Kiállítással, rövidfilmmel, beszélgetéssorozattal és tanulmánykötettel emlékeznek Nemes Nagy Ágnesre születésének 100. évfordulóján.
„Nincs pénzünk. Fáj a hasunk. Hiányoztok. Viszont mindennap elhatározzuk, hogy új életet kezdünk. Találtam egy alumínium g-húrt a gitárra – a régi úgyis rossz –, majd fölszerelem, és énekelni fogok. Hangom egyre rosszabb, Balázs sikoltva menekül, ha hallja, s néha elmerengve megjegyzi: ronda kis hangocskád van.” Így írt Nemes Nagy Ágnes barátainak, a Mészöly Miklós–Polcz Alaine-íróházaspárnak 1955-ben. Abban az időszakban nem publikálhatott, csak a fordításait és a gyerekverseit jelentethette meg, és gimnáziumban tanított.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Székekkel, lapátokkal felszerelkezett férfiak törtek be egy diszkóba, ahol törtek-zúztak.
