikális körökben, se hívőktől, se kommunistáktól. Szerették utánozni, parodizálni, karikírozni – vagyis szerették. Így emlékszik II. Erzsébetre a részben Angliában élő nyelvész, író, költő, műfordító szerzőnk.
Szikla volt. Szikla, melyen a modern Britannia állt – Liz Truss búcsúzott ezzel a jelzővel II. Erzsébet királynőtől csütörtök este. Percek teltek el azóta, hogy az uralkodó halálhírét bejelentették. Truss volt az utolsó hivatalosság, akit Erzsébet fogadott. Halála előtt alig 48 órával még felkérte az Egyesült Királyság miniszterelnökének, őfelsége új kormányának megalakítására. Tette a kötelességét. Szolgált.
A szolgálat („service”) az a kifejezés, amely majdnem minden megemlékezőnél visszaköszön. II. Erzsébetről azonnal ez villan be mindenkinek.
Azzal azonban, hogy „szikla”, aligha értett volna egyet ő maga. Meg is jegyezte ezt kissé fanyarul egy rádiós elemző rögtön Truss beszéde után.
Tulajdonképpen eredetileg arról sem volt szó, hogy őbelőle uralkodó lehetne. De így alakult.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.